Ha egy átfogó pillantást vetünk a motorozás történelmére, be kell lássuk, a Harley-Davidson egy kikerülhetetlen cég a kétkerekűek históriájában. Nem is csak arról van szó, hogy a H-D az egyik legrégebbi, tevékenységét megszakítás nélkül végző kétkerekűeket gyártó vállalat. A kezdeti évtizedek után a motorozás a XX. században a II. Világháború után indult rohamos fejlődésnek. A szétbombázott Európában és Japánban a könnyen előállítható, viszonylag kis anyagigényű kétkerekű gépjárművek a 60-as évekig, az autók újbóli térhódításáig a közlekedés alappillérei voltak. Az óceán túlpartján időközben a Harley megszabadult utolsó riválisától is, s a büszke „amerikai motorkerékpár” szlogen mögött egysíkú palettájával egyrészt létrehozott egy mai napig élő talmi képet a motorozásról, másrészt a piac elhanyagolásával teret engedett a költséghatékony japán gyártóknak.

Erik Buell egykori Harley-Davidson mérnök is a milwaukee-iak által elhanyagolt stílusok iránt vonzódott. 1983-ban megalapította saját cégét, ’93-ban társult vele a Harley, majd 2003-ban teljesen fel is vásárolta. Az újszerű koncepciókkal, megoldásokkal operáló márka egy ritka alternatíva volt a piacon, Buell szellemi termékei, a „sportos Harley-k” házon belül készültek. Az anyacég azonban a hitelválság legmélyebb pontján egy tollvonással megölte a Buell Motorcycles-t, bár ágazati pletykák szerint lett volna vevő a cégre. Erik Buellt azonban nem olyan fából faragták, hogy veszni hagyja álmait az élet csapásai után, 59 éves korára fittyet hányva új céget alapított. A Harley-Davidsonnal kötött megállapodás értelmében Buell számos szabadalom jogát megtarthatta, de nem gyárthatott utcai motorokat egy évig, így versenymotorokat épített.

Az egy év elteltével aztán elkezdtek érkezni a pletykák, információk miszerint az amerikai mérnök újra utcai motorok építésébe fog. A kezdeti hírek és fotók után az elkészült prototípust is láthattuk tavasszal, a múlt hét végén pedig a történet hivatalosan is egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég honlapján egy hete megtalálható az Erik Buell Racing első utcai gépe, az EBR 1190 RS specifikációja, és előrendeléseket is felvesz már a cég. A korábban kiszivárogtatott információknak megfelelően mindössze 100 darab készül ebből a masinából, ezzel olyan ritka lesz, mint egy Confederate modell, s olasz versenytársaihoz méltóan drága is: az alapváltozat ára 39’999 dollár, a szénszálas műanyag idomokért pedig plusz 4000 dollárt kell fizetni. Nyilván lehetne a példányszámot emelni és az árat csökkenteni, de ehhez komoly befektetőkre lenne szükség. Nem biztos, hogy a Harley-Davidsonnal szerzett negatív tapasztalatok után Erik Buell örömmel feláldozná frissen megszerzett függetlenségét. Mindenesetre a masina annak manufakturális gyártása ellenére specifikáció szerint összemérhető az élvonalbeli sportmotorokkal.

A Rotax 1125-ös blokkja gyárilag 146 lóerős, ezt az erőforrást alakította át Buell a saját elképzelései szerint. Az 1190 köbcentiméteres erőforrás utcai változata 175 lóerős teljesítményt pumpál ki magából 9750-es percenkénti fordulaton, a 131 Newtonméteres nyomatékcsúcs pedig 9400-as fordulatnál jelentkezik. Az égésgázok egy a blokk alatt-mögött lévő dobon, puritán csöveken és végdobon keresztül távoznak. Az elsődleges áttétel 36/65, az olajfürdős csúszókuplungon át egy hat fokozatú nyomatékváltóhoz (áttételek: 1: 2,46, 2: 1,75, 3: 1,38, 4: 1,17, 5: 1,04, 6: 0,96) jut a mozgási energia, amely végül egy 520-as láncon keresztül érkezik a hátsó kerékhez egy 16 és egy 41 fogas lánckerék közbeiktatásával. A masina alumínium vázzal készül, abban egy integrált tank található a tartalék üzemanyag számára. Az EBR 1190 RS-hez az Öhlins szállítja a rugózó elemeket, azok a legkorszerűbb darabok. Elöl 22 fokban döntött, 43 milliméter belsőcső átmérőjű, teljesen állítható fordított teleszkópokat találunk, az alumínium hátsó villa mozgását pedig egy teljesen állítható TTX rugóstag szabályozza. A magnéziumból készült kerekek a kategóriában szokásos méretűek: 3,5×17-es elöl (120/70-es gumival) és 6,0×17-es hátul (190/55-ös gumival). A masina lassításáról az egyik leglátványosabb alkatrész, a Buell-féle peremtárcsás féktárcsa és a kapcsolódó 8 dugattyús féknyereg gondoskodik. A gyári idomokkal, projektoros fényszórókkal, kenőanyaggal, hűtőfolyadékkal és fékfolyadékokkal, csontszáraz 17.1 literes tankkal 176 kilogrammot nyom a motor a mérlegen.

A 2012-es modellévű masinára cég már felveszi az elhivatott és vastag pénztárcájú vásárlók rendeléseit. Buell azonban már a jövőn gondolkodik, a honlapon már három új motorra utaló jeleket is láthatunk, bár egyelőre senki sem tudja, hogy milyen gépeket takarnak az RX, SX és AX jelzéssel illetett jövőbeni tervek. Talán a cég jelentősége csekély, azonban az amerikai álom legújabb-kori megtestesítője lehet, s az új motor üdítő színfoltja a kétkerekűek világának.