A Benelli márkáról többször írtunk korábban. Az igazi olasz legendák közé tartozott, aztán azok többségéhez hasonlóan gazdasági természetű viharok sorozata sújtotta az egykor jobb napokat látott céget. A kis gyár azonban soha nem adta fel, és néhány éve távol-keleti befektetőknek köszönhetően úgy tűnik, rendeződött a helyzetük. Ennek megfelelően számos új modellel is jelentkeztek. Igaz, itt …
Elolvasomteszt
cimke
teszt
cimkeA szellőzés nagymestere: Alpinestars SP-1 Airflow perforált bőrdzseki teszt
Azt hiszem, abban minden motoros egyetért, hogy a legbiztonságosabb viselet a bőrruha. Na nem a sajátunk – bár van, aki csak azt hordja nagy melegben – de ez a verzió a legkisebb baj esetén is fájni szokott. És a bajokhoz sorolhatjuk a leégést meg a bogarakat is, nem csak az aszfalton csúszást! Na de ki bír …
ElolvasomPalettaszélesítés a csúcson: SCHUBERTH C4 bukósisak teszt
A német SCHUBERTH márkát mindenki a csendes túrasisakokról ismeri. Persze csináltak ők már karbon versenybukót is – de a legtöbbet a hosszú utakra induló közúti rájdereknek adnak el fejvédőikből. Hiszen amikor valaki sok kilométert tesz meg évente, nagyon nem mindegy, milyen a kötelező fejfedő zajkomfortja és szellőzése. Legtöbbeknek egész napra a füldugó sem kényelmes, így …
ElolvasomIlyen motoros program még nem volt: jön a Motoglobe Day!
Álmodtunk egy nagyot, és hamarosan meg is valósítjuk! Tavaly az egyik Onroad.hu túrán már lehetőségük volt olvasóinknak is kipróbálni aktuális tesztmotorjainkat – most pedig ezen a lehetőségen csavarunk egy hatalmasat! Július 23-án kerül ugyanis megrendezésre a Motoglobe Day, ahol minden résztvevő több motort tesztelhet, de motorozhat versenypályán és vezetéstechnikai tudását is fejlesztheti. De még ebédet …
ElolvasomA Motoflywear bearanyozza az Onroad.hu 48h teljesítménytúrát!
Az Onroad.hu 48h kilencedik felvonásának függönye napokon belül felgördül. A színpadon többen leszünk, mint valaha: már több mint 150 motor regisztrált, 200 főt is meghaladó legénységgel. Az utolsó pillanatban pedig egy komoly megtiszteltetés érte a rendezvényt: a Motoflywear motoros szemüvegek gyártója több fronton is jelen lesz. A mezőny tesztelheti a valóban zseniális termékeket, de valaki …
ElolvasomMotoros újságíró gyakornokokat keres az Onroad.hu
Kik vagyunk? Az Onroad.hu Magyarország egyik vezető motoros hírportálja. Éppen napjainkban tíz éve, hogy elkezdtük munkánkat. Azóta látjuk el a hazai motoros közösséget hírekkel, információkkal, tesztekkel – természetesen kizárólag kedvenc hobbinkkal, a motorozással kapcsolatban. Látogatottságunkat tekintve hazánk harmadik legolvasottabb és leggyorsabban fejlődő motoros hírportálja vagyunk. Kiemelten koncentrálunk a videós anyagokra, Yoututbe csatornánkat eddig közel négymilliónyian nézték meg …
ElolvasomLétezik az igazi mindenes motoros ruha? Indul az Icon Raiden UX tartósteszt
A mondás és a sok éves népi bölcsesség úgy tartja, hogy ami mindenre jó, az igazából semmire sem. Van is benne valami: amikor egy terméket valamilyen felhasználási területre tökéletesítenek, más szempontrendszer szerint nyilván már nem lesz az. Vagyis csak kompromisszumok árán lehet majd használni. Amikor a kitűzött célok távol esnek egymástól – például motorozás hideg …
ElolvasomPályamotorozás a javából: idén is BMW RR Days Brnoban
A BMW Motorrad kelet-közép-európai regionális központja immár hatodik alkalommal rendezi meg az RR Days motoros pályanapot. Az eseményre idén május 10-11-én kerül sor annak tradicionális helyszínén, Brnóban. A MotoGP-ből és Superbike VB-ről is ismert versenypályán a résztvevők az új BMW S 1000 RR modellt is tesztelhetik. „Úgy érezzük, hiánypótló ez a regionális pályanap, hiszen már január …
ElolvasomJorge Lorenzo egyelőre nem érzi a Ducatit
Az elmúlt napokban gőzerővel megkezdődött a felkészülés a 2017-es MotoGP szezonra. A tavalyelőtt még Yamahán világbajnoki címet szerző Jorge Lorenzo – aki két 250-es elsősége mellé már háromszor volt a legjobb a királykategóriában is – úgy néz ki, még nem teljesen vette fel a fonalat. Az ausztráliai Philip Island-en futott tesztkörök alapján – amelyekből természetesen …
ElolvasomSzemüveggel motorozni is vidám dolog: Motoflywear teszt
Akinek tökéletes a látása, az valószínűleg soha nem fogja megérteni, milyen kínlódás szemüvegesként élni. Ha izzadsz lecsúszik, ha bemész a hidegből, párásodik, folyton koszos lesz és akkor nem látsz jól, satöbbi. Amennyiben még motorozol is, külön erre is oda kell figyelni sisakvásárláskor. De hiába figyelsz, még úgy is nyomni fog, amikor forgatod sisakostól a fejed …
ElolvasomCsak a stílusról szól, vagy mást is tud? Yamaha XSR700 teszt
A Yamaha piacpolitikája nagyon átgondolt és logikus – nem véletlenül megy egyre jobban a cégnek. A jó néhány évvel ezelőtt még nagyon nehéz anyagi helyzetben levő japán motorgyártó kidolgozta a stratégiát, amivel el is indult kifelé a gödörből. Ezt az utat azóta következetesen tapossák is. Miről van szó? Létrehoztak néhány nagyon jó alap platformot. Ezekben sincs …
Elolvasom170-nel zúz a Honda CBR250RR, és egészen jól is gyorsul!
Az indonéziai TMCBlog.com webes motoros magazin a nyár vége felé bemutatkozott Honda CBR250RR kis sportmotorját kipattintotta a sentuli versenypályára egy igazán hiteles tesztre. Rendesen meg is hajtották, bár láthatóan nagyon vigyáztak rá: a fóliát sem húzták le a szélvédőről. Vagy ragasztottak rá egy védőt? Ki tudja. Az erőforrást viszont nem kímélték: rendesen hadra fogták a …
Elolvasom









