Mi itt a „keleti blokkban” , a hajdanvolt német érdekszféra egykori tagjaiként jobban ismerjük az orosz technikát, a BMW-ket, MZ-ket és Simsonokat, hogy a hazai Pannónia, Danuvia márkákat már ne is említsem. Persze a megszállottaknak nehéz újdonságot említeni, már ami a régi motorokat illeti: avatott körökben a több száz egykori motorgyártó (csak brit gyártóból több …
ElolvasomÉrdekességek
kategória
Érdekességek
kategóriaTalálkozás egy ismeretlennel, avagy a BFG sztori
2008. szeptemberében keveredtem haverokkal Londonba az Ace Cafe-nál évente rendezett találkozóra. Persze nagy volt a buli, meg komoly a felhozatal, neki is álltunk fényképezni az átépített GSXR-eket, CBR-eket, a patkányabbnál patkányabb futármotorokat, na meg az elmaradhatatlan cafe racereket. Aztán egyszer csak összenéztünk. Valami olyasmit találtunk, amire nem számítottunk. Néztünk egymásra, meg a motorra, meg …
ElolvasomMegérkezett a bajorbosszantó Super Teneré
Nehéz feladatot kaptak a hangvillások mérnökei, egy legendát kellett újrateremteniük. Az első XT500 modellből 30 éve elindult sorozat számos fejlesztési állomással rendelkezett, az XT660Z Teneré, az először 750-es, majd később 850-es Super Teneré modellek azonban idővel kikoptak a palettáról, és csak egy szelídebb aszfalt-enduró, a TDM 850-es, majd később 900-as modellek éltek tovább. A modellcsalád …
ElolvasomA propeller évszázada, második rész
A múlt héten elkezdett, a BMW motorkerékpár-gyártásának történetét bemutató sorozatunkban immáron valóban eljutunk napjainkig. A propeller tehát száguld tovább, helyezzétek magatokat újra kényelembe! A Második Világháború Németország háborúra való felkészülése, majd a második világháború ismét fellendülést hozott a BMW-nek. Sorra készültek a repülőgéphajtóművek, és a Zündapp-pal közösen kezdtek fejleszteni egy az R71-re épülő új katonai …
ElolvasomA propeller évszázada, első rész
A történetük nem egyszerű. Igyekszem csak a motorkerékpárokkal kapcsolatos részekre helyezni a hangsúlyt, de így sem lesz rövid, viszont fordulatosabb, mint egy brazil szappanopera… Aki belekezd, jobb ha kényelmes pozíciót választ a monitor előtt. A képekre kattintva elérhető, szinte páratlanul gazdag képgalériát is érdemes végigböngészni. A gyökerek a levegőbe vezetnek Sokan 1917-töl, vagy 1913-tól eredeztetik …
ElolvasomAz egyetlen japán győztes
2009-ben a World Superbike bajnokságban Noriyuki Haga, alias Nitro Nori a bajnoki címért versenyzett. Úgy tűnt, a körülmények adottak, a szezon közepére jelentős előnyre tett szert, azonban kihívója, az újonc Ben Spies az utolsó versenyig harcolt vele, végül Haga aznapi első futamon történt bukásával lecsúszott a világbajnoki címről. Ugyan 2000-ben már volt összetett második, valamint …
Elolvasom10+1 motor télre félmillióból
A tél a legtöbb motorosnak az álmodozásról szól hazánkban. A melegről, a szabadságról, a sebességről, dugóban állva pedig az elvesztegetett órákról, és az elpöfékelt forintokról. Több évnyi téli motorozás után biztosan állíthatom, hogy nem mindenkinek jó döntés ragaszkodni a két kerékhez. Hosszabb távot ingázni, kihalt, forgalommentes utakon sokkal jobb egy 200.000 forintos Swift téligumival, mint …
ElolvasomSuzuki GSX-R1000 poén videó
Az eredeti cikk ezen a linken érhető el.
ElolvasomAzonosíthatatlan guruló tárgyak
Az anomália előzményei /static/artpic/400/robrend gal1.1.JPG A robogók jelentik a legjobb megoldást a nagyvárosi közlekedés problémáira. Magyarországon sajnos még mindig nem alakult ki a megfelelő kultúrája a közlekedés ezen formájának /static/artpic/400/robrend gal1.2.JPG Alacsony fogyasztás, védelem az időjárástól, kellő rakodóhely, hátul pedig ott a rendszám helye
ElolvasomÉs megremeg a föld…
És megremeg a föld… /static/artpic/mov/tzvid1.wmv|400|300|Nagyon megrázó élmény először hallani ezt a hangot. A videó ebből sajnos keveset ad vissza /static/artpic/400/8tzvid1nyit.JPG /static/artpic/400/tz1.JPG Zoli \munkasarka\. A kupák nagy részén 2008-as évszám szerepel /static/artpic/400/tz2.JPG Csendélet a garázsban. A sarokban szinte megbújik a legnagyobb kincs
ElolvasomA 600 köbcenti feletti motorokat be kell tiltani
Az indíttatás /static/artpic/400/stephen plowden.JPG Stephen Plowden. A cél helyes, a megközelítés rossz Időről-időre újra szárnyra kap a motorkerékpárok EU szintű támogatása, a dugók és a környezetszennyezés enyhítésére, és ugyanígy ennek ellenkezője is, a teljes elutasítás, jelen esetben a 600 felettiek betiltása. Érdekes módon a motorkerékpárok nem csak a hétköznapi élet szintjén váltanak ki szélsőséges véleménynyilvánítást, …
ElolvasomKényszerű gondolatok
Bevezető /static/artpic/400/P1060293.JPG Szubjektív leszek: a Kawasaki Versys a DL650 egyetlen igazi vetélytársa /static/artpic/400/2dl_20.JPG Nagyon túra, kicsit endúró /static/artpic/400/P1060292.JPG Mi magunk nem lettünk rá figyelmesek, de több helyen is olvasható, hogy a fényszóró hagy kívánnivalót maga után /static/artpic/400/3dl_05.JPG
Elolvasom









