Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

Thumbnail
Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

Ötven százalékos a Honda, de mindhiába

2014. január 16. - - Hír / Események Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Honda CRF450 RALLY a 2014-es Dakar eddigi legedményesebb motorjának tekinthető, hiszen az eddigi tíz speciálból ötöt ezzel a típussal nyertek. Egy híján az összeset a sokáig vezető, azóta pedig második helyen álló spanyol Barreda. Tegnap több mint tizenegy percet vert a csupán ötödikként befutó és összetettben vezető honfitársára, Comára – annak azonban még így is tisztességes az előnye.

A bivouac atmoszférája

A bivouac atmoszférája

A napi szakasz nagyon kemény volt: csak a gyorsasági része 631 kilométert tett ki nagyon nehéz, igazi sivatagi körülmények között – ahol a haladás önmagában is nehéz volt, de hozzá navigálni is kellett. Ilyen körülmények között futott 134 kilométer/órás átlagsebességet a győztes – amit még leírni is fájdalmas.

Cyrill Despres

Cyrill Despres

Barreda amúgy nagyon frusztrált volt, ugyanis előző nap későn vette észre az Iritrack helymeghatározó rendszer riasztását, hogy elhagyta a kijelölt útvonalat, ezért kapta a negyed órás büntetést, ami bizony nagyon megnehezítette a dolgát, hogy a verseny végéig befogja a vezető KTM-est.

Egy kis ralli atmoszféra

Egy kis ralli atmoszféra

A második helyet márkatársa, Helder Rodrigues szerezte meg, míg a bronzos pozícióban a két elrontott napja óta folyamatosan és stabilan jól szereplő címvédő, Cyrill Despres futott be. Így ő fel is jött összetettben a hatodik helyre.

Stefan Svitko és Juan Perdero Garcia

Stefan Svitko és Juan Perdero Garcia

A már emlegetett és összetettben vezető Marc Coma számára nagyon nehéz volt a tegnapi nap, így nyilatkozata szerint egyáltalán nem érzi megnyugtatónak az előnyét. Meg is kérdezték tőle, hogy már gondolkodik-e a végső győzelmen, mire azt felelte: „Ha arra gondolnék, nagy hibát követnék el. Sokkal jobban kell koncentrálni mindig az adott pillanatra. Még két iszonyatosan kemény napunk lesz, különösen a holnapi a maga több mint 700 kilométerével.”

Claudio Rodriguez

Claudio Rodriguez

Dakar 2014 10. szakasz (Iquique-Antofagasta, 58 km összekötő, 631 km speciál, összesen 689 km):

1. Joan Barreda, ESP (Honda) 04:42:14

2. Helder Rodrigues, PRT (Honda) 04:49:56

3. Cyrill Despres, FRA (Yamaha) 04:51:40

4. Olivier Pain, FRA (Yamaha) 04:53:11

5. Marc Coma, ESP (KTM) 04:53:26

6. Kuba Przygonski, POL (KTM) 04:57:08

7. Stefan Svitko, SVK (KTM) 04:57:14

8. Javier Pizzolito, ARG (Honda) 04:58:58

9. Ivan Jakes, SVK (KTM) 05:00:17

10. Daniel Gouet, CHL (Honda) 05:01:21

Joan Barreda

Joan Barreda

Dakar 2014 összetett állás a 10. szakasz után:

1. Marc Coma, ESP (KTM) 41:48:33

2. Joan Barreda, ESP (Honda) 42:32:57 (00:15:30 büntetés)

3. Jordi Viladoms, ESP (KTM) 43:50:36 (00:15:00 büntetés)

4. Olivier Pain, FRA (Yamaha) 44:04:45 (00:15:00 büntetés)

5. Helder Rodrigues, PRT (Honda) 44:09:45

6. Cyrill Despres, FRA (Yamaha) 44:17:00 (01:00:30 büntetés)

7. Kuba Przygonski, POL (KTM) 44:17:48

8. Daniel Gouet, CHL (Honda) 44:54:27 (00:01:30 büntetés)

9. Stefan Svitko, SVK (KTM) 45:21:40 (01:00:00 büntetés)

10. David Casteu, FRA (KTM) 45:30:27 (00:00:30 büntetés)

Egy kis ralli atmoszféra

Egy kis ralli atmoszféra

Végezetül szokás szerint ejtsünk egy szót Dési Jánosról. Honfitársunk a napi szakaszt az 57. helyen fejezte be, összetettben pedig az 51. pozícióban van. Pedig tegnap éppen az eddig nagyon jól szereplő Jeremias Esquerre bukott és volt kénytelen feladni a versenyt – pedig az összetett negyedik helyen állt! Valóban úgy van tehát, ahogy Coma mondja: csak a következő másodperc számít…