Korábban beszámoltunk a modell-páros érkezéséről, most azonban az összes műszaki adat napvilágra került, így érdemes megemlékezni róla: megindult a Brammo Empulse értékesítése. Az Empulse leglényegesebb tulajdonsága talán az, hogy egyrészt egészen dögösen néz ki, másrészt pedig „rendes” motorként használható elektromos kétkerekűnek tervezték. A fő műszaki sarokszámok: 54 lóerő, 63 Newtonméter, hat sebességes váltó hidraulikus tengelykapcsolóval, …
Elolvasom2012. december
hónap bejegyzései
2012. december
hónap bejegyzéseiKőkemény amcsi vas – Spanyolországból
Cikkünk főhőse nagyon hasonlóan néz ki egy Harley-Davidson XR1200-hoz. A nagy különbség, hogy az eredeti amerikai holmi 85 lóerős és 260 kilogrammot nyom a mérlegen, a Bott XR-1 100 lóerejére pedig csupán 170 kilónyi (vélhetően száraz-) tömeg jut. A magyarázat egyszerű: a spanyolok egy Buell hajtásláncából indultak el (a kerekeket, a fékeket és a felfüggesztéseket …
ElolvasomMár a BBC is a felboríthatatlan motorral foglalkozik
Az angol BBC legalábbis látott már annyi fantáziát a járműben, hogy egy kisfilemt forgassanak róla. Mi már régebben írtunk az érdekes kétkerekűről: először tavaly ősszel, amikor még csak számítógépes kisfilme volt a tervező csapatnak is róla, majd idén nyáron, amikor már a működő, igaz csupán félig kész prototípust mozgás közben is láthattuk. Mivel számos technikai …
ElolvasomBelátom, hogy nem vagyok igazi férfi
A motorozás egyik pozitív hozadéka, hogy igazi férfinak érezhetjük magunkat tőle. Ki-ki a maga módján: egy 24 órás túraverseny, egy több napos karika Erdélyben, egy kellemes pályamotorozás, vagy éppen egy férfias chopperrel gurulni a langy napsütésben – mindegyik ezt váltja ki a maga célközönségében. Amikor megtudtam, hogy kipróbálhatom ezt a még 2007-ben gyártott, vagyis az …
ElolvasomKi nem találod, mi volt ez eredetileg!
Mostanában kezd teret nyerni az az irányzat, miszerint a legmodernebb technikát öltöztetik át régies külsőbe – azok számára, kik nem akarnak egy húsz éves géppel megjelenni, a legújabb műszaki innovációkra vágynak, de a manapság népszerű retró stílus vonzza őket. Remek példa volt erre a közelmúltban bemutatott BMW R120G/S Vintage Kit, de jelen cikkünk alanya is …
ElolvasomSchumi a szószegő: megint motorozott!
Néhány éve sokakat meglepett azzal, amilyen ügyesen terelgette a különböző márkájú – jellemzően Honda és Ducati – szuperport-motorokat. (Mondjuk a helyes ív megtalálása valószínűleg hamar ment neki…) Azután többször látványosan és a kamerák kereszttüzében sikerült eldobnia a vasat, majd családja aggódása miatt azt nyilatkozta, hogy felhagy a motorversenyzéssel. Alig vonult azonban másodszor is vissza a …
ElolvasomA te motorod bírná ugyanezt?
Immáron 700 fölé emelkedett az év legerősebb tájfunja, a Bopha által követelt halálos áldozatok száma. A tájfun során 115 ezer épület és lakóház semmisült meg, és 116 ezer ember kényszerül hosszú hónapokig a zsúfolt állami menhelyeken (tornatermekben és iskolákban) maradni. Emellett összesen 890 eltűnt után továbbra is kutatnak. Három tengerparti város 90 százalékosan pusztult el, …
ElolvasomÍgy működik a BMW HP4 futóműve
Másfél évvel ezelőtt számoltunk be róla először, hogy a BMW egy félaktív felfüggesztésen, az ő szóhasználatuk szerint Dynamic Damping Control nevű futóművön dolgozik. Akkor már láthattunk egy videós animációt a tervezett (akkor Münchenben a tesztpályákon nyilván már működő) technikáról. Azóta azonban bemutatták a fejlesztést, az bárki által elérhető – egyelőre az S1000RR gyárilag tökéletesített (vagy …
ElolvasomKüszöbön a Dakar
Kiegyenlített erőviszonyok várhatóak, hiszen több csapatnak is hatalmas gyári háttere van – olyan óriásokkal, mint a Honda és a BMW. Új az útvonal is, egyszóval lesz csemege bőven. De nézzük, hogy állnak a csapatok! Kezdjük talán a KTM-mel, mint a regnáló címvédővel, amely két évtizede meghatározója, sőt egyeduralkodója a rallynak. Hivatalosan is bejelentették az idei …
ElolvasomA legradikálisabb Yamaha R1
A napokban megrendezett long beach-i Motorcycle Show „Custom Showdown Pro Builder” kategóriájának első helyét szerezte meg ez a különlegesen átépített Yamaha R1. A gép a Sesto Custom Cycles műhely munkája, és legnagyobb különlegessége nyilván a messze előre nyúló egyoldalú első felfüggesztés, amely egy 240-es szélességű gumiban végződik. Ennek mérete egyébként pont megegyezik a hátsóéval… A …
ElolvasomEgy újabb vad, ezúttal a Ducatitól
A Ducati eddig sem a kispályás, közértbe rohangálós gépeiről volt híres, de most náluk is elgurult a gyógyszer. Nyilván nem tudtak ellenállni a konkurenciánál látható őrültebbnél őrültebb vasak megjelenésének, muszáj volt tartani a lépést. Legújabb re-make-jük így egy csupasz démon lett, amely nem titkoltan az utca királya cím birtokosa kíván lenni. A 167 kilogramm száraz …
ElolvasomEgy forradalmian új bukósisak
Gondoljunk csak bele: több mint hatvan éve kitalálták, hogy legyen egy kemény külső héj, azon belül egy energia-elnyelő réteg, és nagyjából ennyi a lehetőségünk, hogy megvédjük legsérülékenyebb testrészünket egy motoros baleset során bekövetkezett sérüléstől. Természetesen rengeteget fejlődtek a fenti összetevők: a héjak anyaga is egyre nagyobb ütést tud elviselni, míg a bélések energia-felvevő képessége is …
Elolvasom









