2008-ban már egyszer foglalkoztunk egy érdekes kérdéssel: vajon a drágább bukósisak automatikusan biztonságosabb is? Akkor egy Angliában frissen indult tesztprogramra hívtuk fel a figyelmet, amelynek célja az volt, hogy a motorosok ne kizárólag márkanév, ár vagy látvány alapján válasszák ki életük talán legfontosabb felszerelését. Ez volt a SHARP, vagyis a Safety Helmet Assessment and Rating Programme. …
Elolvasomméret
cimke
méret
cimkeEurópaiasodott villanyász: Niu MQi GT teszt
Két évvel ezelőtt egy első ránézésre elég vicces kis kétkerekű járgány nagyon kellemes meglepetést okozott. Akkor a Niu hazai forgalmazója úgy adta át tesztre az NGT okosrobogót, hogy közlkedjünk vele, élvezzük, ismerjük meg – és nehogy egy héten belül visszavigyük. Az utsítást be is tartottuk, és a vége tényleg az lett, hogy a hangtalanul suhanó …
ElolvasomA legfelnőttebb kismotor: Suzuki Inazuma 250F teszt
Az Inazuma japánul villámot jelent – logikus tehát, hogy a szó ismerői valamilyen gyors motorra számítanak. A múltban ez a számításuk be is jött: az 1997-ben bemutatott Suzuki GSX750 kapta meg ezt a nevet, amely a maga korának egyik klasszikus retro csupasz motorjaként sok hívet szerzett a típusnak. Készült belőle 400 köbcentiméteres változat is kizárólag …
ElolvasomAz internetes vásárlás buktatója
Az alábbi történet sajnos valójában megesett – éppen csak a benne szereplő nevek nem valóságosak. Mert vannak köztünk olyanok, akik simán kihasználják a jóhiszemű embereket, még egy olyan nagy közösségben is, amit mi a motorosok családnak hívunk. Hát már itt sem biztonságos egy egymás közötti vásárlás? Ennyit az összetartozásról… A sztori egyszerűen indult: két ember, …
Elolvasom


