A Harley-Davidson legendás logóját ma főleg a hatalmas V2-es motorokkal azonosítjuk – pedig a cég több mint száztíz éves története során szó szerint gyártott mindent, aminek bármi köze van a mobilizációhoz. Mondjunk két szélsőséges példát? Készült Milwaukee-ban rakéta-hajtómű, de golfkocsi is! Hasonlóan kirívó azonban mai főhősünk is: a Harley-Davisdon Topper ugyanis egy ROBOGÓ! A modellt […]
Elolvasom2014
év bejegyzései
2014
év bejegyzéseiDarwin díjas motoros mutatványosok
„Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik” – tartja a mondás. Ez igaz a motorozásra is: aki két keréken közlekedik, főleg pedig a határait feszegeti, annak időnként nem jönnek össze a dolgok és a földön fetrengve fejezi be az útját. Nincs is ezzel semmi baj, ha mindezt versenypályán, esetleg terepen teszi – magyarul megfelelő körülmények […]
ElolvasomLétkérdés hogy lássanak: láthatósági akció az Euromotornál
„Nem vettem észre” – talán a leggyakrabban elhangzó mondat autós-motoros baleset esetén. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a motorkerékpár fényszóróján túl plusz láthatósági felszerelésekkel is tegyünk érte, hogy időben észleljen minket a közlekedés többi résztvevője. Mert fújhatjuk az elsőbbségünket, hiába ad igazat nekünk utólag a rendőrségi vizsgálat, ha ezt az örömhírt a kórházban fekve kapjuk […]
ElolvasomCB125F: a Honda új városi rohangálója
Egy belépő szintű 125 köbcentis motorkerékpárnak felettébb sokoldalúnak kell lennie. Egyrészt alacsony fogyasztás és fenntartási költség mellett kell elszállítania tulajdonosát A-ból B-be, másrészt könnyen kezelhetőnek kell lennie, hogy a vezető gyorsan, biztonságosan és gondmentesen elérhesse úti célját. A CBF125 eddig is ilyen volt a Honda kínálatában – a 2015-ös modellévre azonban némi műszaki és optikai […]
ElolvasomDucati 1299 Panigale videón: csalódás és libabőr
Az Ducati mindig is csodálatos gépeket gyártott, amelyek a motorosok többségének képesek megdobogtatni a szívét. A márka arculatához illő reklámokat is szoktak készíteni – legalábbis ezt szoktuk meg tőlük. Éppen ezért okozott némi meglepetést a Ducati 1299 Panigale reklámfilmje. A szuper-erős és iszonyúan sportos szörnyeteget bemutató 56 másodperces videó ugyanis „kissé” alulmúlja a márkától megszokott […]
ElolvasomA világ leggyorsabb elektromos motorja: Lightning LS-218
A hír igazi aktualitását az adja, hogy a Lightning LS-218 típusnévre hallgató elektromos szupersport-motor első sorozatban legyártott példányát a napokban – egészen pontosan 2014. november 12-én – adták át. A boldog tulajdonost Troy Helmingnek hívják és nagyjából egy éve adta le a rendelését a csodagépre. Amelynek a gyártó nyilvánosságra hozta legnagyobb sebességét is, amely nem […]
ElolvasomHazánk legnagyobb motoros webáruháza: MotoPartsShop.hu
Új motoros áruház nyitotta meg kapuit Magyarországon – fizikai és virtuális értelemben egyaránt. Az első szempont szerint az „áruház” kifejezés talán túlzásnak tekinthető, hiszen csupán egy kis helyiségről van szó a Széna tér fölött, az Ostrom utca 29-ben. A MotoPartsShop.hu fő működési területe ugyanis a webáruház, amelyben viszont elképesztő választékot kínálnak: 150’000 termék közül válogathatsz, és […]
ElolvasomMégis lesz KTM 390 Adventure?
A túra-endúró kategória mára olyan mértékben megváltozott, hogy a tíz-húsz évvel ezelőtti felmenőik rá sem ismernének az unokáikra. Megnőttek, mind tömeg, mind pedig motorméret tekintetében, a tereptől eltávolodtak, az őket ihlető Dakar rali szellemiségéből mára már semmi nem maradt. Éppen ezért sokan felkapták a tekintetüket arra a hírre, amely nyár elején ütötte fel a fejét, […]
ElolvasomMotoros hölgyek a régmúltból
Egészen konkrétan sok-sok évtizeddel ezelőtt el is ítélték azokat a nőket, akik motorozásra adták a fejüket. Mármint motorvezetésre. Nem volt összeegyeztethető a hölgyek akkori társadalmi besorolásával, hogy nadrágot és csizmát húzzanak, és a koszos-füstös motorbiciklivel közlekedjenek. Így ha a gyengébbik nem egyik tagja mégis motorozásra adta a fejét, egyfajta számkivetettséggel is számolnia kellett. Így a […]
ElolvasomMűszaki különlegesség: Moto Guzzi W103 motorblokk
A belsőégésű erőforrással meghajtott motorkerékpároknál már jó ideje eljutott a világ a közel optimális építési megoldásokhoz. Ha évtizedekre vissza is nézünk, nem sok dolog változott: elöl teleszkópvilla, hátul lengővilla, lánc-, kardán- vagy szíjhajtás, híd- vagy bölcsőváz, üzemanyagtank blokk fölött (maximum ülés alatt) és kész. Néha valaki bedobja a függőcsapszeget előre, hossack- vagy telelever rendszert a […]
ElolvasomZéró emisszió és nagy hatótávolság: üzemanyagcellás Suzuki Burgman
A Suzukinál sem hagyják figyelmen kívül az alternatív meghajtási lehetőségeket, ők is keresik a különböző módokat a hagyományos benzinmotorok kiváltására. Nem most kezdték a fejlesztést, már öt évvel ezelőtt – a 2009-es tokiói kiállításon – bemutatták az üzemanyagcellás Burgmant. Az idei EICMA kiállításon újból láthattuk a gépet a Suzuki standján, amely külsejét tekintve lehetne akár egy […]
ElolvasomÚjabb LED alapú biztonsági kiegészítők motorosoknak
Jelenleg óriási divat lett különféle termékeket kitalálni, amelyek könnyebbé teszik a közlekedés többi résztvevője számára a motorosok észlelhetőségét. Fényvisszaverő betétek vannak valamennyi jobb minőségű motoros ruhán, de sok kimondottan jólláthatósági felszerelést is vásárolhatunk. Azonban ezek közül egyik sem tud olyat, hogy növeli a világító- és jelzőberendezéseink felületét. A közelmúltban beszámoltunk egy ezt is teljesítő LED […]
Elolvasom











