Donald Trump amerikai elnök gazdaságpolitikája eredeti tervei szerint az ország iparának erősítését szolgálta volna – de a megvalósítás úgy tűnik elég csúnyán félresiklott. Ugyanis nem hogy nem erősíti, hanem gyengíti azt: a Harley-Davidson után most a Polaris Industries is bejelentette: elviszi hazai földről járműgyártásának egy részét. Az Indian esetében nem beszélhetünk akkora darabszámokról, de a …
Elolvasomlengyelország
cimke
lengyelország
cimkeAz utolsó közös út: így kísérték haza sok százan motoros társainkat
Pünkösd hétvégékén én is (mint sokan) motoroztam, az egész hétvége csak erről szólt. Nem volt net, nem volt külvilág csak a motor. Hétfőn nagy vigyorral értem haza, majd amikor a világot visszaengedtem a kis burokba amiben voltam, lefagyott az arcomról a mosoly. Döbbenettel olvastam a Lengyelországban meghalt három motorosról. Rögtön, mint mindenki, én is az …
ElolvasomCsendes gyertyagyújtás motoros társaink emlékére
A legnagyobb hazai motoros közösségi portál, a Motorozz.hu oldalán szeveződött a tragikusan végződött túra is, logikus hát, hogy az oldal közössége összefogott annak érdekében: méltó módon fogadjuk motoros társaink hazatérő koporsóit. A mai napon, vagyis 2012. június 5-én így a késő esti órákban a családtagokkal együtt csendes megemlékezést tartunk és fogadjuk a hazatérő konvojt, amelyben …
Elolvasom

