Az egykori, Charley Boorman és Evan McGregor főszereplésével forgatott, nagysikerű Long Way Round és Long Way Down után, kihasználva a két film hatalmas sikere által már-már Himalája-méretűre duzzadt GS imídzs-értékét a BMW marketingesei döntöttek: „Csinálunk egy új mozit az új boxer GS-nek, hiszen bukás kizárva, ezt is kajálni fogják a népek, mint a cukrot.” Tökéletesen …
Elolvasom2012
év bejegyzései
2012
év bejegyzéseiVespa evoluzione?
Sajnos a mostani EICMA sem volt botránytól mentes az ikonikus robogóiról méltán világhíres gyártó számára. Egykoron a szükség- és a praktikum jegyében született, mára védjegyévé vált formavilága sokak szemében maga az etalon. Mindig voltak és lesznek, akik ezt a formavilágot lenyúlva akarnak a vásárlóik kedvében járni és így profitálni a Vespa kárára. Ebben az évben …
ElolvasomFeltöltött ördög, avagy a soknál jobb a több
Hol is kereshetnék őket leginkább máshol, mint odaát, a Nagy Víz túlpartján, az Államokban? Bizony, ott minden nagy. Szélesek az utak, a hátsó gumik, magasak az épületek, a benzint gallonban mérik (míg itt lassan deciben), dög nagy benzinnyelők repesztik az aszfaltot, állnak a végtelen dugókban és sorolhatnám. Amerikában egy háromliteres benzines autó az alsó középkategória. …
ElolvasomMinden gyermek várva vár – segíts te is a Motoros Mikulásoknak!
Tavaly volt szerencsém részt venni a december hatodikai gyermekünnep legméltóbb programjában, amelyben egy motoros részt vehet: két keréken vittünk ajándékot a budapesti gyermekkórházak kis lakóinak. Így én már természetesnek érzem, hogy idén is ott leszek. Jó lenne sokkal többen lennünk, mint 2011-ben, így örömmel teszem közzé idén is (kicsit korábban, mint tavaly) a szervezők felhívását. …
ElolvasomAz autó alá szorult motoros megmenekülése
Az Egyesült Államokbeli Utahban történt közlekedési baleset során az autóval ütköző motoros beszorult a gépkocsi alá. A helyzetet súlyosbította, hogy a motorja azonnal kigyulladt, és nagy lánggal égett – ezek könnyen átterjedhettek volna az autóra is. A szerencsétlenül járt mázlija az volt, hogy a környéken sokan tartózkodtak, és simán emberi erővel megemelték az autót, így …
ElolvasomAmiért egykor a lelkem is eladtam volna
Még élénken él bennem az emlék, amikor egy ilyen gép birtoklása esetén elájultam volna a gyönyörűségtől. Akkoriban még igen ifjonc voltam, ma már talán nem annyira, de legalább a memóriám még a régi. Az Aprilia ezzel a modellel valóban elsősorban az ifjúságot célozza, és bizony igen komolyan is veszi ezt a réteget. Bölcsen, hiszen ők …
ElolvasomSzületésnapi sisak szénszálból
A prémiumkategóriás bukósisakokat gyártó Schuberth idén ünnepli 90. születésnapját. A német cég egy igazán különleges sisakot mutatott be ebből az alkalomból, a korlátozott példányszámban készülő C3 Carbon 90-et. Amint a típuselnevezés is mutatja, az ünnepi modell szénszálas sisakhéjjal készül. A versenysportból származó, egzotikus anyag jellegzetes mintázata csak a héj átlátszó lakkal bevont részein válik láthatóvá: …
ElolvasomKik döntenek rólunk és mit?
Fenti gondolataim általános érvényűek, azonban most egy EP döntésről beszélek mégis. Ez a döntés két év nyűglődés után, a napokban született meg, és rólunk, motorosokról szól. Konkrétan az EU területén érvényes biztonsági szabályokról és korlátozásokról határoztak a döntéshozók. Az egyik legjelentősebb döntés leginkább a francia motorosokat érinti, hiszen náluk 1985 óta nem lehet 100 lóerőnél …
ElolvasomRakéta dívány blokkolásgátlóval
Ez egyelőre természetesen csak egy vízió, de talán nem is annyira a valóságtól elrugaszkodott. Az eddig leginkább kedvező ár/érték arányáért népszerű Kymco, most kicsit magasabbra emeli a lécet. Ha még nem is énekli ki a sajtot a japán és európai gyártók szájából, nyilván egyre jobban próbálkozik majd ezzel. A minőség és a dizájn javításának érdekében …
ElolvasomSzép új világ: egyre életképesebb elektromos motorok jönnek!
A modenai székhelyű CRP Group a milánói szakvásáron kiállította legújabb, 2013-as modellévűnek titulált elektromos superbike-ját, az Electrica-t. (A 2013-as modellévet nem nagyon értem, mivel prototípusról van szó, a tervek szerint csak 2014-ben indul majd a gyártás.) A nullemissziós járműnek számos paramétere annyira figyelemre méltó, hogy muszáj róluk beszélni. Az elektromos hajtómű (PMAC olajhűtéses szinkronmotor) 100 …
ElolvasomNincsenek véletlenek
Amikor hírt kaptunk (és adtunk) arról, hogy a németországi Motorrad&Reisen magazin nagy bukósisak-tesztjén a Nolan N104 megosztott első helyen végzett a Schuberth C3-mal, máris vágyat éreztem rá, hogy magam is kipróbáljam az olaszok újdonságát. Miben múlhatta felül a német etalont, pláne hazai vizeken? Összességében azt kell mondanom a megtett néhány tucat tesztkilométer alapján, hogy értem …
ElolvasomFolytatódik a feltámadás: újabb telitalálat a Huskytól
Ahogyan említettem még a TR650 Strada és Terra kapcsán, az egyébként meglehetősen agg márka még sosem volt ennyire a topon, mint amióta szárnyai (és irányítása) alá vonta a BMW. Átgondolt, minőségi kínálat, rendkívül versenyképes áron. Újkori enduró VB cím a rengeteg régi mellé, élvonalbeli technológia amerre csak nézünk náluk, lenyűgöző újjáéledés egy nem is oly …
Elolvasom









