A Harley-Davidson idén nagyon bátrat lépett. Megjelent a nagy túraendurok világában is – amelytől eddig végtelenül távol állt. A Pan America 1250 Special tesztjét ide kattintva nézhetitek meg. Érdekes azonban, hogy amikor önmagában vizsgálunk egy motort, sokkal nehezebb meghatározni pontos tudását – elsősorban fő versenytársaihoz képest. A vásárlókat meg elsődlegesen az érdekli, hogy mik az […]
Elolvasom2021
év bejegyzései
2021
év bejegyzéseiHiányzik a magnézium a gyártásból és ez nagyon nem jó
A félvezetőhiány a motorgyártást súlyosan érinti. Pontosabban a motorkerékpár ipart is. A világ gyártói kezdenek kifogyni a magnézium készletekből. De miért baj ez? Mert nem tudsz majd űberkönnyű magnézium Marchesini felnit vásárolni majd? Ennél egy kicsit tovább mutat a gond, mert a magnézium az alumíniumipar fontos alapanyaga. A magnéziumot felhasználják a váz, a felni, a […]
ElolvasomA Honda bemutatta az első szabvány cserélhető akksiját
Két éve megállapodást kötött a négy nagy japán motorgyártó vállalat. A Honda, a Suzuki, a Kawasaki és a Yamaha egy olyan közös szabvány akkumulátor megtervezéséhez írt alá, amelyet később mind használni fognak, hogy négyük lobbi és technológiai erejével maguk alá gyűrjenek minden más próbálkozást és ők határozzák meg a jövő cserélhető akkumulátorainak kialakítási pontjait, ezzel […]
ElolvasomSorkettes blokkal térhet vissza a Honda CB1100
Szentségtörés, blaszfémia és világvége! A Honda először az európai piacról vezette ki az oldschool naked motorját, a soros négyhengeres erőforrással szerelt CB1100-at, hogy aztán az idei évben egy szuperszexi Final Editionnel más kontinenseken is elbúcsúzzon tőle. De ez nem jelenti azt, hogy nem maradunk a hetvenes évek második felének motorjaiból ihletődő nagyköbcentis meztelen harcos nélkül. […]
ElolvasomKőkemény háromkerekű tereprobogó koncepció
Na ilyet sem láttunk még. Háromkerekű tereprobogó. Van ennek értelme? De mennyire! A Yamaha a RisCon Tokyo 2021 biztonságtechnikai expón mutatta be a koncepciót és nem véletlen, hogy nem az EICMA-ra vitték ki. Ebben az esetben ugyanis egy Tricity 125 (illetve ázsiai 155) alapú munkamotort látunk. Méghozzá egy olyat, amit katasztrófa sújtotta övezetekben vetnének be. […]
ElolvasomEgy új Moto Guzzi V7 variáns érkezhet
Az olasz Moto.it oldalnak küldött be egy jól sikerült kémfotót egy helyi illetőségű triál motorversenyző. A képen egy modernnek tekinthető naked feszít, benne a legismertebb Moto Guzzi védjeggyel, a főtengelyt hosszanti irányba épített V2-es blokkal. Csakhogy az egész valahogy gyanús, nem? Rendben, a Guzzinál éppen kísérleteznek, a száz éves fennállásuk alkalmából készített V100 sem tetszik […]
ElolvasomMegjelent a Husqvarna Norden 901 túraenduró
Mindössze két éve, hogy a Husqvarna bemutatta az aktuális EICMA kiállításon a Norden 901 koncepciót. A tanulmánymotor már akkor ígéretesnek tűnt. A KTM 890 Adventure platformjára ráhúzott gépről akkor úgy gondoltuk, hogy talán a narancssárga kivitel egy prémiumabb, exkluzívabb, különcebb változata lehet. A svéd cég első túraendurója tegnap végre, számtalan kémfotó, promóció és teaser videó […]
ElolvasomBMW R 1250 GS (2021) teszt: A király megingathatatlan
Annyira kevés motor érdemelte ki a nagy betűs LEGENDA címet, mint a BMW boxer motoros GS családja. Ezen lehet fanyalogni, lehet újgazdagozni meg műendurozni, de az értékesítési darabszámokkal vitatkozni nem nagyon érdemes. A piac, vagyis a vásárlók ugyanis hosszú távon mindig feketén-fehéren megadják a választ arra, hogy egy adott típus jó-e vagy sem. Erős marketinggel […]
ElolvasomNéhány perc csodálatos pocket bike verseny
Azért néha rá kell döbbenni, hogy a világunk csodálatos egy hely, nem? Itt van például ez az elsőre tökéletesen értelmetlennek tűnő pocket bike motorverseny, ami nyilvánvalóan nem valamiféle magasztos célt szolgál. Csak, csupán és egyszerűen vidám lesz tőle egy csomó ember. A versenyzők, a felkészítő csapatok, a néző, meg még a hülye szövegíró is, akinek […]
Elolvasom2022-ben érkezhet az új Yamaha MT-10
Végre már! Az MT-07 és az MT-09 (és persze a Tracerek) után érkezett némi hír arról is, hogy az MT sorozat nagyfiúja is frissülni fog. A Cycle World és a német Motorrad számolt be arról, hogy miután alaposan átnyálazták a 2022-re vonatkozó típusengedélyeztetési eljárások nyilvános dokumentumait, megtalálták a Yamaha nagy nakedjének a paramétereit. Azaz a […]
Elolvasom25 BMW R1250RT-t és civil kamerás autókat vett a rendőrség
Szinte már meglepődünk, ha Magyarországon (de talán többnyire egész Európában) mást látunk rendőrségi motorkerékpárként, mint RT-t. Ez a trend sem most változik meg, a rendőrség ugyanis nem kevesebb, mint 25 darabot szerzett be kifejezetten rendőri munkához felkészített R1250RT-ből. Ne tévesszen meg a nagy túratest! Ezek a változó szelepvezérlésű bajor tehenek mennek, mint az ökör és […]
ElolvasomGiacomo Agostini előtti tisztelgés a Superveloce Ago
Lassan nehéz lesz nyomon követni és észben tartani, hogy az MV Agusta mennyi limitált szériás, különleges kiadású, exkluzív motort kínál. A legújabb Superveloce 800 változat a motorsportok történetének egyik leglegendásabb, legsikeresebb alakja, a tizenötszörös világbajnok Giacomo Agostini előtt emeli kalapját. A márka és a versenyző – akinek ugye Ago a beceneve – összefonódása még akkor […]
Elolvasom











