Malmberg egy tehetséges krosszmotoros volt, aki a fejébe vette, hogy megvalósítja álmai gépét, egy teljesen hazai (vagyis svéd) fejlesztésű, kompromisszumokat nem ismerő motorkerékpár „személyében”. 1997-ben meg is alapította azt a kis manufaktúrát, amely elkezdte gyártani az első Highland motorkerékpárokat. Sok nehézség merült fel ebben az időszakban, de a lelkes csapat valahogy mindig átverekedte magát ezeken, …
ElolvasomÉrdekességek
kategória
Érdekességek
kategóriaHa lúd legyen kövér! Kickboxer WRX, diesel és AWD
Ian McElroy először a boxer kultusztárgy, a Subaru Imprezza WRX blokkja köré megálmodott kétkerekű koncepciójával vált ismertté. Ez egy igencsak különleges, meglehetősen minimalista, ám részleteit tekintve maximálisan átgondolt, formavilágát illetően pedig hiper futurisztikus járművé sikeredett a keze alatt. Hosszan mazsolázhatnánk a gép részleteit illetően, de terjedelmi okok miatt ezt itt nem tesszük. Amennyiben rákerestek, bármelyik …
ElolvasomVálság vagy sem, a KTM pozitív mérleget jelent
Miközben az autó- és a motorkerékpár gyárak egyre-másra zárnak be (vagy legalábbis csökkentik termelésüket), akad néhány európai gyártó, akik a jelenleg tapasztalható meglehetősen zord piaci körülmények ellenére is képesek növelni eladásaikat – cégük egyre gyarapszik. Ilyen például a BMW autófronton, és a KTM a motorkerékpár-gyártás vonalán. Hogy ezek a sikerek minek köszönhetőek? Nyilván a pontos …
ElolvasomFolytassa MZ!
Az október eleji Intermot legnagyobb durranásai közé senki sem sorolná, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy új hajtás jelent meg ismét a már több ízben kiszáradt MZ fán. Ez a hajtás nem más, mint az MZ 125 SF, amelyet egyenlőre prototípusként csodálhattak meg a látogatók. Mi több, rögtön bemutattak egy E-bike koncepciót is, amely az …
ElolvasomHongkong egy elektromos motorról nézve
Nem a cselekményét tekintve érdekes a videó, csupán a témája miatt. Semmi más nem történik ugyanis benne, mint hogy egy ember elindul a Brammo (amúgy Sárváron készülő) Enertia típusával Hong Kong együk külvárosából, Kowloon Bayből, és szépen berobog a központba, vagyis Central Hongkongba. Igazából tényleg nincs benne semmi érdekes. Érdemes azonban megfigyelni egyrészt a motor …
ElolvasomKülönleges, drága és igen gyors is: csúcsot döntött a Hellcat
A Confederate X132 Hellcat előéletéről számtalanszor adtunk hírt az Onroadon, legutóbb éppen a gyártás elindulásáról és az igazi amerikai izomvas technikai adatairól. Most a gyártó ismét felhívta a köz figyelmét „gyermekére”, hiszen a helyi szokásoknak megfelelően sebességrekordot döntöttek vele a boneville-i tómederben. 2012. augusztus 29-én James Hoegh a szabályoknak megfelelően teljesítette a híres rekordgyáros területen …
ElolvasomMutasd a motorod, megmondom ki vagy!
Nyilván nincs két egyforma ember, de az azonos típust választó motorosok valószínűleg nagyon sok hasonló tulajdonsággal és értékrenddel bírnak az élet egyéb területein is. Az alábbiakban következik néhány meghatározó típust birtokló rider személyiségrajza, az Amerikai Egyesült Államokból. Suzuki Bandit Ha ennek a motornak a boldog tulajdonosa vagy, akkor valószínűleg egy igazi városi ember vagy és …
ElolvasomJelentős árzuhanás a Triumphoknál!
Mivel még a 2012-es szezont tapossuk – ugyan sajnos már kifelé megyünk belőle, de azért mégis… -, az importőrök még nem nagyon foglalkoznak a jövő évi árakkal. A Triumph Budapest azonban máris nyilvánosságra hozta 2013-as árait, amelyekben számos kellemes meglepetés fedezhető fel. – A Street Triple nem csupán megújul, hanem az ára is csökken, sőt …
ElolvasomRémálom vagy üdvözlendő scifi?
Manapság nehéz dolga van a hatóságoknak abban a törekvésükben, hogy kiszűrjék az ittas vezetőket, akik gyakorlatilag potenciális gyilkosokként szédelegnek, száguldoznak az utakon. Sajnos csak igen kis százalékuk bukik le, mivel a hatékony ellenőrzés rengeteg emberi erőforrást igényel. Macerás mert – hogy igazán hatékony legyen – minden egyes járművet meg kellene állítani. Időigényes, mert ugye minden …
ElolvasomJapán offenzíva
Bármennyire fáj is ez nekünk, európai felhasználóknak, a japán gyártóknak nem mi vagyunk a szívük csücskei. Sokkal inkább a profit, ami lévén szó bizniszről, mégcsak nem is elítélhető részünkről. A világ tőlünk jócskán keletebbre eső részén bizony más szelek fújnak a motorozási szokásokat, kultúrát illetően. Arra a motorkerékpár nem egy hobbi cikk, egy kedvenc, amellyel …
ElolvasomA Yamaha a KTM babérjaira tör?
A Yamaha Motor Europe és holland képviselete úgy döntött, hogy megpróbál egy ütőképes gyári támogatású csapatot indítani a 2013-2014 es Dakar rallyn, megtörve végre a már kissé unalmas KTM dominanciát. Versenyzőjük a Holland Frans Verhoeven, aki több ízben indult a dakaron, legjobb eredménye 2009-ben a 8. hely volt. Motorja egy 450-es négyütemű gép lesz, amellyel …
ElolvasomKiszorítják az okostelefonok a GPS-t?
Az okostelefonok térképszoftverei gyorsabban fejlődnek, mint a hagyományos GPS készülékeké. Az android alkalmazások még rá is fejelnek egyet, hiszen bárki készíthet egy használható applikációt, és azt fel is töltheti a Google Play Áruházba. Ilyen például a magyar fejlesztésű ingyenes egérút navigációs program, amely a helyi igényeket és sajátosságokat veszi figyelembe. Google térképező és fotózó kocsival …
Elolvasom










