A cég Sanghajban jött létre, és nem is szándékoznak mást készíteni, mint amperrel hajtott kétkerekűeket. A piac ugyanis észvesztő méretű: csak elektromos motorból 36 millió darabot gyártanak éves szinten Kínában! Egy piackutatási alapokon nyugvó tanulmány szerint ugyanakkor a vásárlók egyre inkább vágynak a minőségi, mutatós és őket motorozási élménnyel is megajándékozó paripákra – ilyenből viszont […]
Elolvasom2014
év bejegyzései
2014
év bejegyzéseiA világ legpiszkosabb motorkerékpárja
Azon endúrósok, akik szeretnek sárban is csapatni, büszkén szokták mutogatni motorjukat, hogy kié mennyire saras. Van azonban olyan motor, amely valószínűleg minden dagonyázó endúrón túltesz – úgy, hogy nem is járt sárban! A kérdéses felvételt az AP Hírügynökség fotósa, Binsar Bakkara készítette még 2013. novemberének első felében. Hogy miként lett ennyire egyenletesen piszkos a képen […]
ElolvasomKapaszkodik az 1-es Yamaha
A verseny kilencedik napjának is meglett így a történelmi jelentősége, hiszen a nyolcas szakaszt a címvédő francia versenyző nyerte – ez az első győzelme a Yamaha színeiben. A verseny első felében nyugodtan mondhatjuk, hogy az ág is húzta Despres-t, most azonban úgy jött ki neki a lépés, ahogy kell: végig hibátlanul motorozva jó két perces […]
ElolvasomNyélgáz és Cébéer
A végsebesség tesztelésnek január közepén nincs szezonja motoros körökben, legalábbis Európa ezen felében – közúton amúgy sem szabályos az ilyesmi, hacsak nem egy százhuszontötösről van szó. Shunji Yokokawa – aki nevével ellentétben nem a Kawának dolgozik, hanem a Honda fejlesztőmérnöke – kíváncsi volt mégis mit tud egy mai szupersport gép. Éppen ezért fogott egy általuk […]
ElolvasomTörténelmi pillanat – Bolíviában a Dakar
Felfrissülve folytatták tegnap a Dakar-ralit a szombati pihenő nap után – az élmenőknek izomlazító masszázs járt, a lassabbaknak pedig volt idejük behozni a lemaradást, hogy aztán hosszas szereléssel tölthessék a napot. Szükség is volt rá, a hetedik szakasz ugyanis egy rendkívül gyors tempót igénylő rész volt – őrült rohanás jellemezte az egész mezőnyt. A második […]
ElolvasomMozgóképen a legújabb Husqvarna
A KTM tulajdonába kerülése óta még midig nem derült ki egyértelműen, milyen utat szánnak a jövőben a Husqvarna számára. Pierer úr nyilatkozatának némileg ellentmondva tárták a nyilvánosság elé a tavaly őszi EICMA kiállításon a 701-es típusszámú koncepciójukat, amelyről most egy új videó látott napvilágot. A Kiska cég (ők alkották a koncepciót) vezető formatervezője, Piers Spencer-Philips készítette […]
ElolvasomComa magabiztosan őrzi pozícióját
A mai napon végre több idő jut a pihenésre és a szerelésre – a hetedik nap ugyanis egy regenerációs nap. Rossz híreket kell közölnünk – elhunyt Eric Palante, egy ötvenegy éves belga versenyző. Tizenegy versennyel a háta mögött rutinosnak számított, azonban a Dakar szelleme újabb életet követelt magának. Helyi idő szerint a hatodik szakasz reggelén, […]
ElolvasomA legizgalmasabb háromkerekű
Múlt héten zajlott Las Vegasban a Consumer Electronic Show, amelyen bemutatkozott a Sway Motorsports igazán ötletes felépítésű háromkerekű járműve, amely teljesen új megvilágításba helyezi a városi közlekedést. Az elektronikailag vezérelt dupla kerekű első futóművek (amelyet a Piaggio csoport talált ki, de például a Vectrix új háromkerekűjében is megjelent) ugyanis komoly súlyfelesleget jelentenek. A Sway remek […]
ElolvasomMarc Coma felkapcsolt egy fokozatot
Az ötödik nap versenytávján ismét rövidíteni kellett, de ezúttal nem az elején, hanem menet közben. Az eredetileg 911 kilométer hosszúra tervezett versenytáv 527 kilométer speciált tartalmazott. Egy napja még négyezer méteren motoroztak a versenyzők, most azonban már a tevefüves sivatagban, néhol negyven fok feletti hőségben! A nap második felében ráadásul igazi mély homok és dűnék […]
ElolvasomA Dakar drámája: porig égett az egyik Honda
A portugál Paulo Goncalves eddig remekül haladt a Dakaron, hiszen az előző napon a hetedik pozíciót szerezte meg. Az egy éves kőkemény felkészülés azonban egy pillanat alatt értelmét vesztette, amikor az ötödik napon a mély homokos részen motorozva egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valami nagyon fűti a csizmáit. Lepillantott, és azt látta, hogy a […]
ElolvasomZseniális reklámok
Az osztrák Marcus Rieger baráti köréből valaki vett egy Ducati Monstert. Motoros sógorunk annyira fellelkesedett, miután kipróbálta a vasat, hogy úgy döntött: két barátja segítségével forgat egy reklámfilmet róla. Két nap leforgása alatt hármasban fel is vették a nyersanyagot, majd megvágták, aláfestettek egy jó zenét – és már el is készült a videó, amely annyira […]
ElolvasomKezdőszintű sportmotorral bővít a Kawasaki
Az újdonság is a Ninja családba tartozik – legalábbis ez derül ki a néhány nappal ezelőtt kiszivárgott képről. Felvetődik a kérdés, hogy mi szüksége erre a Kawának, hiszen a palettáján már szerepel egy hasonló méretű motor. A 300-as Ninja azonban komolyabb műszaki tartalommal rendelkezik az átlag negyedliteres vasakhoz képest, arról nem beszélve, hogy az egyik […]
Elolvasom











