A motorozás egyik pozitív hozadéka, hogy igazi férfinak érezhetjük magunkat tőle. Ki-ki a maga módján: egy 24 órás túraverseny, egy több napos karika Erdélyben, egy kellemes pályamotorozás, vagy éppen egy férfias chopperrel gurulni a langy napsütésben – mindegyik ezt váltja ki a maga célközönségében. Amikor megtudtam, hogy kipróbálhatom ezt a még 2007-ben gyártott, vagyis az utolsó karburátoros sorozathoz tartozó Triumph Thruxtont, amely a maga módján szinte érintetlenül megőrizte azt az élményt, amelyért nagyapáink felpattantak a nyeregbe és húzták a gázt, azt éreztem, hogy most aztán egy igazi férfias élményben lesz részem. Aztán kiderült, hogy sokkal inkább egy leckét kapok önismeretből…

Nagyon nagy klasszikus

A Triumph Bonneville nyergében is a múlt szele érinti meg az embert, de valahogy teljesen más értelemben. A Bonneville nagyon szép, nagyon múltidéző, de mint motor mindenben kimeríti a mai gépekkel szemben támasztott követelményeket. Kellemes, kényelmes közlekedési társad lesz amellett, hogy milyen szép. A Thruxton ezzel szemben már akkor is egyfajta vadságot sugall, amikor még be sem indítottad, sőt fel sem ültél rá. Álltában egyértelmű, hogy nagyapáink versenygépeinek leszármazottja. Semmi sallang, semmi fölösleg. Keskeny csutkakormány, előtted csak a műszerek, a lábaid között vékonyra formázott tank no és maga a kéthengeres, karbikkal etetett erőforrás. Az ülés is vérbeli verseny-nyereg, bár igazából van utasrésze is, de az ügyesen le lett takarva a kipróbált gépen. Így sokkal szebb – és valószínűleg senkinek eszébe nem jut amúgy sem benzintyúkot cipelni magával egy ilyen csodás vasparipával. Apropó, vas: a Thruxton egyik legnagyobb erénye, hogy bárhonnan nézzük, azt sugallja, ami: nyers vas!

Támadó lovasság

Amint nyeregbe pattanunk, a testhelyzet is azt egyértelműsíti, amit a motor megjelenése is sugallt: ezzel bizony valaha versenyeztek! Az üléshez képest a kormány valahol a végtelen távolban, messze elöl van: nincs rövid karom, de alig értem el – mélyebb termetű pilóták szinte repülnek a Thruxton fedélzetén. A felsőtestünk pozíciójához abszolút mértékben passzol az altestünké: lábtartók jó magasra húzva és nagyon hátratolva találhatóak. Így már indulás előtt úgy érezzük, hogy ez a gép száguldásra született.

Ezt az érzést pedig a legteljesebb mértékben alátámasztja az elindulás utáni percek élményrohama is. Először is szembesülünk a testhelyzet nyújtotta abszurditással: annyi testsúly kerül a kezünkre és a csuklóinkra, amit egyetlen mai szpídmotoron sem fogunk soha megtapasztalni. A jelenséget csak tetézi, hogy legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudunk a fizikai hatásokból (sem a gravitációs-, sem a gyorsulási- és lassulási erőkből) semennyit sem megfogni combból. Ugyanis ahol a mai motoroknál a tank van (a lábaink között), ott a Triumph Thruxtonon az erőforrás található. Persze az én magasságomnál – alacsonyabbaknál legalább a térdek közé eshet egy kicsi a fém üzemanyagtartályból. Talán.

Így aztán ameddig nem érjük el azt a sebességet, ahol már a menetszél megtartja felsőtestünket (nálam ez a határ valahol szűk százas tempónál húzódott meg), kénytelenek vagyunk a kormánycsutkán támaszkodni. A mágikus határtól fölfelé aztán egy csapásra megszűnik minden kín: szélzaj a turbulens áramlások hiánya mitt nem nagyon van, tehermentessé válik a felsőtestünk, és olyan színtisztán élhetjük át a motorozás sallangmentes élvezetét, mint a világ kevés motorján. Ekkor éljük meg azt a csodát, amit a Thruxton nyújt. Ezért szerették nagyapáink ezeket a gépeket és a velük való száguldozást.

A második oldalon a száguldozással kapcsolatos tapasztalatokkal folytatjuk. Lapozz!

[ pagebreak ]

A brit versenyvér

Elindulás után a legnagyobb örömek egyike, amit átélünk a motorral, a jobb oldali markolat elcsavarása lesz. Minden egyes alkalommal. A Thruxton ugyan papíron nem erős – 72 lóerő és 70 Newtonméter, amihez menetkészen tartozik vagy 225-230 kiló plusz a vezető -, mégis annak érezzük. Ennek egyik oka a nagyon kiforrott, csodálatosan finom karburátoros üzemanyag-ellátási rendszeren keresztül etetett motor teljesítmény-leadása. Ugyanis mindig van erő, nem kell hozzá forgatni a blokkot – bár ha akarjuk, nyugodtan tehetjük azt is. A gázt pedig úgy veszi, ahogy a világ legjobb injektorosai sem: soha semmi hezitálás, torpanás, gondolkozás. Ahogy csavarjuk a jobb csuklónkat, úgy kezd el azonnal és egyenletesen tolni. Selymes és erős. Frenetikus.

A másik bugyinedvesítő csoda a gázadással járó akusztikai élmény. Ehhez persze kellenek az utólag felszerelt British Custom kémények, amelyeken át olyan hangorgia tör a szabadba minden egyes gyorsításkor, amit sem a leírás (ragozhatnám ameddig akarom), sem a videó nem ad vissza – azt csak a nyeregben élhetjük át! Így aztán hamar azt vesszük észre, hogy egy lakott területen átgurulva is folyamatosan elzárjuk-rányitjuk a gázt, hadd hörögjön a vas! Ezt az élményt nekem egyáltalán nem sikerült megunni, viszont nagyon jól tudtam vele feledtetni, hogy mondjuk egy hosszabb faluban mennyi kín éri a csuklómat.

Száguldásra született

A Triumph Thruxton egyébként sem futóművében, sem fékjeiben nem hagy komoly kívánnivalót maga után. A teszt idején már meglehetősen hűvös volt, így a tapadást tekintve fenntartásokkal kínoztuk a gépet, de a teleszkópok és a hátsó hagyományos rugóstagok szépen tették a dolgukat. Kis kényelmetlenség, hogy amikor alacsonyabb tempóval (vagy éppen erősebben lassítva) érkezünk meg a kanyarokhoz, óhatatlanul a kormányon kell támaszkodnunk, így pedig a bekormányzás pontossága is csorbul kissé.

Ez engem némileg zavart, de csak addig, amíg kicsi volt a sebesség – amikor ugyanis a szél megtart minket, az egész nyűg egycsapásra megszűnik. Pontos lesz a kormány, és igazi élvezetté válik kanyarról kanyarra fűzni a brit telivért. Úgyhogy fontos a megfelelő útvonalak összeállítása: minél több tempós kanyar legyen benne és minél kevesebb visszafordító. Előbbiekben ugyanis nagyon fogjuk élvezni a Triumph Thruxtont. Utóbbiakban sokkal kevésbé.

A régiek kemények voltak, ez most már biztos

Mindig is csodáltam a régi idők motorversenyzőit. Na nem mintha a maiakat nem tisztelném kellőképpen, de valahogy nagyapáink korának versenytechnikáját a határon kezelni sokkal férfiasabb dolog lehetett. Aki kipróbálja a Triumph Thruxtont, az biztosan megérti – és át is éli -, amiről beszélek. (Ehhez pedig nem is kell egy új motor ára, hiszen a tesztelt gép még eladó a Damjanich utcában, szerintem nem is rossz áron.)

Akinek van egy ilyen motorja otthon, az megteheti, hogy időről időre előveszi, a vashoz illő útvonalon teker vele egyet, és igazi férfiként tér haza mondjuk egy jó vasárnapi motorozás után. Mert ezen a masinán mindenki ugyanolyan kemény férfivé lesz, amilyenek nagyfaterék korának annyira tisztelt motorversenyzői lehettek. Amilyen kemény én csak szeretnék lenni, azt hiszem…

A harmadik oldalon találod a részletes műszaki adatokat.

[ pagebreak ]

Műszaki adatok