2014

év bejegyzései

2014

év bejegyzései
Thumbnail
Történelmi motorok: Münch Motorcycles

Történelmi motorok: Münch Motorcycles

Kevesen hallottak róla, pedig egykoron a különlegesnél is különlegesebb kétkerekűek gördültek ki a német gyáracskából. A történet még a negyvenes években kezdődött az alapító, Friedl Münch hosszú pályafutásával együtt. Ekkor került ugyanis a fiatal szerelő a Horex versenyrészlegéhez, amelynek 1958-as felszámolását követően saját vállalkozásba kezdett. Ehhez eleinte a megvásárolt alkatrészekből épített motorokat, majd 1966-ban immáron […]

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Turbós olasz a láthatáron

Turbós olasz a láthatáron

Az MV Agustáról is tudvalévő, hogy szeretnének nagyobb szeletet kihasítani a prémium motorok tortájából – kézenfekvő megoldás tehát az újabb modellek bemutatása. Ezt a lépést a 2013-as milánói motorkiállításra tartogatták, valami miatt azonban kimaradt a sorból a Dragster nevezetű darab. Még jelenleg sem hivatalos a motor létezése – egyelőre csak információ morzsák találhatók a világhálón […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Kőkemény csata az utolsó méterekig

Kőkemény csata az utolsó méterekig

Azután, hogy Cyrill Despres-t megbüntették. A történet már-már tragikomikus: az ötszörös bajnok olyan keményen hajtott az utolsó szakaszon, hogy előre tudjon lépni a dobogó alsó fokára – ami ezek szerint mégis csak jelent neki valamit -, hogy túlmelegedett az első féktárcsája. Ennek következményeként torz sebességadatot látott műszerein. Így aztán hiába adott bele apait-anyait és nyerte […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Dráma a hajrában: Barreda rommá törte a Hondát!

Dráma a hajrában: Barreda rommá törte a Hondát!

A nap legfontosabb híre kétség kívül ez, hiszen ilyen kevéssel a két hetes, emberfeletti erővel teljesíthető megmérettetés vége felé már igazi tragédia hibázni. A baleset közvetlenül a nap közben végrehajtott tankolás után történt, amikor a Honda első számú pilótája egy lejtőn lefelé elvesztette uralmát a CRF450 RALLY fölött. A versenyző szerencsére nem sérült meg, a […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Amikor az ember összecsinálja a bőrruhát

Amikor az ember összecsinálja a bőrruhát

Könnyű utólag okosnak lenni minden megtörtént rizikós szituáció után – főleg, ha az ember csak monitoron nézi azt végig. Még könnyebb ilyenkor hatalmas életbölcsességeket szórni – ugyanakkor minden ilyen helyzetből van mit tanulni, így koncentráljunk inkább erre. Íme a rövidke kisfilm, amelyen hősünk egy R1-es nyergében sima – de teljesen egyenes – országúton húz egy […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Kalapács alatt a pápai Harley

Kalapács alatt a pápai Harley

A tavalyi évben Róma új püspököt, az egész katolikus egyház pedig új pápát kapott az élére. Ennek okán a Harley-Davidson úgy gondolta, megajándékozza őméltóságát egy motorkerékpárral – ez a márka száztizedik születésnapján szép gesztusnak számított. Ferenc pápa ekkor kapta azt a Dyna Super Glide-ot, amelyet most árverésre bocsátanak. Különböző biztonsági protokollok miatt amúgy sem használhatná […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Barreda nagyot bukott, Comát megbüntették – izgalmas a végjáték

Barreda nagyot bukott, Comát megbüntették – izgalmas a végjáték

Rögtön lelövöm a poént: Cyrill Despres megszerezte második szakaszgyőzelmét, ráadásul a Yamaha duplázni is tudott ezen a napon. A dolog azonban ennél sokkal összetettebben zajlott le. A nap egy 144 kilométeres összekötőt követően egy brutális, több mint hatszáz kilométeres gyorsaságiban teljesedett ki – ebben pedig minden volt: hegyek-völgyek, homok, dűnék és sziklás fennsíkok, egyszóval nagyon […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / /

Thumbnail
Felfrissül a fényevő Honda

Felfrissül a fényevő Honda

Két évvel ezelőtt a legnagyobb haszonnal kecsegtető szegmensbe dobott be a Honda egy nagyszerű robogót. Ez a részleg nem más, mint a nyolcadliteresek és hasonló köbcentivel rendelkező társaik piaca. Ez a gép – a PCX125 – azóta is vezeti az eladási listákat Európa-szerte. Kiváló ár-érték arányának köszönhetően mind a mai napig jól fogy – a […]

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

A Honda CRF450 RALLY a 2014-es Dakar eddigi legedményesebb motorjának tekinthető, hiszen az eddigi tíz speciálból ötöt ezzel a típussal nyertek. Egy híján az összeset a sokáig vezető, azóta pedig második helyen álló spanyol Barreda. Tegnap több mint tizenegy percet vert a csupán ötödikként befutó és összetettben vezető honfitársára, Comára – annak azonban még így […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / / /

Thumbnail
Amerikai sportmotort Európa népének!

Amerikai sportmotort Európa népének!

Európában is megnyitja kereskedését az Eric Buell Racing – a szalon Hollandiában nyílik, Alkmaarban. A cég nehézkes évei után szeretne újból megerősödni, így fontos célkitűzésnek számít az öreg kontinens meghódítása. Lényeges egy európai kirendeltség létrehozása, így a Superbike világbajnokságon való szereplés is egyszerűbbé válhat a gyártó számára. Amíg a Harley Davidson szárnyai alatt működött a […]

Elolvasom
/ / / / / / / /

Thumbnail
Megújul a Yamaha Szuper Tehene

Megújul a Yamaha Szuper Tehene

A 2014-es modellévre egy kis meglepetést tartogatott a Yamaha. Nem világrengető újításról van szó, csupán néhány elektronikai segédlettel vértezi fel az amúgy sem puritán ezerkettes Super Tenerét. Megjelenésekor rendkívül korszerűnek számított, egyesek trónfosztásról beszéltek a bokszer GS királyságában. Tavaly azonban kijött egy újabb GS széria, a többi ellenfél műszaki tartalmáról nem is beszélve – így […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Marc Coma jobban van

Marc Coma jobban van

Első blikkre az ember azt gondolná, hogy miként lehet megfázni egy sivatagi motorversenyen? Ne felejtsük el azonban, hogy nem is olyan régen járt a mezőny négyezer méter fölött is az Andokban, ahol pedig a levegő nem csak ritkább, hanem sokkal hidegebb is. Egy szó mint száz: az éllovas spanyol néhány napja meghűlt, és mint mondta, […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / / / / /