A baleset Magny Cours-ban történt jó régen, még 2011-ben. Nem friss tehát a lentebb látható videó, ám annál mulatságosabb. Az egyik pilóta a féktávon abszolút ártalmatlanul elesik, majd kicsúszóban lévő motorja elkaszál egy teljesen ártatlan versenyzőtársat. Baja neki sem lesz, mindketten felpattannak. A két motor azonban összeakad, és mivel egyikük nem fekszik le az oldalára, […]
Elolvasom2014. február
hónap bejegyzései
2014. február
hónap bejegyzéseiSzaporodnak az Indianok
Gőzerővel munkálkodik az amerikai Polaris a nagynevű Indian köztudatba csempészésével. Jó úton járnak, tavaly mutatták be a nagyfőnököt, azaz a Chief nevezetű modellt – idén pedig két újabb motorral bővítenék a kínálatukat. A Harley-Davidsonnal mindig is ment a vetélkedés – az idén száztizenhárom éves Indian Motorcycles két évvel idősebb a kultikusnak számító riválisánál. A két […]
ElolvasomMegérkeztek a Dragster műszaki adatai!
Az első hírek szóltak arról, hogy esetleg feltöltős lesz az olaszok újdonsága. Azután láthattunk róla egy hivatalos gyári videót, meg egy „kémfelvételt” is. Most végre a gyár közölte a technikai adatokat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy az erőforrás úgy ahogy van, megegyezik a Brutale 800-aséval, vagyis szó nincs semmilyen turbóról. Ettől azonban még több, mint izgalmas […]
ElolvasomKorszerű Uralok
A híres Ural márka kapott már hideget-meleget fennállása során. Több mint hetven éve gyártja a nagyszerű két- vagy háromkerekűit – mégis sokan leszólják a régi stílus és a korosodó technológia miatt. Tény, hogy nem a szemnek is modern irányvonalat követik – az első példányok a BMW R71-es modelljét lekoppintva alakultak ki, miután megszerezték annak gyártási […]
ElolvasomA motorjával együtt eltemetett ember
A szokás alapvetően nem nevezhető újnak, hiszen messzi eleink idejében teljesen normális, bevett szokás volt, hogy a lovukkal együtt temetkeztek. Amennyire jól emlékszem gyermekkoromból a Winettouban olvasottakra, Amerika őslakosainál, az indiánoknál is így ment ez. Így alapvetően normálisnak is tekinthetjük az ohio-i Mechanicsburgben elhunyt Bill Standley végakaratát, aki azt kérte, hogy ősi szokás szerint lován ülve […]
Elolvasom




