Atya ég, hogy ezek mennyire hiányoznak! A nagy japán nakedek, a big bike névvel valóban illethető motorok. A Bandit, az XJR, a ZRX és persze talán a szériaállapotában leginkább kiemelkedő darab, a Honda CB1300. Pedig a maguk nemében ezek is a retróból merítették az ihletet, amikor a kilencvenes évek legelejére az emberek elkezdték egy kicsit […]
Elolvasom2021. január
hónap bejegyzései
2021. január
hónap bejegyzéseiDakar Rally, 2021, 2. nap: Borul minden, buknak a KTM-ek
A 43. Dakar Rally első napja is keménynek bizonyult és hozott meglepetést bőséggel a motoros mezőny indulói számára. Vagyis ismét megmutatta, hogy nem véletlenül nevezik ezt a világ legkeményebb tereprally versenyének. A második nap pedig ezeket a meglepetéseket a sokadik hatványra emelte, ugyanis brutális módon a feje tetejére állt minden. A napi 685 kilométer két […]
ElolvasomDakar Rally 2021, 1. nap: Már a kezdés sem könnyű…
A 2021-es évben annyira korán vette kezdetét a világ legnagyobb tereprally megmérettetése, hogy a mezőnynek esélye sem volt egy rendes szilveszteri bulira. Hiszen már január 2-án elrajtoltak – igaz, aznap csak egy röpke prológra került sor. A rajt és a 8.000 kilométerrel későbbi cél helyszíne egyaránt az egész versenynek otthont adó Szaúd-Arábia Vörös-tenger partján fekvő […]
ElolvasomVárhatóan visszahozza a Honda a VFR szériát
Egy kicsit szomorú ma megnézni a Honda honlapján az új motor kínálatot, mert feltűnően hiányzik egy régi ismerős. Helló 2021, helló Euro5! És ez egyben azt is jelenti, hogy viszlát a VFR-nek. De ez nem kell, hogy feltétlenül azt jelentse, hogy a búcsúnak örök időkre kell szólnia. Sőt! Erős tippünk van rá, hogy hamarosan újra […]
ElolvasomNem is volt savanyú: bő 80 motorral zajlott az Onroad.hu Évadnyitó 2021
Ilyenkor egyszerűen nem tudok mást írni, mint hogy KÖSZÖNJÜK NEKTEK!!! Egyszerűen fantasztikusak vagytok, hogy a jelenlegi nehéz körülmények és korlátozások mellett is ennyien eljöttetek egy abszolút jelképes, közös gurulásra a 2021-es esztendő legelső napján. Pontos résztvevői számot nehéz mondani – mert folyamatosan változott -, de annyi biztos: az Onroad.hu Évadnyitó a nehéz 2020 után még […]
Elolvasom




