Néhány évvel ezelőtt még az a mondás járta, hogy a motorozás legjobb első lépcsőfoka az MZ. Mert nem csak motorozni, de alapvetően szerelni is megtanulsz vele, miközben alig buksz rajta, ha ez az egész mégsem jön be. Ádámot ezzel már senki nem traktálta, ő egészen egyszerűen csak beleszeretett és lelki szemei előtt látta, ahogy széles …
ElolvasomÉrdekességek
kategória
Érdekességek
kategóriaÚj motor forgalomba helyezése Magyarországon, napjainkban
Jómagam 2017-ben, jelenlegi motorom megvásárlásakor szembesültem először azzal az anomáliával, hogy az országba már beérkezett, vadonatúj gépemre hosszú heteket kellett várnom. Hiába volt szó egy világszerte ismert gyártó típusáról, amely értelemszerűen megfelelt minden jogi és műszaki előírásnak. Akkor is műszaki vizsgát írt elő a hazai jogszabály. (2017 elején egy cikkben be is mutattuk az akkori …
ElolvasomMielőtt külföldi túrára indulsz: Utasbiztosítás Bérlet
Hiszek a szabad döntés jogában, de ha rajtam múlna, ezt bizony kötelezővé tenném. Legalább a barátaim, a tesóm és a saját magam számára. De miről is van szó? A múltkor már átbeszéltük, hogy ultra pénztárcaterhelő módon, havi 3.000.- forintért olyan Protektor biztosítást köthetsz, ami segít pótolni a motoros felszerelésed, téríti a motorod elszállítását, fizet csonttörésre …
ElolvasomJóáras motoros cuccokat nézegettünk a BázisMotor üzletében
Két éve abból az apropóból mutattuk be olvasóinknak a már akkor is évtizedes múlttal rendelkező BázisMotor üzletét, hogy azt akkor vette át új tulajdonosa. Az azóta eltelt időben a 2018-ban megismert – és nagyon szimpatikus – filozófia szerint üzemel a jellegzetes faépületben levő bolt. A német Louis teljes választékának folyamatos prezentálása változatlan: néhány nap alatt …
ElolvasomJó ötlet a használt bukósisak vásárlása?
A közelmúltban ketten is megkérdezték tőlem: mire figyeljenek akkor, amikor nem újonnan vesznek bukósisakot? Mivel a téma aktuálisan engem is érintett – hiszen tavaly őszi balesetem után másik tökhéjat kellett beszereznem -, ezért csináltam a témában egy enyhén szubjektív videót. Összeszedtem a bennem felmerült ellenérveket a használt bukósisak vásárlásával kapcsolatban. Kérlek fogadjátok szeretettel! Amennyiben pedig …
ElolvasomÉrdemes interneten külföldről motoros cuccokat vásárolni?
Állandó téma a motoros fórumokon a külföldi beszerzés. Sokan kimondottan buzdítják is a motoros társakat, hogy bátran menjenek be egy adott márkát forgalmazó hazai motoros boltba, próbálgassanak melyik bukó vagy éppen csizma passzol rájuk leginkább, aztán nyugodtan rendeljék meg kintről. Vagyis valamelyik európai országból, ahonnan az érkező motyót nem terheli vám és az interneten meghirdetett …
ElolvasomBaleseti napló: így estem el motorral a Mátrában
Amikor elkezdtem az Onroadnak írni, akkor megfogadtam, hogy ha elfikázok a motorral, akkor arról biztosan összehozok egy cikket. Egészen egyszerűen azért, mert hiszek az életen át tartó tanulásban, és fontosnak tartom, hogy megpróbáljuk levonni a tanulságokat. Persze reméltem, hogy életem hátralevő részében erre nem kerül sor, de nekünk sem adja ki minden kanyar. Egy csodaszép …
ElolvasomTanácsok a legnagyobb motoros webáruház használatához
Naponta találkozunk olyan megosztással a közösségi médiában, amikor valaki igyekszik szabadulni a neten rendelt, de számára mégsem megfelelő méretű cucctól. Személyes ismeretségi körömben is van, aki túl nagyot vett valamiből, majd ugyanonnan beszerezte a jó méretet is – az első körös cuccot meg azóta is árulja. Így az elvben olcsóbb külhoni beszerzés aztán egészen drága …
ElolvasomMi a jobb városban? E-bike, 50-es robogó vagy nagymotor?
Évekkel ezelőtt forgattunk egy videót arról, hogy mennyivel lehet gyorsabban közlekedni városi körülmények között robogóval, mint autóval. Akkor az Üllői úton nem is volt igazán nagy a forgalom, mégis nagyon durva különbség jött ki a két jármű között. Engem azóta foglalkoztat az ötlet, hogy össze kellene hasonlítani különféle kétkerekűeket: igazán durva városi körülmények között melyik …
ElolvasomEgyszerűbb az izzadtságod törölgetni, mint a saját véred!
Ugyan még közel sem érkezett el a tavasz és kezdődött meg az igazi motoros szezon, de mégis csak 13-14 fok volt és szikrázó napsütés. Így akinek ez gyorsan ment, az felpattant a motor nyergébe és igyekezett pótolni a téli vashiány tüneteit. Csörög a telefonom. „Szájraestem!” … „Elém fordultak balról.” … „Eldőltem mint a krumplis zsák!” …
ElolvasomVédd a buksid olcsóbban: MT és Caberg bukósisak-választék a motoralkatresz.eu üzletében
Sok olyan motoros társunk van, aki nem engedhet meg magának prémium árfekvésű felszereléseket. Ettől azonban még nyilvánvalóan az ő számukra is éppen olyan fontos a biztonság – főleg, ha az egyik legsérülékenyebb testrészünkről, a fejünkről van szó. A Gödön található, de webáruházas formában is elérhető – korábban már bemutatott – motoralkatresz.eu üzlete kimondottan az alsó-közepes …
ElolvasomAlkatrész vagy felszerelés kell és a legjobb áron? A válasz: motoralkatresz.eu!
A cég alapítóját vicces módon tizenéve ismerem még a Motorozz.hu hőskorából. Mert a webáruház rendes magyar vállalkozásként 2004-ben otthoni jövedelemkiegészítésként indult. Péter először a motoros haveroknak kezdett meglévő tudásbázisa alapján a szervizek és üzletek árainál olcsóbban szerezni fogyó-kopó alkatrészeket, majd szépen növekedésnek indult. Jó ideig csak webáruházként üzemelt – aztán ahogy egyre nőtt a motoralkatresz.eu …
Elolvasom










