Megkezdődött az idei gyorsasági motoros Alpok Adria bajnokság. Az első versenynek az olaszországi Adria Raceway adott otthont. Chrobák János az új Ipone Triumph Daytona 675R-jével még az ismerkedő fázisban van, de a nyitó hétvégén így is a legeredményesebb magyar volt a 600-as mezőnyben. Változatos időjárási viszonyok uralkodtak egész hétvégén, ami nem könnyítette meg a versenyzők …
Elolvasomverseny
cimke
verseny
cimkeBrutális belga superbike: Saroela SP7
A Sarolea elég régen, 1850-ben alapíttatott. Eredetileg fegyvergyártással foglalkozott a belga vállalat, majd 1892-ben bővítette a profilját kerékpárok, még később motorkerékpárok előállításával is – ezen a téren a világelsők között voltak! Az alapító, Joseph Saroela 1894-ben elhunyt, fiai azonban folytatták életművét. A gyár a húszas évek végére már napi 50 motort állított elő – szinte …
ElolvasomChrobák Jani magához méltóan győzelemmel kezdte a szezont
Chrobák Jani sikeresen mutatkozott be az IPONE Triumph Daytona 675R nyergében a hétvégén megrendezett Nyílt Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnokság nyitó futamán. Technikai problémák miatt sajnos egy tartalékmotorral kellett indulnia, amelyben még a katalizátor is benne volt… Két nap, két futam, 45 pont! Egy első és egy második hely a hétvége rövid statisztikája. A Paksi AMSE igazolt …
ElolvasomJön az ultradurva Yamaha R1?
Miután a Honda bemutatta a CBR1000RR Fireblade gyárilag emelt szintű változatát, a CBR1000RR SP-t – amely futóművében és fékrendszerében múlja jelentősen felül az alapváltozatot (no meg árában, hiszen ABS nélkül is 750’000.- forinttal drágább) -, senkit nem lepne meg egy hasonló lépés a Yamaha részéről, akiknek legnagyobb sportmotorja nem rendelkezik ilyen verzióval. Hiszen például a …
ElolvasomBemutatták a Mugen TT Zero versenygépét
Előre persze butaság inni a medve bőrére, de abból a két tényből kiindulva, hogy a négyszeres bajnok Motoczysz az idén nem áll rajthoz a szigeten, valamint hogy a Mugen áramhajtású masináit egy bizonyos John McGuinness és Bruce Anstey fogják körbehajszolni a legendás országúti körön, elég logikus a következtetés: a 2014-es Man Zero TT bajnokesélyes versenygépe bizony …
ElolvasomIdén is várja a BMW a pályamotorosokat Brnoban
A BMW Motorrad 2014. május 21-én és 22-én mindenki számára nyitott pályanapot tart a csehországi Brno-ban, a Moto GP és Superbike versenyekről is ismert versenypályán, ahol a saját motoros pályamotorozás mellett lehetőség nyílik az új BMW S1000R vagy a HP4/S1000RR modellek kipróbálására is. A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj határidőben történő megfizetéséhez kötött, a …
ElolvasomTriumph-ra ül az egyik legjobb magyar versenyző
A tavalyi mostoha évét követően 2014-ben új tervekkel és új motorral lép pályára hazánk egyik legeredményesebb magyar motorversenyzője. Miután tavalyelőtt a magyar gyorsasági-, és az Alpok-Adria Superstock 600-as bajnoki címet is bezsebelte, Chrobák ismerős, #119-es rajtszámát egy Triumph Daytona idomain láthatjuk viszont idén a versenypályákon. A Triumph Budapest főtámogatásával egy vadonatúj Daytona 675R nyergében veszi …
ElolvasomVegyél vadonatúj versenymotort
No nem a sziget legveszélyesebb bajnokmotorjára kell gondolni, amellyel halálos iramban vágtatnak végig a versenytávon a félelmet nem ismerően bátor csúcspilóták. Az olasz Paton istálló ugyanis az Isle of Man Lightweight TT kategóriájában indul majd – itt pedig némileg kisebb a teljesítmény. Konkrétabban: az S1 egy abszolút emészthető erejű versenymotor. Meghajtásáról egy Kawasaki eredetű, 650 …
ElolvasomBarangold be virtuálisan a Ducati Múzeumot!
Vannak olyan helyek a világon, ahova az igazi motoros egyszer el akar jutni. Vagy mondhatjuk úgy is: kötelező látogatnivalók. Ilyen – egyebek mellett – a Ducati világhírű múzeuma, amelyben a gyár hosszú és roppant gazdag történelmének számtalan emlékezetes paripája megtalálható. Kihagyni vétek lenne az amúgy ingyenesen látogatható nevezetességet, azonban legyünk őszinték: sokan vagyunk, akik egyhamar …
ElolvasomAlázás amperrel
Két teljesen hétköznapi motort mérnek össze gazdáik az alábbi videón: egy Kawasaki KLR650-est (42 LE, 47 Nm) és egy Zero FX-et (27 LE, 95 Nm). Persze, rá lehet vágni, hogy az Amerikában ma is kapható (Európában már sajnos nem forgalmazzák) Kawa nem egy dragbike – de legyünk őszinték: a Zero sem az. Hiszen konkrétan egy …
ElolvasomA legmulatságosabb bukás versenypályán
A baleset Magny Cours-ban történt jó régen, még 2011-ben. Nem friss tehát a lentebb látható videó, ám annál mulatságosabb. Az egyik pilóta a féktávon abszolút ártalmatlanul elesik, majd kicsúszóban lévő motorja elkaszál egy teljesen ártatlan versenyzőtársat. Baja neki sem lesz, mindketten felpattannak. A két motor azonban összeakad, és mivel egyikük nem fekszik le az oldalára, …
ElolvasomKőkemény csata az utolsó méterekig
Azután, hogy Cyrill Despres-t megbüntették. A történet már-már tragikomikus: az ötszörös bajnok olyan keményen hajtott az utolsó szakaszon, hogy előre tudjon lépni a dobogó alsó fokára – ami ezek szerint mégis csak jelent neki valamit -, hogy túlmelegedett az első féktárcsája. Ennek következményeként torz sebességadatot látott műszerein. Így aztán hiába adott bele apait-anyait és nyerte …
Elolvasom










