Igen, tisztában kell lennünk azzal, hogy bármivel büntetjük meg egy baleset okozóját, azzal nem tehetjük meg nem történtté magát az eseményt. Vasárnap már felemlegettük a két évvel ezelőtti gyulafirátóti esetet, amikor egy fiatalember által vezetett Audi előzésbe kezdve és a szembe-sávba áttérve elgázolt több, teljesen szabályosan közlekedő motort. Az elsőn a vezető életét vesztette, utasa […]
Elolvasom2018. október
hónap bejegyzései
2018. október
hónap bejegyzéseiEz ám az igazi ready to race: KTM 450 Rally Replica 2019
A KTM 450 Rally Replica 2019-es kiadása nem más, mint egy kőkemény célszerszám. Az osztrákok az idei Dakar-győztes versenygépüket vették hozzá alapul. Azt, amivel Matthias Walkner hazavitte a KTM 17. trófeáját. Csupán azzal az egyébként igencsak jelentős különbséggel, hogy ez azoknak készült, akik mögött nem áll ott egy gyári versenycsapat feneketlen pénztárcája. Fokozott igénybevételre alkalmas […]
ElolvasomErősebb lett a 900-as Triumph Street Twin és a Street Scrambler
Nem vitte túlzásba a Triumph a modellfrissítést, mégis fontos lépést tett előre. A változás azt a 900 köbcentiméteres erőforrást érinti, ami a Street Twinben és a Street Scramblerben teljesít szolgálatot. Ha csak úgy ránézünk az adatra, akkor talán széttárjuk a kezünket és megkérdezzük: és akkor mi van? Hiszen a blokk teljesítménye 54-ről 64 lóerőre kúszott […]
ElolvasomKépnézegető az újdonságokról: INTERMOT 2018
Szerdán vette kezdetét és vasárnap zárta kapuit a kölni INTERMOT kiállítás. Sok újdonságról, amit ott mutattak meg a nagyközönségnek már mi is beszámoltunk nektek. A motorgyártó vállalatok okoztak némi meglepetést. A BMW-től mindenki azt várta, hogy a hazai kiállításra hoznak valami újdonságot, de nem tették. Helyettük mindenkinek a Suzukira irányult a figyelme, az új Katana […]
ElolvasomA fullos stílusos: Moto Guzzi V9 Bobber Sport
A „Sport” jelzőt ráaggatni egy extrázott Moto Guzzi V9 Bobberre első blikkre talán nem tűnik helyénvalónak. De lássuk be, az „élsportoló” szóról sem a szumó birkózás elitje ugrik be a legtöbbünknek, mégis megkérdőjelezhetetlen a jelző létjogosultsága. Ennyi erővel tényleg hívhatunk egy még 60 lóerős teljesítményt sem elérő nosztalgiamotort sportosnak. Előtérben a hangulat A Moto Guzzi […]
ElolvasomLorenzo óriási bukása és a Thai Nagydíj
Hamar szólt az ébresztő a sportokat kedvelő motorosoknál vasárnap reggel, hiszen a világ két végén is nagy események zajlottak. Tőlünk nyugatra a bunyóról szólt minden, amikor a dagesztáni medvékkel birkózó Khabib Nurmagomedov lenyomta a nagypofájú írt, Connor McGregort. Keleten pedig a MotoGP soron következő futama, a Thai Nagydíj zajlott, ami az évszázad legunalmasabb körözése lehetett volna, […]
ElolvasomEljött az idő: tegyünk magunkért! Rád is szükség van a gyulafirátóti baleset tárgyalásán
Két évvel ezelőtt történt egy baleset, amely akkor felbolydította a hazai közvéleményt. Nem csak minket, motorosokat – azonban nekünk az eset ma is kiemelt jelentőségű. Akkor Gyulafirátót közelében egy személyautóval szemből a teljesen szabályosan haladó motorosok közé hajtott egy előzésbe kezdő 19 éves fiatalember. A balesetben egy hölgy életét vesztette, a mögötte utazó lány – ő Foki […]
ElolvasomMegszépült nagyvárosi uraság: Honda PCX125 2018 teszt
A Honda márkát legtöbben korszakalkotó négyhengereseiről, sportmotorjairól vagy éppen híres túragépeiről ismerik. Ugye te is tudsz mondani hirtelen néhány legendás típust? Csakhogy közel sem a CB750-nek vagy éppen a Gold Wingnek köszönheti világelső pozícióját a szárnyas japán márka. Sokkal inkább a Távol-Keleten milliós darabszámban eladott mopedeknek és robogóknak. De itt Európában is több profitot termelnek […]
ElolvasomHangulatos videón a budapesti Distinguished Gentleman’s Ride
Idén szeptember 30-án a világ számtalan különböző pontján lezajlott a Distinguished Gentleman’s Ride jótékonysági menet, köztük Budapesten is. A felvonuláson én magam is részt vettem és megírtam, hogy milyen élmény volt a helyszínen végiggurulni a többiekkel, keresztül-kasul a fővároson. Ha esetleg még valaki nem lenne képben, akkor gyorsan tisztázzuk, hogy mi is az a DGR. Ez […]
ElolvasomBemutatkozott az Indian FTR1200 és FTR1200S
Amikor tavaly bemutatták az FTR1200 terveit, a többségnek már akkor is elnyerte a szívét. Az FTR750 ideája mentén megszületett formaterv, a sportos üléspozíció és a könnyű, de erős motor igérete egészen egyszerűen beütött. Az azonban most kellemes meglepetésként ért mindenkit, hogy nem is akármilyen szellemet engedtek ki a palackból: a flat track gyökerű gép a […]
ElolvasomYamaha újdonságok: színek és dobozok
A japán gyártók sorai között úgy tűnik, hogy megoszlanak a vélemények arról, hogy mikor süssék el a nagyágyúkat. A Suzuki elég komolyat villantott a Katanával és a Kawasaki is kivitte a fejlesztett H2-t és az új 125-ös kisgépeit az Intermotra. A Honda azonban annyira nem mutatott semmit Kölnben, hogy nyilvánvalóan az EICMA-ra hagyják meg az […]
ElolvasomKoncepció motort villantott a Peugeot a Párizsi Autószalonon
Arra azért talán nem mindenki számított, hogy a Peugeot is újra be akar szállni a motorkerékpár bizniszbe. Ez persze jelenleg még csak kisérletezési fázisban tart. De az biztos, hogy a Párizsi Autószalon – ami a kölni INTERMOT-al egyidőben zajlik – standjaira kivittek két érdekes tanulmánymotort. A P2X formavilága nem annyira meghökkentő, mint amit az önérzetes […]
Elolvasom










