Küszöbön a Dakar

Thumbnail
Küszöbön a Dakar

Küszöbön a Dakar

2012. december 10. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiegyenlített erőviszonyok várhatóak, hiszen több csapatnak is hatalmas gyári háttere van – olyan óriásokkal, mint a Honda és a BMW. Új az útvonal is, egyszóval lesz csemege bőven. De nézzük, hogy állnak a csapatok!

Az útvonal (a képekre kattintva galéria nyílik)Kezdjük talán a KTM-mel, mint a regnáló címvédővel, amely két évtizede meghatározója, sőt egyeduralkodója a rallynak. Hivatalosan is bejelentették az idei névsort, akik az egyaránt 3-3 győzelemmel büszkélkedő Marc Coma (ő egyébként tökéletesen felgyógyult a Marocco rallyn szenvedett sérüléséből, amely miatt akkor fel kellett adnia a versenyt, így Despres nyert), Cyril Despres, valamint Joan Pedero és Ruben Faria. A versenyzők és a technikák rajtra készek, már csak az idő múlik túl lassan nekik.

A Honda gőzerővel készül a nagy megmérettetésreA Honda HRC csapat felemás marokkói szereplése után most a kaliforniai Mojave sivatagban tesztel. 4’000 kilométeres tesztprogramjukban mind az öt gyárilag támogatott versenyző részt vesz. Ők Helder Rodrigues, Sam Sunderland, Felipe Zanol, Javier Pizzolito és Johnny Campbell. A Marokkóban szerzett tapasztalatok alapján, az egész csapat vadul szögelte a 450-es technikát Japánban, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen az igazi megmérettetésen. Ahogy a Hondát ismerjük, nyilván így is lesz. Az öt hondás még egy új Pirelli abroncs párost is tesztel, amelyet kifejezetten az ő igényeik alapján fejlesztett ki az olasz gumigyártó.

Az utolsó teszteket Kaliforniában végzik az aranyszárnyasokA BMW-Husqvarna Team sem veszi félvállról a kihívást. Igazoltak két új versenyzőt is a csapatba, ők az amerikai Quinn Cody és az olasz Alessandro Botturi. Cody négyszeres Baja 1000 győztes, tehát nem ügyetlen a sivatagi körülmények között. A többiek az ausztrál Matt Fish, a portugál Paolo Goncalves, és a spanyol Joan Barreda. A technika pedig, amely kiszolgálja őket a TE449RR névre hallgat.

A BMW által támogatott Husqvarna is komoly csapattal vág neki a kalandnakMeg kell még említenünk a sok lelkes amatőr csapatot is, akik saját anyagi és szellemi erőből próbálnak megfelelni az elvárásoknak, és végigjutni a majdnem 8’500 kilométernyi brutális terepen. Ilyen például a brit Simon Pavey féle alakulat, akik gyakorlatilag részmunkaidőben próbálják összeállítani a szettet egy Husky bázisú versenytechnikából. Nyilván utóbbiaknál nem a győzelem a cél, de egy ilyen versenyen, célbaérni is igen nagy dicsőség.

Jöhetnek Dél-Amerika dűnéi!A többi pedig kiderül 2013. január 5-től!