Kezdjük a konkrét hírrel, mindenféle bulvároskodás nélkül. K. Andrea 2012. decemberében egy kereszteződésben állt autójával, amikor egy motor melléhajtott. Az utas betörte az autó ablakát, kiemelte a hölgy táskáját, és elhajtottak. K. Andrea azonban értékeinek védelmét tartotta a legfontosabbnak, így autójával üldözőbe vette a motort. Utol is érte, és nekiütközött. A jármű felborult, utasa olyan […]
Elolvasom2017
év bejegyzései
2017
év bejegyzéseiAmikor a tolvaj nagyon csúnyán pofára esik
Az angliai esetet a zárt láncú biztonsági kamerarendszer, a CCTV rögzítette. Azt látjuk, amint a gonosztevő tolvaj duó egy motorral nézelődik, majd kiszúrja a kerítésen belül leparkolt célpontot. Még néhányszor elgurulnak, aztán az utas leszáll, körülnéz, majd puszta kézzel kifeszíti az elektromos mozgatású kapu egyik szárnyát. Szélesre persze nem tudja, de úgy érzi, a rendelkezésre álló […]
ElolvasomIgazi csemege: piacra kerül a Ducati Diavel Diesel
Persze hogy marad, hiszen az 1’198 köbcentiméteres Testastretta 11° L-Twin erőforrás változatlanul muzsikál. Nem dízel üzemről van tehát szó, hanem sokkal inkább divatról. A Ducati Design Centre együttműködésre lépett ugyanis Andrea Rossoval, a Diesel divatcég kreatív igazgatójával. Így született meg a Diavel róluk elnevezett különleges, limitált kiadása. A valóban meglehetősen kreatív megjelenésű ördögfióka összesen 666 darabban fog elkészülni. A Ducati […]
ElolvasomRengeteg izgalom: 2017-ben jön az Onroad.hu 48h és az Aegon motoRun!
A hagyományoknak megfelelően 2017-ben is rengeteg izgalmas motoros kalandra hív az Onroad.hu és a motoglobe.eu. Tervezett programjainkat most nem is teljes egészében ismertetjük – lesz még meglepetésünk az év folyamán. Mivel azonban folyamatos az érdeklődés két, immáron hagyományosnak nevezhető túránk iránt, ezekről ebben a pillanatban lehull a lepel. Minden részletet megtudhattok a két legnagyobb kalandról: […]
ElolvasomGuy Martin Fireblade-del tér vissza a Man TT-re!
Tavaly Guy Martin mint versenyző „szabadságra ment”, és úgy tűnt, hogy a kamionszerelésnek, bicajozásnak és a különleges kalandjaiból forgatott tv-műsoroknak szentelte az évet. Ezen nincs is mit csodálkozni, mivel 2015-ben elég csúnyán odavágta magát egy versenyen, így vélhetően nem csak fizikailag de lelkileg is vissza kellett jönnie. Állítólag visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, és a 23-szoros győztes John […]
ElolvasomMit szólnál egy drag motorhoz a BMW-től?
Évről-évre egyre jobb eladási eredményeket produkál a legtöbb európai motor gyártó. Ennek köszönhetően folyamatosan szélesedik az általuk kínált modellpaletta is. A BMW Motorrad tavaly újabb rekordévet zárt, szinte az összes főbb stílust lefedik a gépeik. Számos ötlet lát napvilágot, milyen irányba terjeszkedhetne tovább a bajor vállalat. Ilyen például a napokban bemutatott Touratech-féle demo motor, amelyet […]
ElolvasomA valaha volt öt legrosszabb motoros film
Mióta mozgóképet gyártanak, a motorok főszerepbe állítása mindig is sikerrecept volt. Ilyenből persze sok van, de amikor kétkerekűek száguldoznak a jelenetek jelentős részében, az bizony nagy vonzerő. Hiszen a motor maga egyfajta szabadságérzetet sugall, magas szinten való uralása pedig csodálatot vált ki a nézők jó részéből. Gyakorlatilag attól függetlenül, hogy éppen ő maga motoros-e. Persze aki […]
ElolvasomLegyen a Tiéd egy limitált szériás Yamaha XSR900 Abarth!
Tavaly év végén már írtunk a Yamaha és az Abarth együttműködéséből született csodaszép XSR900-ról. Az elképzelésből valóság lett olyannyira, hogy a mai naptól akár vehettek is egyet magatoknak. Persze, nem egyszerű a történet, hogy az olasz tuningcég nevével fémjelezett, limitált darabszámban készülő modellből beállíthass egyet a garázsba. Ha szeretnél a különleges café-racerből, akkor villámgyorsnak kell […]
ElolvasomExtra vám az amerikai kismotor-importra?
2009-ben már egyszer felmerült ez az eszement ötlet, azonban most újra zörög a haraszt az USA védővámok ügyében. Amennyiben valóban keresztülvinnék ezt az orbitális emelést, az azt jelentené, hogy egy KTM RC390 ára körülbelül 3,5 millió forintnyi dollár lenne náluk! Érdekes egyébként, hogy a Ducati igazi terepe az Egyesült Államok piaca, valamint a sokféle japán kamuharley-t sem érinti a […]
ElolvasomCsak a stílusról szól, vagy mást is tud? Yamaha XSR700 teszt
A Yamaha piacpolitikája nagyon átgondolt és logikus – nem véletlenül megy egyre jobban a cégnek. A jó néhány évvel ezelőtt még nagyon nehéz anyagi helyzetben levő japán motorgyártó kidolgozta a stratégiát, amivel el is indult kifelé a gödörből. Ezt az utat azóta következetesen tapossák is. Miről van szó? Létrehoztak néhány nagyon jó alap platformot. Ezekben sincs […]
ElolvasomVégre rendesen mozog a Touratech BMW R1200GS Rambler!
Alig néhány napja írtuk meg, hogy a jelenleg gyártott BMW R1200GS alapjain a Touratech piacra dobott egy akár új típusnak is nevezhető kittet, amely a Rambler fantázianevet kapta. A magyar sajtóban nem sok teszt olvasható az egykori BMW HP2-ről, az Onroad.hu-n természetesen van – méghozzá egyetlen igazi versenytársával, a KTM 950 SER-rel hasonlítottuk össze. Akkor […]
ElolvasomDakar Rally 2017, 12. nap: itt a vége, csak KTM-ek a dobogón
Az utolsó nap is tartogatott izgalmakat a Dakar Rally egészen elképesztő 2017-es megmérettetésén. Ugyan csak egy rövid, 64 kilométeres gyorsaságiról volt szó, amelyet a hagyományoknak megfeleleően nem a megszokott rajtsorrendben, hanem fordítva indítottak el. Vagyis az éllovasok jöttek hátulról – mégpedig nagyon, mert az átlagsebességük jóval 120 kilométer/óra fölötti volt. Mondom átlagsebességük… A tét pedig […]
Elolvasom











