A cím nem vicc, ugyanis Kínában tavaly valóban bejegyezték a motorkerékpár lökhárító névre keresztelt szabadalmat – a pontos megnevezése Fangshuai. A kétkerekű járművekre szerkezeti felépítésük miatt logikus módon nem lenne túl célszerű előre és hátra a személygépkocsikon megszokott védelmi rendszert konstruálni. Hiszen azok alapvető szerepe a kis sebességnél, főleg parkolásnál bekövetkező deformációk következményeinek csökkentése – egy motor esetében pedig ez nem túl életszerű. Lassú manőverek során a jellemző baj az önálló stabilitással nem rendelkező kétkerekűeknél az eldőlés réme, így erre dolgozta ki forradalmi védelmi rendszerét a kínai feltaláló.
Mint a képen is látható, a szabadalom egyenes kormánnyal szerelt motorkerékpárokra alkalmazható. A kormányrúd két oldalán rugalmas műanyagból készült „bukógombák” kerülnek a kormánysúlyok helyére. Ezek hivatottak a jármű felborulásakor megóvni annak szerkezetét, sőt a leírás szerint akár a motoros testi épségét is. A konstruktőr szerint a fémből készült bukócsövek túl merevek, így hiába nem lesz kozmetikai sérülés a járművön, ha a nem megfelelően csillapított ütés miatt műszaki hiba keletkezik. (Soha nem hallottam ilyenre példát, de ettől természetesen nem zárhatom ki, hogy neki van igaza.) Ezzel szemben a Fangshuai lökhárító a felboruláskor vagy kis sebességnél történő borulás esetén kellő puhasággal rendelkezik ahhoz, hogy ténylegesen tompítsa a talajhoz csapódást. Aki azt gondolja, hogy az egész csak egy rossz vicc, itt megtalálja az eredeti szabadalmi bejegyzés anyagát.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Honda meglépte azt amit tőlük vártuk legkevésbé: utcára enged egy V4-es MotoGP replikát RC213V-S-néven!
Elolvasom »A hányatott sorsú svéd gyár szokás szerint nagyon izgalmas prototípusokat mutatott be Milánóban. A legdurvább azonban hamarosan gyártásba kerül.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »