Néhány évvel ezelőtt még az a mondás járta, hogy a motorozás legjobb első lépcsőfoka az MZ. Mert nem csak motorozni, de alapvetően szerelni is megtanulsz vele, miközben alig buksz rajta, ha ez az egész mégsem jön be. Ádámot ezzel már senki nem traktálta, ő egészen egyszerűen csak beleszeretett és lelki szemei előtt látta, ahogy széles …
Elolvasommz
cimke
mz
cimkeNóórmális?!? Januári MZ túra, cél a Tátra!
Az ország nagy részén javában süt a nap és a hőmérő higanyszála is már felfelé emelkedik, maga mögött hagyva a nullát, ám egy hónappal ezelőtt még az igazi téli időjárást „élvezhettük”. Ilyenkor az átlagos motoros legfeljebb a garázsban simogatja és ápolgatja a gépet esténként, de esze ágában sincs kigurulni vele a zimankós télbe. Aztán vannak …
ElolvasomMeghívó: VI. Vértes-Gerecse MZ túra
Hazánkban számos márkaklub működik, akik korosodó motorokkal róják az utakat, azonban csak kevesen vannak, akik komoly körülmények között is próbára teszik az öreg vasakat. Ilyen például az MZ Club Hungary – ők az országúti túrákon kívül versenypályán és terepen is tekerik a gázt. Most hétvégén újból összegyűlnek az MZ-s arcok, hogy egy hatalmas bulit csapjanak …
ElolvasomEgy MZ-s nem fél semmitől!
Az elmúlt hétvégén rendezte az MZ Club Hungary a 2013-as Vértes-Gerecse túráját. Az egyik szervező megkeresésének eleget téve magam is részt vettem ezen, igaz nem egy MZ nyergében, hanem saját Tenerémmel vágtam neki a 140 kilométeres távnak. A csapat két részből állt, egy aszfaltos és egy off-road szekcióból. Természetesen a terepes társasághoz csatlakoztam. < ?php …
ElolvasomTökös MZ-sek
Tekintsétek meg előzetes videónkat az MZ Club Hungary IV. Vértes-Gerecse túrájáról. Részletes túraleírás és élménybeszámoló hamarosan!
ElolvasomFolytassa MZ!
Az október eleji Intermot legnagyobb durranásai közé senki sem sorolná, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy új hajtás jelent meg ismét a már több ízben kiszáradt MZ fán. Ez a hajtás nem más, mint az MZ 125 SF, amelyet egyenlőre prototípusként csodálhattak meg a látogatók. Mi több, rögtön bemutattak egy E-bike koncepciót is, amely az …
ElolvasomFolytatódik a dízel MZ története: jön a nagytesó!
Kezdetben a dMZ-nél (amelynek tesztje itt található) az a gondolat is meghúzódott a puszta és célnélküli építésen túl, hogy de jó lesz rajta motorozni! Gondoltam, olcsó lenne azzal munkába járni. Vagy mondjuk úgy, egy ábrándként ez is bennem volt. Mint tudjuk, ez a része nem jött össze. Már az építés megkezdése pillanatában kiderült, azzal a …
ElolvasomInterjú a dízel MZ készítőjével
Amikor megláttuk annak idején az Onroadon kedves olvasónk, Pál Zoltán által feltöltött videót, alig hittünk a szemünknek. Mert valljuk be, szakmánk igazi szépsége az olyan műszaki különlegességek felfedezése és kipróbálása, amelyek megalkotása különleges alkotókészséget igényel.
ElolvasomNégyütemű ETZ250
Avagy: Amikor valaki tényleg megérdemli a „Sufnituning Okleveles Doktora” címet. Ezt a motort a 2005-ös siroki motorostalálkozón fényképeztem. Amint megláttam, egy csapásra nem érdekelt semmi más, csak ez az egy vas. Pedig volt ott elég két hosszú combon illegő-billegő, meg kétkeréken csattogó-puffogó néznivaló, amelyek után szintén bármikor megfordulnék. Vagy másfél órát beszélgettem a tulajjal …
Elolvasom





