Gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy a közelmúltban már szembejött veled az alábbi motor valamelyik motoros tematikájú Facebook csoportban. Vagy ha nem, akkor eléd fog kerülni. Nem csoda, a Honda CB-F tényleg pofás kis ötlet. De mint kiderült, csupán az. És az is marad. Már ha valaki ezt szárnyaséknak elhiszi. Például a piszi. A CB-F alapötlete […]
Elolvasomhonda
cimke
honda
cimkeRieju Aventura 500, a Honda blokkos rendes kalandmotor
És akkor a Rieju bemutatta, hogyan kellett volna megcsinálni az új Honda Transalpot. Persze van is bőven honnan merítenie a márkának. A spanyol céget 1934-ben alapították és 1953 óta foglalkoznak motorkerékpárok gyártásával. Ám miután a hetvenes években az enduro/supermoto irányvonalnak kötelezték el magukat, ráadásul jellemzően kisköbcentiben, a most bemutatott Aventura 500 lesz az első szélesebb […]
Elolvasom2023 dilemmája: V-Strom 800DE vagy XL750 Transalp?
Egy tisztességes összehasonlító teszt fogja erre a kérdésre igazán megadni a választ, de egy kicsit elidőzhetünk azon, hogy az eddigi bemutatók alapján milyen csomagot kínál nekünk 2023-ban a Suzuki és a Honda. A célfeladat mindkét motor esetében azonos. Alapvetően onroados (hehe) használat, elég ígéretes konstrukcióban ahhoz, hogy esetleg könnyebb tereptől se riadjon vissza a tulajdonos. […]
ElolvasomBelépőszintű retróval állt elő a Honda: CL500
Nem csak a formát, hanem magát az elnevezést is a motorozás múltszázadi történetéből kölcsönözte a Honda. A CL500 típusjelzése a márka 60-as, 70-es évekbeli scramblereihez vezethető vissza, amiket 125-450 köbcenti között forgalmazott a japán gyártó. A 2023-as CL egy jól ismert és egyúttal jól bevált típus platformtestvére. A blokk és váz a CMX500 Rebeltől érkezik, […]
ElolvasomMegérkezett az új Honda XL750 Transalp
Patinásodó Hondás közhely, hogy minél fiatalabb egy Transalp, annál kevésbé alkalmas arra a fajta terephasználatra, ahonnan ez az egész indult. Lőjük is le gyorsan a poént: ezt az ebből a szemszögből negatívnak tekinthető fejlődési ívet az új motor sem töri meg. Cserébe egy egész korrekt aszfaltos túraendurót kapunk, amivel azért a könnyebb, murvás utaktól nem […]
ElolvasomBemutatkozik az EICMA-n az egyhengeres Hesketh
Az egyébként nem túl nagy darabszámokkal dolgozó Hesketh első, mondjuk úgy, az elérhetőbb árkategóriát célzó motorkerékpárja lesz a Heresy 450. Igen, Heresy lesz a modell becsületes neve, amit ugye eretnekségként fordíthatunk magyar nyelvre, amiről ha lehámozod a pejoratív felhangot, akkor a (vallási) hittétellel való szándékos és lényeges szembehelyezkedést jelenti. És ez valójában nagyon találó. A […]
ElolvasomKamerás biztonsági rendszer készül az Africa Twinhez
Az utóbbi időben a radaros biztonságtechnológiák nyertek teret. A BMW, a Ducati, a KTM, a Kawasaki, sőt már a Yamaha is ebbe az irányba tart. De mint az egyik talán legnagyobb autó- és motoripari szereplő, a Honda is fejleszti a sajátját, ugyanakkor más úton is elindulnak. Kamerás rendszert terveznek, első körben az Africa Twinhez. Az […]
ElolvasomHornet blokkot kap az új XL750 Transalp
Érkezik a Honda új középsúlyú túraendurója, az XL750, ami a felélesztett Transalp név alatt érkezik. A gyártó új szabadalmakat nyújtott be a motorral kapcsolatban, amelyekből végre kiderül néhány pontos részlet. Például az az egészen fontos, bár várt darabka, hogy az új XL a Hornet blokkjával gördül majd ki a gyárból. A Hornetről tudjuk, hogy a […]
ElolvasomFejidomos Honda Rebel 1100 változat van a láthatáron
Ugye milyen vicces, hogy közép (méret)kategóriás krúzernek hívunk egy literes motort? Na mindegy is, a Honda egy új változatot készít a CMX1100 Rebel motorjához, amiről az amerikai egyesült államokbeli Kaliforniai Levegőtisztasági Hivatalhoz – CARB -, valamint a svájci típusengedélyeztetéshez nyújtottak be dokumentációkat. Az új jövevény nem más, mint a CMX1100T, ami minden bizonnyal a modell […]
ElolvasomMegérkezett az új Honda CB750 Hornet
„A Hornet tehát visszatért!” – zárja beszámolóját félkövérrel kiemelve a Honda sajtóközleménye. Kezdjük is az elején. A hír igaznak bizonyult, a típusrajongóknak le kell nyelniük a változást, a CB750 egy kéthengeres meztelen motor. De ez nem meglepetés, a Honda hónapok óta készíti elő a név visszavezetését a köztudatba. Akinek viszont ezen sikerül túltennie magát, az […]
Elolvasom92 lóerő lesz az új kéthengeres Hornet blokk
Beérkeztek az első konkrét információk arról, hogy mire számíthatunk, milyen lesz az újra életre kelő Hornet erőforrása. Azt már eddig is tudtuk, hogy a blokk kéthengeres. Méghozzá sorkettő. Ez volt az első információ, amit a régi CB600F rajongóinak le kellett nyelniük. Ésszerű döntés. Egyszerű, rugalmas, könnyen gyártható és szervizelhető konstrukció, amivel kapcsolatban elképesztő tudás gyűlt […]
ElolvasomEgyhengeres Honda blokkal tér vissza a Hesketh
A Hesketh Motorcyclest 1982-ben alapította Alexander Hesketh. Igen, egészen pontosan az a Lord Hesketh, akinek pártfogoltja volt James Hunt, a legendás rocksztár típusú Forma1 versenyző, aki versenytörténelmi csatát vívott Niki Laudával. Nincs meg a sztori? Most azonnal dobj el mindent és nézd meg az erről készült filmet, a Hajsza a győzelemért, vagy eredeti nyelven Rush-t! […]
Elolvasom











