Ugyan mi mást is mondhatnának a jövő évi Zero modellek kapcsán, mint hogy azok erősebbek, hatékonyabbak és gyorsabban tölthetőek lesznek? Semmit. A technológiának fejlődnie kell, ez az elvárásunk. Így ez az egyetlen elfogadható válasz a kaliforniai vállalattól azokban az években, amikor a komplett világ figyeli lélegzetvisszafojtva, hogy mikor válnak a tisztán elektromos hajtásrendszerű autók és […]
Elolvasomelektromos
cimke
elektromos
cimkeEgy újabb elektromos tracker projekt, csak éppen katonai drón motorral
Azt pedig még nem is mondtam, hogy ezt nem egy nagy létszámú profi szakműhely hozta össze, hanem egy francia páros, akik csupán hobbiból építgetnek át motorokat. Ők a Jambon-Beurre Motorcycle. Székhelyük és egyben a műhelyük Párizsban található, Antonin hivatásos fotós, Benjamin pedig az autóiparban pénzügyi középfejes. Fő profiljuk a 80-as és 90-es évekbeli gépek átalakítása, […]
ElolvasomÍgy képzeli a Honda a jövőt: bemutatkozik a Riding Assist-e koncepció
Még nincs egy éve – sőt, már idén történt -, hogy a Honda bemutatott egy önmagától egyensúlyozó motort. A motor maga nem is volt új, viszont a beleépített vezetéssegítő rendszer (Riding Assist – ez is lett a tanulmány neve) annál inkább. Röviden összefoglalva: ez nem a szokásos giroszkópos módszerrel balanszírozta a donorként szolgáló NC-t, hanem […]
ElolvasomÍme az ExoDyne, a valaha épített legletisztultabb elektromos motor
Dr. Alan Cross napközben különféle állatokat műt és ment meg, amikor viszont ideje engedi, garázsában nekiáll művészkedni. Elég gyakran elég jó dolgok kerülnek ki a kezei közül, hiszen van egy saját építésű Mazda RX-8 versenyautója is. Most sincs másképp, a szóban forgó két kerekű ExoDyne nevű két kerekű gépezetet is ő hozta össze. Szinte nulláról. Gépészdoktor? […]
ElolvasomMinden gyerek álma: a kismotor, ami sose dől el!
Az elmúlt években eléggé felkapottak lettek az önegyensúlyozó kütyük. Esetünkben egy elektromos gyerek biciklit veszünk nagyító alá, ami remélhetőleg elég népszerű lesz a szülők és főleg a gyerekek körében. Általában mindig idősebb korban kezdik el tanítani a gyerekeket biciklizni, amikor a szülő fut a bicikli után, pedig a csemete már réges-régen egyedül tekeri a járgányt… ismerős, […]
ElolvasomAmerikai Ninja: Zero DSR (2016) teszt
A ninjáknak van egy különleges képességük: ők látnak és hallanak téged, te viszont nem érzékeled a jelenlétüket. Pont ilyen ninjának éreztem magam a magyarországi disztribútor Szallerbeck Motortól kölcsönkapott 2016-os fekete Zero DSR nyergében. Kétszeresen is oda kellett figyelnem a forgalomban, hogy ne vasaljanak ki. Ugyanis ez a tengerentúlról érkezett motor – Made in USA, crafted in California […]
ElolvasomElektromos BMW szörnyeteg a Krautmotorstól
Abban már a múlt évben is konszenzusra jutottunk, hogy az elektromos motorok léteznek, és egyre jobban az életünk részei lesznek. Persze azért még ne temessük a benzinszagú csodáinkat. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy az autók frontján is kevesen vannak azok a járművek, amiket nem megtankolunk, hanem feltöltünk. Ráadásul inkább csak a tehetős réteg számára […]
ElolvasomÚj játékos az elektromos motorok között: bemutatkozik az Alta Redshift SM Supermoto!
A Redshift már az Alta második modellje, hiszen az erősen motocross beütésű MX változat már 2015 végén elérhető volt a nagyközönség számára. Egy gond volt vele, mégpedig az, hogy közúton nem lehetett legálisan használni. A Redshift SM viszont (jogi szempontból) teljesen alkalmas lesz a közúti közlekedésre és ha hihetünk a pletykáknak, lesz egy tracker stílusú […]
ElolvasomBoard tracker stílusú, meseszép villanybicikli Lengyelországból
Az Avionics története két éve kezdődött, amikor Jaromir Dziewic és Bartek Bialas megismerkedtek egy balti tengeri strandon. Beszélgettek, összebarátkoztak – kiderült, hogy mindketten vonzódnak a légi járművekhez, a régies motorokhoz és szeretik a természetes anyagokat. Addig-addig haverkodtak, míg alakítottak egy közös céget és létrehoztak egy egészen izgalmas járművet. Mivel ez a jármű két kerekű és az ősi board […]
ElolvasomA helyzet fokozódik: jön az elektromos Suzuki GSX-R?
Természetesen egyelőre szó sincs prototípusról, vagy a múltat és a jövőt ötvöző motor bemutatójáról. Mindenesetre egy gondolatsort megér a Suzuki által a közelmúltban benyújtott szabadalmi oltalom. Ebből ugyanis egy rajz nyilvánosságra került, amelyen egy elektromos meghajtású sportmotort látunk. Nincs nevesítve, hogy ez valamilyen jövőbeni GSX-R lenne, csupán annyit definiáltak, hogy elektromos sportmotor. A fazon azonban […]
ElolvasomElektromos kismotorral készül a Honda: 2018-ra piacra lép az EV-Cub
Nem mintha a kis kétkerekű lett volna eddig is a világ CO kibocsátásának főkolomposa, de örömteli, hogy a leendő tulajdonosok még azt az 1-2 liter/100 kilométer közötti fogyasztást is megspórolhatják, amit eddig igényelt egy ilyen kismotor használata. A Honda EV-Cub névre keresztelt, immár gyártásra kész mopedet két évvel ezelőtt már bemutatták a Tokyo Motor Show-n. A fejlesztés […]
ElolvasomKémfotón az első elektromos KTM Duke
A KTM gyárban, az ausztriai Mattighofenben több mint tíz éve kezdték meg az elektromos motorokkal való próbálkozásokat. Először a Freeride sorozat tagjai jelentek meg sorban: a méretes tereptárgy-akadályokon átsuhanó, 42 newtonméteres nyomatékkal felvértezett E-XC enduro és a zárt pályás E-SX crossmotor álltak csatarendbe. A palettát a későbbiekben a komfortosabb E-SM supermoto bővítette tovább 2014-ben. Úgy tűnik, a KTM […]
Elolvasom











