Korszerű Uralok

Thumbnail
Korszerű Uralok

Korszerű Uralok

2014. február 3. - - Nem Hír / Újdonságok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A híres Ural márka kapott már hideget-meleget fennállása során. Több mint hetven éve gyártja a nagyszerű két- vagy háromkerekűit – mégis sokan leszólják a régi stílus és a korosodó technológia miatt. Tény, hogy nem a szemnek is modern irányvonalat követik – az első példányok a BMW R71-es modelljét lekoppintva alakultak ki, miután megszerezték annak gyártási jogát. Egy kis változtatást eszközöltek a bajor vas tervein, hogy aztán Oroszországban folytathassák a termelést.

ural_2

Régi forma, korszerű tartalom

Az előítéletekből adódó piaci hátrányát szeretné javítani az orosz gyártó az idei modellévre kiadott újításokkal. Elsősorban az Egyesült Államok és Kanada a fő célterület – valami oknál fogva hatalmas divat lett újból az oldalkocsis motorok jelenléte az utakon. Kénytelenek haladni a korral és az igényekhez igazítani a terméket – mindeközben azt sem szabad szem elől téveszteniük, hogy a szellemiség ne vesszen ki a motorjaikból. Az egyik legfontosabb változás, hogy mostantól mindegyik kereket tárcsafék fogja lassítani, az eddigi dobfékekkel szemben. Elöl ugyan eddig is egy tárcsa tette a dolgát, de így hatékonyabb és biztonságosabb lesz a fogat – igaz, hogy a retró stílusból és élményből kissé elvesz ez a modernebb fékkialakítás.

ural_4

Jól látható, hogy hátul is tárcsafék lassít a dob helyett – hasonlóképpen az oldalkocsin is

A másik fontos újdonság – ezen bizonyára sok Ural hívő felhördül majd -, hogy az erőforrások elektronikus üzemanyag befecskendezést kapnak a karburátor helyett. Ezen kívül (kissé viccesen hangzik, de egy oldalkocsis fogat esetében van létjogosultsága) kormány-lengéscsillapítót építettek be a nagy sebességű – például autópályás – menetek biztonsága érdekében.

Nincs is jobb egy ilyen motornál a téli csapatáshoz

Nincs is jobb egy ilyen motornál a téli csapatáshoz

Az Ural vezetője szerint az új motorok gyorsabbak és gazdaságosabbak lesznek, emellett sokkal nagyobb biztonságot szavatolnak majd a könnyebb vezethetőséggel és a hatékonyabb fékezéssel. Bíznak benne, hogy ezekkel a változtatásokkal inkább még több vevőt szerezhetnek maguknak, mintsem eltántorítanák a leendő ügyfeleket a modernizációval.