A vállalatot 1903-ban alapította Everett és Clinton Cushman. 1913-tól Cushman Motor Works néven működött a nebraskai Lincolnban, majd 1922-ben elkezdett négyütemű erőforrásokat is gyártani. A kis Husky motorok alapvetően a farmok mindennapi életét hivatottak megkönnyíteni: áramfejlesztőket, szivattyúkat, fűnyírókat de csónakokat is hajtottak velük. A nagy gazdasági válság után, 1936-ban jött a remek ötlet, és elkezdtek …
Elolvasomrobogó
cimke
robogó
cimkeForradalmi robogót készít a HTC
A HTC nem egy komoly múlttal rendelkező vállalat, hiszen 1997-ben alapították és első saját néven forgalmazott mobil telefonjuk csupán 2006-ban jelent meg. Ehhez képest a világ ötödik legnagyobb cége a saját piaci szegmensében, fejlődési ütemét tekintve tavaly még az Apple is elmaradt tőlük. A tajvaniak azonban nem elégszenek meg a telefonokkal és a táblagépekkel, sokkal …
ElolvasomNagyon különleges elektromos Vespa robogó
A spanyol Bel&Bel formatervező cégnél valaki nagyon odavan a legendás olasz robogók formavilágáért. A Vespa megjelenésére megszólalásig hasonlító irodai széket már évek óta kínálnak – képgalériánkban meg is találjátok, hogy néz ki. Most azonban végre készítettek egy mozgásképes „robogót” is: ez a Zero Electric Scooter Vespa. Mint neve is mutatja, a különleges Vespát villanymotor hajtja. Mivel a …
ElolvasomAz Italjet is a villanyosítás útján halad
A márka története egészen 1959-ig nyúlik vissza: az olasz motorgyártás fénykorában szép szerep jutott nekik, komoly járművekkel, értékesítési- és természetesen sportsikerekkel együtt. Azonban nem alkalmazkodtak kellően a huszonegyedik század kihívásaihoz, így 2002-ben kénytelenek voltak lehúzni a rolót. Szerencsére nem hosszú időre, ugyanis 2005-ben újjáéledt a márka. (Személy szerint is kötődöm az Italjet névhez, ugyanis életem …
ElolvasomKülönleges motorok: Harley-Davidson Topper
A Harley-Davidson legendás logóját ma főleg a hatalmas V2-es motorokkal azonosítjuk – pedig a cég több mint száztíz éves története során szó szerint gyártott mindent, aminek bármi köze van a mobilizációhoz. Mondjunk két szélsőséges példát? Készült Milwaukee-ban rakéta-hajtómű, de golfkocsi is! Hasonlóan kirívó azonban mai főhősünk is: a Harley-Davisdon Topper ugyanis egy ROBOGÓ! A modellt …
ElolvasomKétkerekű limuzin elektromos hajtással
A közép-kínai Henan tartományban található Zhengzhou városának egyik, kizárólag elektromos robogókat és motorkerékpárokat kínáló áruházának reklámkampányaként állították ki néhány napja a képeken látható különleges szerkezetet. A holmi eredete sajnos teljesen tisztázatlan, tulajdonosa – aki a bemutatóhoz csak kölcsönadta – mindössze annyit tud róla, hogy a tőlük jóval keletebbre található Zhejiang régióban készítették. A konstruktőr állítólag azzal a …
ElolvasomPont elegendő: Suzuki UH200 Burgman teszt
A japán gyártó a Burgman robogók sikerére építkezve – a nevet a négyszázas kivitel tette világszerte méltán ismertté – 2002-ben piacra dobta a kistesót, azaz a nyolcadliteres változatot. Elsődlegesen a dél-európai mediterrán országokra céloztak vele (Ázsiába túl testes és nehéz is lett volna), ennek megfelelően Spanyolországban szerelték össze a nagyobb testvérekkel csupán nevében megegyező családtagot. …
ElolvasomGuruló fotel – Yamaha X-Max 400 teszt
A nagyrobogókkal kapcsolatban felemásak az érzéseim, egyszerűen nehéz őket hová tenni. Az ötvenes és a nyolcadliteres rohangálós gépeket el tudom helyezni egy rendszerben, azonban a jelenlegi tesztalanyunkat eleinte nehezen tudtam besorolni. A Yamaha X-Max 400 olyan menetteljesítményekkel bír, mint egy belépőszintű nagymotor, azonban hiányzik belőle az a fűszer, amely miatt egy hagyományos felépítésű motor megdobbantja …
ElolvasomAranyos kis nagyvárosi Yamaha érkezik: jön a Majesty S
Valamikor egy ugyanilyen névre hallgató robogóval kezdtem meg „nagymotoros” pályafutásomat. Ötvenes korszakom után ugyanis egy Yamaha Majesty 125 volt az első motorunk. Régen volt, de máig jól emlékszem rá. Nagyon szerettük, igaz szinte csak városon belül használtuk. Ami megmaradt emlékként, hogy két személlyel már nagyon nehezen birkózott meg az emelkedőkkel, no meg hogy nagyon keveset …
ElolvasomMegérkezett a japánok háromkerekűje, a Yamaha Tricity
Megtörtént a hivatalos bemutatója a Yamaha háromkerekű robogójának, ötletesebb nevén a Tricity-nek. Az olaszok már évek óta alkalmazzák ezt a fajta megoldást – a japánok viszont gondoltak egyet, miért ne lehetne nekik is egy ilyen praktikus városi rohangálós gépük. A formaterv letisztult, tökéletesen beleillik a nagyvárosi utcaképbe, az idomokkal egybeépített irányjelzők áramvonalassá és lendületessé teszik …
ElolvasomJótékony szezonnyitó – legyél ott te is!
– Halló tessék – veszi fel a telefont egy idegen. – Halló, kivel beszélek? – egy másodperc alatt sok gondolat szalad át az agyán. Elhagyta volna a telefonját? Milyen rendes ez az ember, megtalálta, és vissza akarja adni. – Hölgyem, Ön Motoros Péter rokona? – kérdezi a higgadt hang. – Igen, az édesanyja vagyok, de …
ElolvasomFejetlen gyerek a motoron
Sok mindent nem lehet elmondani a képről, egyszerűen jópofa. A fiatalembernek vagy fázott a feje, vagy szemébe fújt a szél – mindenesetre elbújt a tréningfelsőjébe, amennyire csak tudott. Természetesen nem kell megijedni: a gyerek nem fejetlen, legalábbis minden jel arra utal, hogy van neki ilyen testrésze. Az viszont elég egyértelműnek tűnik – talán nincs is …
Elolvasom










