temetés

cimke

temetés

cimke
Thumbnail
DennyM utolsó útja: kísérjük el együtt, motorral

DennyM utolsó útja: kísérjük el együtt, motorral

Minden motoros társunk elvesztésével kevesebbek leszünk. Amikor olyan megy el közülünk, akit személyesen is ismertünk, akkor pedig különösen. Molnár Dénest – akit DennyM néven talán még többen ismertek – június 20-án egy tragikus baleset ragadta el közülünk. Nagyon fiatal volt, ráadásul itt hagyta menyasszonyát és születendő kisfiát is – akit így már nem is tud …

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
A gyorshajtó temetése

A gyorshajtó temetése

Belgiumban a halálos közlekedési balesetek 30 százaléka a sebességtúllépésre vezethető elsődlegesen vissza. A hatóságok pedig nem csupán a traffipaxok számának növelésével és a még keményebb bírságolással kívánják csökkenteni ezt a szomorú statisztikai adatot, hanem sokkal inkább figyelemfelkeltő kampányokkal. Az első ilyen során öt többszörösen visszaeső gyorshajtó sofőrt hívtak meg egy rendezvényre. Amelyről ők maguk nem …

Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Urna az igazi motorosoknak

Urna az igazi motorosoknak

Persze aki nagyon kemény, az a motorjával együtt temetteti el magát… No de nem mindenki engedheti meg ezt a luxust, mert egy dupla sírhely bizony nem olcsó mulatság. Az egyszerű motoros beéri azzal is, ha stílszerű urna biztosítja hamvai nyughelyét. Morbid vagy sem, egy amerikai temetkezési vállalat ezt a piaci igényt felismerve pontosan ilyen hamvvedreket …

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
A motorjával együtt eltemetett ember

A motorjával együtt eltemetett ember

A szokás alapvetően nem nevezhető újnak, hiszen messzi eleink idejében teljesen normális, bevett szokás volt, hogy a lovukkal együtt temetkeztek. Amennyire jól emlékszem gyermekkoromból a Winettouban olvasottakra, Amerika őslakosainál, az indiánoknál is így ment ez. Így alapvetően normálisnak is tekinthetjük az ohio-i Mechanicsburgben elhunyt Bill Standley végakaratát, aki azt kérte, hogy ősi szokás szerint lován ülve …

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Az utolsó közös út: így kísérték haza sok százan motoros társainkat

Az utolsó közös út: így kísérték haza sok százan motoros társainkat

Pünkösd hétvégékén én is (mint sokan) motoroztam, az egész hétvége csak erről szólt. Nem volt net, nem volt külvilág csak a motor. Hétfőn nagy vigyorral értem haza, majd amikor a világot visszaengedtem a kis burokba amiben voltam, lefagyott az arcomról a mosoly. Döbbenettel olvastam a Lengyelországban meghalt három motorosról. Rögtön, mint mindenki, én is az …

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Csendes gyertyagyújtás motoros társaink emlékére

Csendes gyertyagyújtás motoros társaink emlékére

A legnagyobb hazai motoros közösségi portál, a Motorozz.hu oldalán szeveződött a tragikusan végződött túra is, logikus hát, hogy az oldal közössége összefogott annak érdekében: méltó módon fogadjuk motoros társaink hazatérő koporsóit. A mai napon, vagyis 2012. június 5-én így a késő esti órákban a családtagokkal együtt csendes megemlékezést tartunk és fogadjuk a hazatérő konvojt, amelyben …

Elolvasom
/ / /