A Benelli az eddigieknél több motort adott el 2019-ben Európában, mint korábban. Listájuk éllovasa a TRK502 és annak X változata.
Elolvasom »Érdekes év volt 2018 a Ducati számára. Ugyan kevesebb motort adtak el, mégis sikeres esztendőt zártak. És már nem Amerika a legnagyobb piacuk.
Elolvasom »Világszerte és itthon is folyamatos a BMW motorok eladásainak növekedése. Nézzük, mennyi bajor vasat vettek nemzetközi és hazai viszonylatban.
Elolvasom »A Zero Motorcycles elkezdte beharangozni legújabb modelljét, amelynek piaci sikerén az egész cég jövője is múlhat. Pedig az SR/F ígéretes cucc!
Elolvasom »Népessége okán Kínában adták el a legtöbb motort. Most azonban India az élre állt. Olyan adatokkal, amiket érdemes ízlelgetni egy kicsit!
Elolvasom »A motorgyártás korai szakaszának meghatározó amerikai márkája volt az Excelsior-Henderson. Egy sajtóhír szerint hamarosan újra kapható lesz!
Elolvasom »A legendás olasz márka csillaga folyamatosan ível felfelé, amióta a Mercedes-AMG átvette a stratégiai irányítást: az eladások 30%-al nőttek.
Elolvasom »Úgy fest 2014-ben már kimászott a Yamaha a gödörből, és egész szép számokat produkáltak az eladásokban!
Elolvasom »A BMW nem az olcsó motorjairól ismert. Prémium termékekből pedig ilyen növekedést elérni több mint szép eredmény.
Elolvasom »A Honda, mint a világ legtöbb motort gyártó cége közzé tette tavalyi értékesítéseit. Érdemes szembesülni a tényekkel!
Elolvasom »