A világ egyik legpatinásabb brit motorkerékpár-márkája a Triumph. Már évek óta nyílt titok, hogy frigyre léptek India legnagyobb kétkerekű-gyártójával, és leendő kis lökettérfogatú modelljeiket a Bajaj fogja gyártani. Szinte már bántóan régen szivárogtak ki erről az első pletykák – de konkrét motor még mindig sehol nincs. Most a távoli országban “kémfotón” elkapták az egyik tesztpéldányt, amelyről annyi biztosan látszik, hogy egyhengeres erőfrrása lesz. Hogy ez mekkora, azt persze csak találgathatjuk: a nemzetközi sajtóban 250 és 400 köbcenti között vizionálnak mindent. Aztán persze az sem lehetetlen, hogy egyszerre több blokkal is piacra dobják ugyanazt a típust. Ebben a Bajaj amúgy is jó, hiszen a hazai gyártásban legkelendőbb modelljeit nem ritkán 5-6 különböző erőforrással is forgalmazza.
Ahogy személy szerint a kémfotókban sem hiszek, úgy abban sem, hogy egy cégvezető véletlen “nyelvbotlás” miatt szigorú titkokat kotyogjon ki. Pedig témánkban éppen ezt történt – de mesterien aranyos módon. Rajiv Bajaj – a cég ügyvezetője – azóta baromi szimpatikus nekem, mióta lazán közölte az újságírókkal: a Ducatit tok-vonó bármikor mellényzsebből meg tudják venni. Most egy interjút adott, amely közben kitért új modelljeik bemutatójának időpontjára. Azt mondta: talán valamikor júniusban, lehetséges, hogy június 27-én és Londonban lesz a következő ilyen esemény. Amelyet a Triumph fog megszervezni. A részletekről nem beszél, de annyit tud, hogy egynél több motorkerékpárt fognak ott bemutatni. Ja, és azok az ő második üzleti negyedévükben már piacon lesznek.
Egyszóval a Bajaj által gyártott, de Triumph márkanéven piacra kerülő egyhengeresek már biztos, hogy idén jönnek… Hogy többféle modell lesz, vagy egy típus többféle erőforrással, azt majd később tudjuk meg. A magam részéről így is nagyon várom őket, hiszen a kis köbcentis motorok egyre fejlődő szegmense még színesebb lesz ezáltal.
Cimkék:
Igazán sportos vezetési stílus mellett jönnek majd ki a Kawasaki boszorkánykonyhájában fejlesztett low side elleni cucc előnyei.
Elolvasom »A legrangosabb spanyol elismerést, a Motor Awards díját kapta meg a Brixton formás gépe a "Legjobb városi motor" kategóriában.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »