Nem sok motorkerékpár-gyártó van a Föld nevű bolygón, aki 120 évvel ezelőtt készítette el első kétkerekűjét. Talán nincs is több, csak egy? Hatalmas dolog, amit a Harley-Davidson véghez vitt. Elérték ugyanis azt, hogy a nevüket az emberek meghatározó része ismeri. Mi több, nagyjából mindenkiből ki is vált valamilyen érzelmet! Vagy utálja és köpköd rá: „Úgyis […]
Elolvasomszületésnap
cimke
születésnap
cimkeSzületésnapi gurulásra invitálnak a Vérlovagok
Magyarországon 2020. augusztus 17-én szállított először vérkészítményt motorkerékpár. Korábban is voltak ugyan tervek valamilyen hasonló elképzelés megvalósítására, mégis egészen a fenti dátumig kellett várni, hogy a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány életre hívja a szolgálatot. Az első megkülönböztető jelzéses – azaz valóban sürgősségi – út mindjárt a második napon sorra is került, majd azóta több mint ezerötszáz […]
ElolvasomNovemberig vásárolható meg a BMW M1000RR 50 Years M
Idén ünnepli fennállásának kereken ötvenedik évfordulóját a BMW sportrészlege, azaz az M GmbH, vagy ha úgy tetszik az ///M. Ám hiába kerültek ki ennek jelentős részében négykerekűek a kezeik közül, 2020. szeptembere óta a motorkerékpárok is érintettek az „M” betűsödésben. Így az M1000RR is kapott egy különleges, 50. születésnapi kivitelt, amely csupán korlátozott ideig érhető […]
Elolvasom120 éves születésnapját ünnepli a Royal Enfield
A 650-es Interceptor és a Continental GT ünneplőbe öltöztetett változatát mutatta be születésnapja alkalmából a Royal Enfield. A brit gyökerű indiai cég 120 éves évfordulóját üli, így jött ki, hogy az európai piacra mindkét modellből 60-60 darabot hoz, amiből 11-11-et kifejezetten az Egyesült Királyság vásárlóinak tartanak fent. Mindkét modell ugyanazt a metálfekete színsémát kapja, amivel […]
Elolvasom50 év már történelem: jubilálnak a Nolan bukósisakok
Jómagam 2009 óta hordok nagyobb részben a Nolan cégcsoporttól származó sisakot. Volt közben más is, meg sokféle fejvédőt próbálhattam ki egy-egy rövid menetpróba erejéig. Tudom, hogy létezik jobb sisak ezeknél a világon, de én mindig maximálisan meg voltam velük elégedve. És ez tényleg nem a reklám helye, hanem simán tény. 🙂 Az olasz vállalat pedig […]
ElolvasomJubileumi bukósisakokkal állt elő a Nolangroup
A Nolan 1972-ben dobta piacra első fejvédőjét, most pedig a fél évszázados évfordulóra a Nolan, az X-lite és a Grex bukósisakok gyártója, a Nolangroup négyféle jubileumi megjelenésű sisakkal állt elő. A 50th Anniversary jelölésű modellek dizájnja azonos színekre (piros-fehér-fekete-arany) és hasonló dekorelemekre épül. Kettő közülük Nolan modell: a zárt Nolan N80-8, ami egyébként is újdonság, […]
ElolvasomHarmincéves Fireblade: frissült a CBR1000RR-R
Te jó ég! Eltelt 30 év azóta, hogy a Honda bemutatta az első generációs CBR900RR-t, a minden kétséget kizáróan a legszebb SC28-at, a dupla kereklámpást. Az akkori sportmotor összehasonlíthatatlan a mai CBR1000RR-R-rel. Mégis, nem gondoltuk volna, de a Hiroaki Tsakui féle fehér-kék-piros fényezés az újnak is jól áll. De a nosztalgia mellett mást is tud […]
ElolvasomForradalmi Moto Guzzit ígérnek a 100. születésnapra
A Moto Guzzi márkát is birtokló Piaggio csoport vezérigazgatója elég komoly ígéretet tett le az asztalra. Roberto Colianinno úgy fogalmazott, hogy a százéves történelmet felvonultató brand jubileumát követően – egészen pontosan a tervek szerint a következő EICMA-n – egy olyan motort mutatnak be, amely teljesítményében, technológiájában és dizájnjában is rendkívüli lesz. És igazából ennél többet […]
ElolvasomMutattak egy 100 éves szülinapi Suzuki GSX-R1000R-t
Amíg a Föld kerek, mindig lesznek Gixerek! Valahogy így mondják, ugye? Na jó, lehet mégsem, de a Suzuki motorgyártással foglalkozó részlegének talán legikonikusabb egysége a sportmotor, annak is a fullos változata a GSX-R1000R. Adja magát a lehetőség, hogy a vállalat háza táján ezzel a modellel ünnepeljenek. A Suzuki ugyanis egészen kereken 100 esztendős. Noha 1920 […]
ElolvasomSuzuki Katana és GSX-R1000R szülinapi fényezések
Nem ritka jelenség, hogy sokan a koruk előrehaladtával szeretik egyre kevésbé látványosan ünnepeli a születésnapjukat. A Suzuki is szerényen kezeli, hogy éppen száz éve, 1920. március 15-én jött létre Michio Suzuki jóvoltából. Hiába váltak az autó és motorkerékpár ipar, valamint a versenyzés meghatározó alakjaivá, a tűzijáték elmaradt. A novemberben bemutatott V-Strom mellé csupán egy-egy gyönyörű […]
ElolvasomIgazi szépség: 25 éves, jubileumi Ducati Monster
Egy huszonöt éves modelltörténet már egészen szépnek mondható. Rengeteg típus nem él meg ekkora kort, de a Monster sikere töretlen. Hosszú évek óta kívánnak rá az emberek. Nem is csoda, hiszen az egyik legszebb és legstílusosabb naked motor. 1993-as bemutatkozásától számítva pedig a Ducati mintegy 325 ezer példányt gyártott le. Eljött hát az ideje egy […]
ElolvasomSzületésnapi custom motorral ünnepel az Alpinestars
Miközben a fél világ a MotoGP legutóbbi futamára figyelt a hétvégén, hogy mi történik a texasi Circuit of the Americas pályán, addig lefutott egy valamivel szerényebb esemény is. Az Alpinestars motoros ruhákat gyártó vállalata megünnepelte fennállásának 55. évfordulóját. Ennek örömére pedig a vállalat meglepte saját magát egy épített motorral. Nocsak, ezt át tudom érezni: én […]
Elolvasom











