Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is érkeztek információk a KTM-et, a Husqvarnát és a GASGAS-t birtokló Pierer Mobility Group befektetők számára készített prezentációjából. Ebből pedig az derül ki, hogy a közeljövőben érkezhet kettő, de tulajdonképpen egy városi elektromos motor. Egészen konkrétan az E-Pilen, valamint az E-Duke. És elektromos fronton is pont úgy viszonyul majd …
Elolvasomktm
cimke
ktm
cimkeA 890 Adventure aszfaltos változatát teszteli a KTM
A KTM 890 Adventure 2023-ra kaphatja meg a következő, ezzel már harmadiknak nevezhető frissítését. A 2019-es 790-est a szigorodó környezetvédelmi normák miatt nagyon hamar frissítették 890-re, de akkor a dizájn érintetlen maradt. Ezúttal elsősorban ezen a téren zárkóztatja fel közepes túraenduróját az osztrák brand. De akad itt a külcsínen kívül is egy kis érdekesség! A …
ElolvasomCsak egy új színt takar a KTM 890 Duke R frissítés
Szóval az van, hogy szerintem nincsen azzal semmi gond, amikor egy gyártó nem nyúl hozzá egy jó termékhez mindössze azért, hogy a piacon ápdétebb legyen a neve. A KTM 890 Duke R is egy olyan játékszer, amire ritkán hallunk panaszt. De végtére is mi baj lenne? WP Apex futómű, Brembo Stylema fékek, 119 lóerő. Ez …
ElolvasomKét új Duke-kal hirdetett csupasz februárt a KTM
Az új az persze viszonyítás kérdése. A KTM szűkszavú bejelentése szerint februárban kettő új (vagy inkább frissült) 890 Duke variánst mutatnak be. Az egyik a már jól ismert „R” ráncfelvarrása lesz, a másik pedig a Gyorsaságimotoros-világbajnokság által ihletett GP változat. Egyelőre egyikről sem tudunk semmit. Az „R” változatot mindössze néhány nap múlva, hetedikén, azaz jövő …
ElolvasomSpanyolországban tesztelték a KTM RC990-et
Összességében azért sejthettük, de legalább reméltük, hogy a tavaly bemutatott RC 8C valami sokkal szélesebb körben elérhető motor felvezetésére szolgál. És tessék, úgy tűnik, hogy úgy 2024 magasságában meg is érkezik a 890 alapú – akkor már- RC990. Erről árulkodnak a német Motorradnál landoló spanyolországi kémfotók. Az RC 8C még egy limitált szériás, kizárólagosan pályamotor …
ElolvasomDakar Rally 2022: az utolsó két szakasz, na és a bajnok!
Amikor utolsó beszámolónkat írtuk, még nagyon nyílt volt az élmezőny állása. Legalábbis a motoros mezőnyben – a többi kategóriában nagyjából eldőlt a győztesek személye. A kétkerekűek között azonban öten szinte egyenlő eséllyel álltak még, elképesztően csekély időkülönbségekkel. Ennyire kiélezett még talán soha nem volt a Dakar Rally! A 11. nap egy komoly körversenyt tartogatott Bisha …
ElolvasomDakar Rally 2022, 10. szakasz: Siker és dráma a KTM-nél
Az utolsó előtti olyan nap, ami nem körversenyt tartogatott Wadi Al Dawasirből vezetett Bishába. 384 kilométer összekötő szakaszt és 375 kilométer speciált tartalmazott. Ez pedig tartogatott drámát bőséggel – az élmezőnynek és nekünk, magyar szurkolóknak is. A tavalyi bajnok argentin Kevin Benavides az összetett 5. helyen állva teljesen reálisan harcolt a címvédésért. A tegnapi versenyszakaszon …
ElolvasomDakar Rally 2022, 9. szakasz: Megint új pilóta az élen!
Ehhez igazából két dolog kellett. Az egyik Walkner hihetetlenül kiegyensúlyozott motorozása. A kilenc eddigi versenynapból – a prológot nem számoljuk ugye – hatszor szerepelt a neve a legjobb tíz között. Ebből ráadásul négy alkalommal a legjobb öt között jegyezték. Mivel pedig az előtte motorozók nem voltak ilyen stabilak – vagyis gyakrabban vesztettek komoly időket az …
ElolvasomDakar Rally 2022, 8. szakasz: Az angol rendet teremtett
Amennyiben felületesen nézzük, azt is hihetnénk, hogy valmailyen előre megírt forgatókönyv szerint zajlik a Dakar Rally. A 7. szakaszon az addigi éllovas motoros, Sam Sunderland ugye csúnyán elrontotta a navigációt. Ezáltal pedig komoly időveszteséget szenvedett és visszacsúszott az összetett negyedik helyre. Ez után a célban egészen lazán azt nyilatkozta, hogy nem kell ezen izgulni, ma …
ElolvasomDakar Rally 2022, 7. szakasz: Minden a feje tetejére állt!
A Dakar Rally féltávjánál minden évben adnak egy szünnapot a versenyzőknek és a csapatoknak. Erre mind az embereknek, mind a gépeknek szükségük van. Gondoljatok bele: amikor egy kihegyezett versenytechnika megtesz nagyjából négyezer kilométert – annak a jó felét gyorsasági szakaszként -, akkor némi karbantartás kell neki. Kicsit több, mint amire esténként vagy akár éjszakánként lehetőség …
ElolvasomDakar Rally 2022, 6. szakasz: Egy félbeszakított nap
Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy a Rijad körüli két „hurkot” eltolva szervezték le a Dakar Rally mezőnye számára. A kétszemélyes négykerekűek a hosszabbikon, míg a motorok és quadok a rövidebben kezdtek. Tegnap pedig cseréltek. Már az 5. etapon volt ebből anomália, hiszen a légi mentést is meg kellett osztani. Mivel pedig igen sok motoros „igényelte” …
ElolvasomDakar Rally 2022, 5. szakasz: Egy történelmi győzelem
A versenyből korábban már kiesett, de Dakar Experience kártyával tovább motorozó Danilo Petrucci már a 4. napon is igazán szépen ment. Az igazi nagy pillanata azonban tegnap jött el, amikor is konkrétan szakaszgyőzelem került a neve mellé. Azt pedig, hogy MotoGP futamot és Dakar etapot is nyert, jelen állás szerint a világon egyedül ő mondhatja …
Elolvasom










