Ha nem vagy egy kifejezetten motorsport junkie, akkor segítek felidézni, hogy honnan ismerős neked a Mint 400, amire az alábbi Sportster enduro készült. Persze, a legrégebbi és legnagyobb nevű tereprali versenyek egyike, a hazai köztudatban mégis inkább Hunter S. Thompson miatt élhet. Emlékszel? Ez volt az a verseny, aminek a tudósítására kivezényelték, a sportesemény dokumentálása […]
Elolvasom2020. április
hónap bejegyzései
2020. április
hónap bejegyzéseiNem halasztják el az EICMA-t a BMW és a KTM kedvéért
Néhány napja számoltunk be arról, hogy a BMW, valamint a KTM is lemondta mind az EICMA, mind az Intermot megjelenését. Mindkét gyártó egy-egy közleményben jelezte, hogy akárhogyan is alakul idén a járvány körüli helyzet, a novemberi és az októberi kiállításokon nem vesznek részt. Döntéseikhez a koronavírus, a bizonytalanság és feltehetőleg a fejlesztések ütemének várható csúszásai […]
ElolvasomMV Agusta és Dainese segítség a koronavírus elleni harchoz
A kezdeti sokk után a motorvilág szereplői is egyre reagálnak a COVID-19 járvány okozta szükségre. Talán nem csoda, hogy az európai vállalatok közül először éppen az olaszok. A Dainese egy alapot hozott létre, az MV Agusta pedig felszereléssel támogatja a koronavírus elleni küzdelmet. A járvány megfékezéséhez elengedhetetlen a fertőzöttek mihamarabbi felismerése, amihez egy laboratóriumi vizsgálat, […]
ElolvasomMerüljünk le a motorolaj legmélyére, 5. rész
A kétütemű a belső égésű motorok egyik fajtája. Abban különbözik a négyütemű motortól, hogy mindössze két munkaütem (vagyis egy motorfordulat) alatt hajtja végre azt a ciklust, amit a négyütemű motor kettő alatt. Így a kétütemű motornál minden fordulatra esik egy munkaütem, szemben a négyüteművel, ahol csak minden második fordulatra. A kétütemű motor fontos tulajdonsága, hogy mindkét irányban […]
ElolvasomNagyot zuhant az európai motorkerékpár piac
Eddig is sejtettük, hogy az európai motorkerékpár piac meg fogja szenvedni a koronavírus következményeit. Az Olaszországból és Spanyolországból érkező adatok ezt egészen egyszerűen csak megerősítik. Persze azt azért hozzá kell tenni, hogy két, a járvánnyal rendkívül sújtott nemzet adatairól beszélünk. Előbbi területen 15.000, utóbbin 12.000 halálesetet tulajdonítanak eddig a COVID-19-nek. Az olasz és spanyol üzemek, […]
ElolvasomA Harley-Davidsont perlik egy motorbaleset miatt
És, hogy a címre visszautaljak, ez nem az első eset a történelemben. 2018 áprilisában egy észak-karolinai férfi, William „Alex” Rouse kölcsönkérte édesapja motorkerékpárját, hogy egy kicsit elmenjen gurulni. A vita tárgyát a következmény képzi. Az 1999-es évjáratú Electra Glide Classicot ugyanis összetörte. A férfi állítása szerint a baleset a motor konstrukciós hibája miatt következett be, […]
ElolvasomA Brembo vásárolt egy falatnyi Pirelli márkát
Brembo és Pirelli? Ez egy amolyan ultimate talján együttállás lesz? Nem teljesen. Csupán annyi történt, hogy a Brembo kiadott egy rövid kis közleményt, miszerint bevásárolták magukat a Pirellibe, de éppen csak. Mindössze 2.43% tulajdonrészről beszélünk. Igaz, egyszerű, halandó mércével ez is felfoghatatlan pénzbe került: 74 millió euró volt a számla végén. A Brembo a kurta […]
ElolvasomHivatalosan is megérkezett a BMW R 18 boxer-megacruiser
Az új R 18 modellel a BMW Motorrad belépett a cruiser szegmensbe. A minden más korábbi BMW motorkerékpártól különböző modell hűen követi a történelmi BMW motorkerékpárok tradícióját – a technológia és a dizájn terén egyaránt. Olyan híres modelltől kölcsönöz (mind technológiai mind látványelemeket), mint a BMW R 5. Egyúttal visszatért a motorozás eszenciájához: a letisztult, […]
ElolvasomA BMW és a KTM lemondta az idei EICMA és Intermot show-t
A BMW április 1-jén jelentette be, hogy az idei évben nem vesznek részt sem az EICMA, sem az Intermot kiállításokon. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk a KTM is. De hiába akadt meg a szemed a dátumon, ennek bizony a fele sem tréfa. Az okot gondolom máris kitaláltad: koronavírus. A BMW egy rövid közleményt adott ki […]
ElolvasomÚj café racer és flat track stílusú motoron dolgozik a Harley
Két új modellt védjegyeztetett be a Harley. A café racer és a flat track stílusú motorok tervrajzai rettenetesen vagányak. Az Európai Szabadalmi Hivatalnál landoló tervek alapján a motorok közeli rokonok lesznek, mégis számos ponton eltérnek egymástól. Természetesen ilyenkor még nagyon korai bármiről is biztosat mondani, de valószínűleg hamar láthatunk majd legalább egy prototípust. Az erőforrás […]
ElolvasomIgazi 21. századi újjászülető: Malaguti Madison 300 teszt
Érdekes ez az újkori Malaguti sztori. A közelmúltban a Dune 125 tesztjében röviden meséltem a márka történetéről – így ezt nem is ismétlem meg. A lényeg, hogy az egykor sikeres olasz cég csődbe ment, majd az osztrák KSR megmentette őket. Legalábbis a Malaguti nevet. Az izgi pedig az a dologban, hogy a tranzakció után valami […]
ElolvasomKoronavírus bukósisak… áh, inkább olvasd el!
Elmondom, hogy mi a helyzet. Ezt a hírt én tegnap nem mertem megírni. Mégiscsak április elseje volt és a bolondok ünnepnapján nagyon könnyű egy jól felépített csapdába belesétálni. Aztán csak nem érkezett a cáfolat és hiába kerestem a kamuszagot, a megbízható hírforrások sorra igazolták, hogy igen, ez igaz. Az indiai rendőrség koronavírus bukósisak… – nem, […]
Elolvasom










