Pontosan tudjuk, mennyire életveszélyes nekünk, motorosoknak, amikor egy autó vezetője figyelmetlensége okán elfelejt észrevenni. Ránk húzza a járművet, kinyitja előttünk az ajtót vagy kihajt elénk a főútra. Mindegyikért mi, motorosok fogjuk a nagyobb árat fizetni. Persze megtehetünk minden tőlünk tehetőt: vehetünk láthatósági kiegészítőket vagy motorozhatunk a legdefenzívebben – minden helyzetet száz százalékosan nem fogunk tudni […]
Elolvasom2015. január
hónap bejegyzései
2015. január
hónap bejegyzéseiMotoros nászút Bamakóba: Atlasz hóval és csodákkal
Az Atlasz elérése előtti napról itt találjátok az élménybeszámolót. A tegnapi nap margójára: hogyan is kerültünk az „Egy Motoros Naplója” című film-szerű történetbe? Legalábbis nekem ez az alkotás jutott eszembe, miközben ragyogó időben haladtunk kavicsos szerpentineken, csodás tájakon és a legjobb társaságban magasztos gondolatok közepette. Na de nem így kezdődött! A reggelt az átázott […]
ElolvasomA KTM a GP-ben is megcsillogtatná a szakértelmét
Már korábban beszámoltunk a KTM célkitűzéséről, amely szerint 2017-ben gyári csapatot indítana a MotoGP-ben. Stefan Pierer akkor elmondta, hogy egy teljesen új fejlesztésű V4-es blokkal szállnának harcba és ez a motorblokk megjelenhet idővel egy utcai kétkerekűben is. A bejelentés komolyságát mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy Mike Leitnert, Dani Pedrosa korábbi csapatfőnökét is leszerződtette […]
ElolvasomEgy szürrealisztikus hajóút, majd belecsapunk Afrikába
Utunk első részéről ide kattintva olvashattok. Most pedig folytassuk a hajóút élményeivel! Szóval hol tartottunk? Ma hatkor elrajtoltunk, de megálltunk mert 24 órája nem ettünk. Úgyhogy akkor már írok valamit, igaz lassan megy, mert közben falom a narancslekváros palacsintaféleséget. A hajókirándulás, ahol az előző hosszabb beszámolómat abbahagytam, megérne külön egy regényt, egyben volt unalmas […]
ElolvasomA BMW eladási rekordot döntött
A BMW Motorrad egyre jobban teljesít és ez nem csak egy üres jelmondat, ténylegesen így van. Tavalyelőtt ünnepelte a 90. születésnapját a bajor márka és már akkor is rekordévet tudhattak a magukénak. A 2014-es évvel együtt ez már a negyedik sikeres esztendő, amikor túlszárnyalják önmagukat az eladások terén. A tavalyi év ráadásul kettős rekordnak vehető: […]
ElolvasomElektromos motor nagyhatalom a láthatáron
A hírben nem szerepelnek konkrét újdonságok az elektromos motorok piacán, mégis igen nagy jelentőséggel bírhat miszerint a Polaris Industries Inc. felvásárolta a Brammo Inc. vállalatot. Természetesen nem sokkolóan hirtelen történt mindez: amikor 2011-ben a Brammo éppen szűkében volt az anyagiaknak, a Polaris 28 millió dollárral tőkésítette fel a céget (ez akkor nyolc százalékos tulajdonrészt jelentett), […]
ElolvasomMotoros nászút Budapestről Bamakoba, 1. rész
A rajtról szóló beszámolót itt olvashatjátok – most pedig jöjjenek a Lurdy ház parkolójának elhagyását követő európai szakasz eseményei! Úgy gondolom, hogy mi rendelkeztük a legnagyobb utazósebességgel a mezőnyben. 180-as tempót tudtunk belőni magunknak, ami viszont 8 literes fogyasztást eredményezett hála persze a dobozoknak, a frissen felrakott, szinte merőleges plexinek és a nem csekély […]
ElolvasomNapvilágot látott a Honda RC213V-S vételára
Tavaly az EICMA kiállításon látott napvilágot sokak örömére a Honda legvadabb sportmotorja, az RC213V-S. Egyelőre még csak prototípusként láthatta a nagyközönség és korábbi információk alapján mindössze 300 darabot gyártanak belőle. Marc Marquez, a Honda MotoGP üdvöskéje viccesen azt nyilatkozta, hogy ezt csak neki gyártották, hogy utcán is motorozhasson valamivel. A kis példányszámban készülő motorért szinte […]
ElolvasomÍnyencfalat: Cushman Harley-Davidson Scooter
A vállalatot 1903-ban alapította Everett és Clinton Cushman. 1913-tól Cushman Motor Works néven működött a nebraskai Lincolnban, majd 1922-ben elkezdett négyütemű erőforrásokat is gyártani. A kis Husky motorok alapvetően a farmok mindennapi életét hivatottak megkönnyíteni: áramfejlesztőket, szivattyúkat, fűnyírókat de csónakokat is hajtottak velük. A nagy gazdasági válság után, 1936-ban jött a remek ötlet, és elkezdtek […]
ElolvasomIrány Afrika: elrajtolt a Budapest-Bamako mezőnye
A terveket percre pontosan tartva 2015. január 16-án 14.00-kor elindult a jubileumi, tizedik Budapest-Bamako mezőnye Afrikába. A rekord számú nevező döntő része természetesen most is négy keréken vágott neki a távnak – köztük azonban a legkomolyabb terepjáróktól a veterán Rolls-Royce-on át a négyütemű Trabantig volt minden. A motorosok maroknyi csapatának a java a túra kategóriában […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – Finálé
Két hét folyamatos küzdelem után tegnap a végéhez ért a 2015-ös Dakar Rally. Hatalmas harcot vívott egymás ellen két gyártó, a Honda és a KTM. Eleinte úgy látszott, hogy a HRC Honda csapata kenterbe veri az osztrák különítményt, ám az első maratoni szakaszon megfordult a játszma és a japánoknak kellett igyekezniük a KTM után. Nem […]
ElolvasomDakar Rally 2015 – 12. napi összefoglaló
A Dakar Rally tizenkettedik versenynapjára már pattanásig feszültek az idegek, még az is izgul, aki a közelében sincs a győzelemnek. Aki idáig eljutott, az már szeretné teljesíteni az egész versenyt és az, hogy valaki célba ér a verseny legvégén, a helyezéstől függetlenül hatalmas győzelemnek számít. Az éjszakát Termas de Río Hondóban töltötték, a híres MotoGP […]
Elolvasom











