1985-ös megjelenésekor a VMAX szinte új dimenziót nyitott az akkori motoros piacokon. Drag-bike ihletésű formaterve és brutálisnak számító gyorsulása hamar ikonná tette a modellt, amelyet egészen 2007-ig gyártottak – sőt, egyes piacokon még 2008-ban is lehetett az „eredeti” vasat kapni. Ezt a roppant hosszú modellciklust minimális változtatásokkal vészelte át: sokat kritizált futóművét és fékjeit frissítették […]
Elolvasomyamaha
cimke
yamaha
cimkeDakar Rally 2015 – Finálé
Két hét folyamatos küzdelem után tegnap a végéhez ért a 2015-ös Dakar Rally. Hatalmas harcot vívott egymás ellen két gyártó, a Honda és a KTM. Eleinte úgy látszott, hogy a HRC Honda csapata kenterbe veri az osztrák különítményt, ám az első maratoni szakaszon megfordult a játszma és a japánoknak kellett igyekezniük a KTM után. Nem […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – 12. napi összefoglaló
A Dakar Rally tizenkettedik versenynapjára már pattanásig feszültek az idegek, még az is izgul, aki a közelében sincs a győzelemnek. Aki idáig eljutott, az már szeretné teljesíteni az egész versenyt és az, hogy valaki célba ér a verseny legvégén, a helyezéstől függetlenül hatalmas győzelemnek számít. Az éjszakát Termas de Río Hondóban töltötték, a híres MotoGP […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – 11. napi összefoglaló
A Dakar két külön útvonalon folytatódott, a híres Ruta 40 vonalát követve gyönyörű tájakon haladhattak a versenyzők. Ám sok csodálkozásra nem volt idejük, sem energiájuk a motorosoknak – a gyors és kanyargós szakasz kellőképpen lekötötte a figyelmüket. A negyedik maratoni napra annyi fáradtság halmozódott fel mindenkiben, hogy maximális odafigyelés kellett úgy az itinerre, mint a […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – 9. napi összefoglaló
A maratoni szakaszok demoralizáló hatását követően a kilencedik versenynap némi felüdülést jelentett a motorosoknak. Nem mintha könnyű nap lett volna a tegnapi, de a sivatagi környezet hozta az eredeti Dakar hangulatát. Iquiquéből vágtak neki délkeleti irányba az 538 kilométeres napi távnak, amelyből 450 kilométer volt a mért szakasz. A rövid összekötő után kezdetét vette a […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – 3. napi összefoglaló
A Dakar Rally harmadik napja is bőven tartogatott úgy kihívást, mint meglepetést a versenyzőknek. A San Juanban található táborhelytől 282 kilométer megtétele után kezdetét vette a motorosok időmérője. A terepviszonyokra főleg a sziklás talaj volt jellemző, de némi homok és egyszerű földút is tarkította a szakaszt. A 3’500 méter tengerszint feletti magasság már az embereket […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – 2. napi összefoglaló
A 2015-ös Dakar rali leghosszabb gyorsasági szakaszán vannak túl a versenyzők. A második napon egy 26 kilométeres bemelegítő motorozással jutottak el az 518 kilométeres speciális szakaszig, ezt követően pedig mintegy 81 kilométernyi út várt rájuk levezetésképpen a San Juanban található táborig. A második szakasz jóval a tengerszint felett kezdődött, technikás, laza talajú hegyvidéki utakon, majd […]
ElolvasomHétvégén elrajtol a 2015-ös Dakar rali mezőnye
Vasárnap rajtol a világ egyik legkeményebb tereprali viadala, ahol az elszánt versenyzők összemérhetik egymással a tudásukat, a felkészültségüket és a szerencséjüket. A következő két hétben kiderül, hogy valójában hogyan sikerültek a legújabb fejlesztések a motorokon és a személyes edzéstevekben- a közel 9000 kilométeres versenytáv egyaránt próbára teszi az embert és a technikát. Remek hangulatfokozó videót […]
ElolvasomSzavazás: szerinted melyik a 2014-es év tesztmotorja?
Az előző évekhez hasonlóan idén is eljött annak az ideje, hogy megkérdezzük olvasóinkat: kinek melyek voltak a kedvenc motorjai azok közül, amelyeket volt szerencsénk kipróbálni és beszámolni a velük szerzett élményeinkről. Ez a pillanat remekül alkalmas arra is, hogy az év végéhez érve számot vessünk: mit sikerült alkotnunk az Onroad hasábjain. Szerencsére a megjelent tartalmakat […]
ElolvasomEgy hamisítatlan indiai herceg: Yamaha FZ-S teszt
Annyit írtunk már indiai motorkerékpárokról, az ottani motoros kultúráról és teljesen más szemléletükről, hogy hirtelen nem is tudok kiragadni olyan cikket, amely jól mutatja be mindezt. Ha mégis egyetlen korábbi írást kellene kiemelni, akkor az a tíz legnépszerűbb ottani motort bemutató 2013-as hír lenne. Abból ugyanis kiderül, hogy milyen vasakra gerjednek arrafelé a motorosok. No […]
ElolvasomHamisítatlan café racer
Ha hétfő, akkor az első gondolatunk a kávé. Ha nincs otthon, akkor bizony irány a kávézó. És mivel mással menne az ember egy reggelire kávéra, mint egy stílusos café racerrel? Sok gyártó kínál szebbnél-szebb darabokat, ám vannak, akik egyedire vágynak – ők megépítik saját maguknak a bringájukat, hogy még véletlenül se jöhessen szembe egy ugyanolyan […]
ElolvasomEICMA 2014: Top 10 bringa
Számos újdonságot mutattak be a motorkerékpár gyártók a 2014-es EICMA kiállításon, amelyek szinte egytől-egyig szemet gyönyörködtető darabnak mutatkoztak. Ennek okán az egyik olasz motoros szaklap szavazást írt ki és az olvasók válaszai alapján rangsorolták a nemrég bemutatott járgányokat. Különös módon a taljánok rendkívüli stílusérzékkel rendelkeznek, így nem meglepő, hogy egy általuk gyártott – egyébként tényleg […]
Elolvasom










