Sőt, innen a szlogen is, miszerint „You meet the nicest people on a Honda” – avagy a legrendesebb emberek Hondával járnak. 1958-as indulása óta nem sok mindent változtattak az alapokon, ez a 2018-as verzió is ügyesen keveri a retro hangulatot némi modern technikával. A 109 köbcentis blokk például injektoros lett és a világítás is LED-es, ugyanakkor még […]
Elolvasomrobogó
cimke
robogó
cimkeA fair play verseny győztese: a homokzsákos indonéz robogó versenyző
Egészen szenzációs ízelítőt kaptunk a fair play eszmeiségéből a 2017. november 12-én Kelet-Jáva tartományban megrendezett Bondowoso Road Race közúti robogó verseny során. Először is határozzuk meg, miről is beszélünk: „A fair play (magyarul kb. sportszerűség) a tiszta eszközökkel játszott mérkőzés és az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméje. A fair play egyszerre jelenti a szabályok, az ellenfél, […]
ElolvasomNéhány manőver, amiket lehetőleg kerülj el motorral
Ugratni klassz dolog. Amikor felemelkedünk a motorral együtt és elkönnyül a testünk, egyfajta súlytalansági állapot jön létre. Ehhez nem is kell nagyot repülni meg akrobatáskodni, szinte elég ha kicsit elkönnyül alattunk a futómű. Hőseink persze nem érték be ennyivel és vagy látványosabbat akartak röppenni paripájukkal, vagy nagyon precíz ugrásra vállalkoztak. Mivel ez az epizód is […]
ElolvasomNagyon úgy fest, hogy nemsokára a Ducati is beszáll a robogó gyártók közé
Ha azt mondom Ducati, az emberek döntő többsége vagy egy naked Monstert, vagy valamilyen gyönyörű, vörös idomos Panigalét képzel maga elé. Nos, ezt mától ki kell bővíteni egy kisebb méretű robogóval is, ugyanis az olaszoknak komoly terjeszkedési terveik vannak a kétkerekűek piacán. Nem túl távoli jövő? Többször is felröppentek ilyen hírek, de mindeddig hevesen tagadták […]
ElolvasomKörnyezetbarát elegancia: bemutatkozik a Vespa Elettrica
Egy évvel ezelőtt hallhattunk először a Piaggio csoport legszemrevalóbb újdonságáról, az elektromos Vespáról. Akkor még csak tanulmányként állították ki Milánóban, most viszont végre elkészültek vele és a legfontosabb adatokat is elárulták róla. Az elektromos járművek létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen a nagyvárosi közlekedésben, éppen ezért ésszerű döntés volt, hogy a világ legstílusosabb robogóit gyártó brand is beszálljon ebbe […]
ElolvasomA BMW kirántott a mellényzsebéből egy új robogót: jön a C400X!
2011-ben a BMW C600 Sport és a BMW C650GT prémium nagyrobogó-páros bemutatásával a BMW Motorrad egy újabb kategória, a városi mobilitás irányába nyitott. Most pedig még egy lépéssel tovább megy és nyit lefelé, a városban valóban tökéletesen használható motorok közé. Milánóban teljesen váratlanul lerántották a leplet legújabb robeszükről: íme a BMW C400X. Az újdonság természetesen nem csupán egy sima […]
ElolvasomA legjobb nászút: hat hónapon és 24 országon át. Persze hogy motorral!
A hírt olvasva elmosolyodtam. Eszembe jutott – nem a nászút témájáról ugyan-, hogy mi a tipikus válasz, amikor motorvásárlással kapcsolatban kér valaki tanácsot. Rendszeresen azt olvassuk: „Ha sokat mész utassal, ne vegyél ezer köbcenti alatti motort, mert kevés lesz!” Úgy látszik, hőseink nem kértek tanácsot, így fél éves különleges túrájuknak kettesben, de mindössze egy nyomorult […]
ElolvasomMegújuló hangvillás robogók: frissül az X-MAX család
A Yamaha motor rendkívül jó pillanatban debütált az MT-09 (legutóbbi tesztünket itt olvashatjátok róla) típussal, amely azóta modellcsaláddá terebélyesedett. Egy-egy motorblokkból kisebb-nagyobb átalakításokkal jókora részt hasítanak ki abból a bizonyos piaci tortából és jelentős sikerek mellett profitra is szert tesznek. Nekünk pozitívumként ebből az származik, hogy a megszokott minőség mellett egy adott teljesítményszintből- vagy hengerűrtartalomból kiindulva […]
ElolvasomMerész elképzelés: így mutatna, ha a Vespa nagymotorokat is gyártana
Az angliai Jennings Harley-Davidson úgy vélte, érdemes lenne megnézni: miként mutatna a klasszikus olasz robogó eltérő nagymotor hacukákban. Persze nagyjából semmi esélye, hogy a Piaggio dizájnerei bármit is megvalósítsanak a lentiekből, de a képeket látván azért egy félmosoly talán kiülne az arcukra. Nézzük sorba a különféle Vespa verziókat – akad köztük pár érdekes elképzelés! Chopper Vespa Ha azt […]
ElolvasomElektromos BMW szörnyeteg a Krautmotorstól
Abban már a múlt évben is konszenzusra jutottunk, hogy az elektromos motorok léteznek, és egyre jobban az életünk részei lesznek. Persze azért még ne temessük a benzinszagú csodáinkat. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy az autók frontján is kevesen vannak azok a járművek, amiket nem megtankolunk, hanem feltöltünk. Ráadásul inkább csak a tehetős réteg számára […]
ElolvasomÚj sebesség világcsúcs robogóval, méghozzá Bonnevillen, hol máshol!
Hiába „csak” robogóról van szó, ehhez az eredményhez azért komoly abroncsokra volt szükség, egyet lehet tippelni, ki szállította azokat. Egy ilyen megmérettetésre nyilván a paletta csúcsából kell választani,így Diablo Rosso gumikat kapott a nem kicsit felpiszkált robesz. Mi is kell ehhez? Motorikusan a Bolognában tevékenykedő Malossi műhely erősítette meg a kis paripát. Kellett is a […]
ElolvasomA Kymco is terepes robogón töri a fejét
Két évvel ezelőtt csak tátotta a száját a szakmai közönség, amikor a Honda bemutatta az X-ADV névre keresztelt robogóba oltott terepes masinát. Aztán volt szerencsénk alaposan tesztelni is ezt a járgányt – komolyan meglepődtünk a képességein és a használhatóságán. Nem volt ez másként szerte a világon: mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadták a furcsa szerzetet. Ezen a sikeren […]
Elolvasom










