2017. október

hónap bejegyzései

2017. október

hónap bejegyzései
Thumbnail
Motoros programok nappal és éjjel: Motoglobe Day és Motoglobe Night

Motoros programok nappal és éjjel: Motoglobe Day és Motoglobe Night

Nem túl régen kezdte meg éles működését a motoglobe.eu portál és a hozzá kapcsolódó mobil telefonos alkalmazás. Azóta hazánkban szép számú tagság gyűlt össze a felületén – a cél nyilván az volt, hogy ők minél sokrétűbb szolgáltatást kaphassanak. Ehhez pedig nem elég a virtuális világ, hiszen egy motoros mégis csak motorozni akar. Idén nyáron tehát nagyon […]

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Így dobod el a motort a villamossín miatt

Így dobod el a motort a villamossín miatt

A lerágott csont szerint kétfajta motoros létezik: aki már esett és aki esni fog. Én már az első tábor csapatát erősítem, szám szerint három bukással. A téma koronázatlan királyának érzem magam, mivel a második és egyben legsúlyosabb balesetem pont egy villamossínhez köthető. Potenciális veszélyforrás tud lenni a városi közlekedésben a sínpályák keresztezése. Saját tapasztalatból mondom tehát, hogy […]

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
A tervezhetőség szabadsága: motorkerékpár konfigurátorok

A tervezhetőség szabadsága: motorkerékpár konfigurátorok

Személyautóknál korábban kezdődött, hogy majdnem minden modellnél megtervezhetjük az általunk kiszemelt járművet. Színét, kárpitját, keréktárcsákat, szinte minden tekintetben teljes részletességgel. Európai gyártóknál – adott típuson belül – úgy választhatjuk ki a kiszemelt felszereltségi szinteket és extrákat, ahogyan csak szeretnénk. Persze a gyártó által kínált lehetőségeken belül. Előzetesen akár a márkák weboldalain működő konfigurátorok segítségével otthon […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Ne utánozd: a medencébe motorozó amerikai hülye

Ne utánozd: a medencébe motorozó amerikai hülye

Szokták mondani, hogy mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának. Jelenetünk főhőse (bár a hős szót kétszeresen is idézőjelbe kellene tenni) egy amerikai kerti buli amúgy is emelkedett hangulatát igyekezett feldobni azzal, hogy némi stunt bemutatóval szórakoztatja az egybegyűlteket. Az igazából nem derült ki, hogy milyen szinten állt motorkezelés terén – simán lehetett […]

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Hangot fel: fékpadon forog a Triumph Moto2 erőforrása

Hangot fel: fékpadon forog a Triumph Moto2 erőforrása

A többszörös Isle of Man TT, Supersport, Daytona 200 és British Supersport Championship győztes Daytona 675 alapjaira épülő fejlesztés készen áll arra, hogy tovább öregbítse a brit gyártó hírnevét. A figyelem fókuszában levő Moto2 valamennyi gépe ugyanolyan erőforrással fut – ezeket pedig hamarosan már a Triumph fogja szállítani. A remek lehetőség nagy nyomás is egyben: […]

Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Olasz életérzés új köntösben: bemutatkozott a Ducati Monster 821

Olasz életérzés új köntösben: bemutatkozott a Ducati Monster 821

A Ducati leleplezte a következő modellévre beígért öt újdonsága közül az elsőt: megérkezett az új Monster 821! A típus 25 éves évfordulójának alkalmából újraálmodott klasszikus csupasz gép nagy mértékben táplálkozik a korábbi 900-as és 1200-es szörnyetegek vonalvezetéseiből. Egy szörnyet is lehet szeretni, mi az hogy! Az olaszok mindig tudták, hogyan kell a nyálelválasztó receptorokra is hatást […]

Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Különleges Honda GoldWing átépítés: a Rodsmith-féle X-Wing

Különleges Honda GoldWing átépítés: a Rodsmith-féle X-Wing

Az amerikai Illinoisban állítólag komoly neve van a Rodsmith Motorcycles műhelyének. Azt mondják, az ausztrál származású Craig csodát képes tenni a fémmel – így az egyedi, különleges építésekre szakosodott. A szóban forgó 1980-as gyártású Honda GoldWing valahogy hozzá került, aztán ott porosodott egy-két évig az üzletben. Egyszer csak úgy döntött: tök jó lenne ez neki […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Kilenc klasszikus rock nóta motorozáshoz

Kilenc klasszikus rock nóta motorozáshoz

Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek. A rock maga meg persze örök és elpusztíthatatlan. Alul farmer, felül bőr, kedvencem a csapolt sör. Kihagytam volna valamelyik fontos frázist? Amennyiben így cselekedtem volna, felszegett állal festek vérvörös célkarikát terjedelmes mellkasomra, és állok a sortűz elé. Hiszen ilyen fontos kérdésben nem lehet csak úgy hányavetiskedni, nyegléskedni. Most nem […]

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
A Dubai Rendőrség gépparkot fejleszt: jön a légimotor, vagyis a Hoversurf

A Dubai Rendőrség gépparkot fejleszt: jön a légimotor, vagyis a Hoversurf

Azt ugye tudjuk, hogy Dubai nem egy csóró hely. Annyira nem, hogy a rendőrségük tele van mindenféle komoly sportautóval, kezdve a Nissan GT-R-el, a Lamborghini Aventador-on át a Bugatti Veyronig. Van ott minden, így az ember kétszer is meggondolja, mielőtt átlépné a sebesség korlátot. Még gyorsasági motorral is felesleges menekülni, egyedül talán a cross vagy […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / /

Thumbnail
Undorítóan csodás szörny: BMW V8 Twintubo ProBoost M1

Undorítóan csodás szörny: BMW V8 Twintubo ProBoost M1

Valamiért van egy olyan becsípődése a motorépítőknek, hogy egy kétkerekűbe beletuszkoljanak egy autó erőforrást. Ilyenekből itt találsz egy régebbi kis gyűjtögetést. Számomra közülük is kiemelkednek azok, amelyeknél valamilyen, már autóban is komolynak számító blokkot vesznek alapul. Ezekből már tömegük miatt sem lehet értelmes motorkerékpárt szerkeszteni – de az alkotókat ez valahogy nem szokta zavarni. Ilyen […]

Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Néhány dolog, amit a motoros iskolák tuti kihagynak az oktatásból

Néhány dolog, amit a motoros iskolák tuti kihagynak az oktatásból

Lassan hat éve, hogy van motoros jogsim, de még mindig frissen emlékszem az egész képzés komolytalanságára. A forgalomban gyakorlásból összesen kábé kettő alkalmat tartottak meg vizsga előtt, de persze alá kellett írni az összes órát, hogy igen, ott voltunk, megvolt az óraszám. A KRESZ pályás gyakorlás és a vizsga szintén ugyanilyen séma alapján ment. Ennek […]

Elolvasom
/ / / / / / / /

Thumbnail
Okosmotor koncepció: Yamaha MOTOROiD

Okosmotor koncepció: Yamaha MOTOROiD

A tech világban számos olyan fejlesztés kerül ki a napvilágra, amiket kezdetben néha nem is értünk. Mi ez? Mire jó? Kell ez nekünk egyáltalán? Így szólnak a jogosan szkeptikus kérdések. Egyelőre az előtt is bizonytalanul széttárt karokkal állnak sokan, amit úgy hívnak, hogy MOTOROiD. A Yamaha számos technikai fejlesztést készül bemutatni nem is olyan sokára […]

Elolvasom
/ / / / /