2012

év bejegyzései

2012

év bejegyzései
Thumbnail
Blokkolásmentes vadászsólyom

Blokkolásmentes vadászsólyom

A gazdasági válság által megtépázott világunkban erősen megnőtt a motorkerékpárok életciklusa. Nem is olyan régen a japán gyárak 2-3 évente új modellel lepték meg a piacot. Akkor is különösen tartósnak bizonyult a kategóriát teremtő, talán túlzás nélkül legendásnak nevezhető paripa, a Suzuki Hayabusa.

A Suzuki Hayabusa mindig is a nagy sebesség szinonímája volt (a képre kattintva galéria nyílik 33 gyönyörű gyári fotóval)Gondoljunk csak bele: az 1999-ben bemutatkozott vas azonnal a világ figyelmének középpontjába került, mint az első, a 300 kilométer/órás sebességrekordot közúton is átlépni képes széria gyártású motor. Az első apró átfésülésére 2003-ban került sor, majd csupán újabb öt év elteltével robbant be a piacra a második generáció – ezt már mi is kipróbálhattuk abban az évben. Hadd idézzek kedvcsinálónak ebből a cikkből: „A Hayabusa nem ijesztő. Nem ijesztő 200-nál, nem ijesztő 250-nél és nem ijesztő e fölött sem. Az ember azt hiszi, hogy ez így normális, annyira stabil, annyira természetesen halad ezzel a sebességgel. És pont ez benne a rémisztő…”

A fékek terén most jelentős előrelépés történt, hiszen szériában jár hozzá az ABSAz azóta eltelt négy év viszont megint mindenféle módosítás nélkül ketyegett le a legandás Vadászsólyom (ez a Hayabusa szó szerinti jelentése) életében. A 2013-as modellévre pedig megint csak apró, de legalább jelentősnek nevezhető frissítésen esik át a japán gyorsnaszád.

Egyébként kanyarodni is lehet vele...Ez a frissítés pedig a fékrendszert érinti, amely egy ilyen teljesítményű, brutális dinamizmusra képes motorkerékpár esetében finoman fogalmazva is lényeges szereppel rendelkezik. A Hayabusa első fékei Brembo Monobloc rendszerű radiális rendszerűek, amelyeknek ráadásul a dugattyúi is növekedtek. Így a gyár kommunikációja szerint a fék adagolhatósága és legnagyobb lassítóereje egyaránt javult. Érdekesség, hogy hátul más márkájú, konkrétan a Tokico által készített egydugattyús nyereg harap az egyetlen tárcsába.

Az aerodinamika nagykövete - volt, és az is maradA fékek adagolhatóságának javításánál lényegesebb része a fejlesztésnek a blokkolásgátló megjelenése, amely szériában fog járni a motorhoz 2013-tól. Némi finomhangolást a minden paraméterükben állítható első teleszkópokon is végeztek a mérnökök, amelynek komfortszintje így állítólag javult az elődmodelléhez képest. A legenda létrejöttében meghatározó szerepet játszó híres szuper-aerodinamikus forma pedig marad teljesen változatlan a két, viszonylag egyszerűnek mondható színben kapható Suzuki Hayabusán.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Pörgés van ezerrel!

Pörgés van ezerrel!

Persze, tudom én, hogy testalkatilag ez a motor sem passzol hozzám. Nem is szerettem volna igazán tesztelni, úgy gondoltam, elég lesz nekem egy rövidke próbakör. Azután úgy dobta a gép, hogy a kollégák közül senki nem ért rá, így a megbeszélt napon szépen beballagtam a Kawasakihoz, és felhajtogattam magam a vadonatúj Ninja300-ra. Innentől pedig folyamatosan, megállás nélkül értek a meglepetések. Mégpedig csupa kellemes!

Apró, de mégis nagy változások

Indulás előtt ismerkedjünk meg egy kicsit a Kawasaki újdonságával. Van ugye a modellnek egy közvetlen elődje, a 250-es változat. Elsőre nem is egyértelmű, mi értelme volt ennyire kicsit változtatni és kihozni egy új vasat. Akkora szerencsénk volt – most kicsit előresietek az időben -, hogy Kakucsringen összefutottunk egy 250-es változattal, és tulajdonosát meg is kértük: menjen már néhány kört az újdonsággal. Innen hamar kiderült, hogy az apró változásokon – 6 lóerőnyi és 5 Newtonméternyi erősödés, 1 fokkal több villaszög és 9 milliméterrel vastagabb utánfutás – kívül a hanghatás (sokkal testesebb akusztika tör elő az új kipufogódobból) is nagyban hozzájárul a lényegesen nagyobb vezetési élményhez. A motor menetteljesítménye tehát úgy motorikus, mint futómű-oldalról sokat javult. Negatívumként egyedül a keményebb párnázatú ülést említette alkalmi tesztpilótánk.

Előttem (itt most mellettem) az utódom: a Ninja300 sokkal divatosabb és agresszívebb lett elődjénél (a képre kattintva galéria nyílik)< ?php include '/srv/www/onroad.hu/root/sites/default/files/cikkek/gallery/2012/10/19_kawasaki_ninja300_teszt/gallery.inc'; ?>A lényeg azonban nem csak a ruha alatt van: maga az öltözet is hatalmas változáson esett át. A korábbi, 250-es verzió lekerekített vonalaihoz képest az új, 300-as vas kimondottan agresszív megjelenéssel bír. Már az első kilométerek során megfigyeltem, hogy amikor egy szűk húsz kilométer/órás sebességtöblettel megérkeztem az országúton egy személyautó mögé (egyáltalán nem agresszíven), annak vezetője már igyekezett is kicsit félrehúzódni, hogy a vérbő sportmotornak megkönnyítse az előzést. Holott sok esetben nem is nagyon akartam előzni. Mégis a nagyobb Ninjákhoz hasonló fejidom és az élénk, lime-zöld szín kombinációja folyamatosan ezt a jelenséget produkálta.

Némi disszonancia

Agresszív formák, határozott élek: avatatlan szem tényleg nagyobbnak vélheti, mint amekkoraA Ninja300 tehát külsőre igazi sportmotor. No de mi a helyzet, ha felülünk rá? Altestileg valóban egy speedgépen érezhetjük magunkat: az elődmodellhez képest növekedett a hasmagasság, de alacsonyabb lett az ülés, így a lábunk (főleg ha valaki nagyra nőtt) eléggé össze lesz hajtogatva. Alacsonyabb pilótáknak ugyanez komoly előnyt jelent, hiszen könnyebb a talajfogás, miközben a motor terepjáró-képessége (ne off-roadozásra tessék gondolni, csak mondjuk egy járdára való felhajtásra) is jobb lett.

Az én magasságomnál (190 cm) a lábaknak már szűkös a hely, a felsőtest azonban remekül elfér. Aki 180 alattira nőtt, annak mindenhol tuti nagyon kényelmes lesz a motorA felsőtestnél viszont számottevően javul a kép: a kormány ugyanis egyáltalán nincs sportmotoros módon letörve, azaz nem csutka-, hanem szép egyenes formája van neki. Így nagyon kényelmesen, felegyenesedve tudunk ülni, amely igazán jótékonyan hat a városi, sűrű forgalomban történő manőverezésünkre is (jobban tudunk tájékozódni és kormányozni), a komfortról nem beszélve: a csuklónk sem fárad úgy el, mint egy „igazi” gyorsasági gépen. Innen tehát egyértelmű: a Ninja300 a mindennapi közlekedésre lett tervezve, és nem a versenypályára. A kellemes kormányelfordítási szög is ezt támasztja alá: nagyon könnyű megfordulni a géppel egy kétsávos úton, vagy éppen irányt váltani a kocsisorok melletti „motoros sávok” között.

 

A második oldalon elszabadul a ménes!

[ pagebreak ]

Mire jó a 39 ló?

Egy kéthengeres, háromszázas blokktól veszettül sportos menetteljesítményeket nem szabad elvárni. Nem is tettem, talán éppen ezért ért annyira kellemes meglepetésként, ahogy a kis Ninja halad. Mindenképpen ki kell emelni a brutál rövidre áttételezett hatsebességes váltót, amellyel érzésre akár kettesben is nyugodtan indulhatnánk. Városban nagyon megkönnyíti az életünket: sűrűn kapcsolgatva fölfelé akár a lakott területen belül megengedett legnagyobb sebességgel motorozva is simán használhatjuk a legmagasabb sebességi fokozatot. Hihetetlen, de az apró erőforrás ellenére már 45-től elviszi a hatodikat. Persze nagy gyorsulásra innen ne számítsunk, de azért ha csavarunk a gázon, érezhetően nőni fog a tempónk. Annyira mindenképpen, hogy mondjuk a pesti forgalomban a dinamikusabban haladó résztvevők közé lehessen sorolni minket.

Az oldalidom kopoltyúi nem díszítőelemek: aktív szerepük van a jó hűtési hatásfokban és a Ninja aerodinamikájában isNo de ha ennyire hamar fel tudunk kapcsolni hatosba, mi lesz országúton, ne adja az ég autópályán? Nos kérem az lesz, hogy a kéthengeres erőforrás itt el fogja érni a számára tervezett üzemi fordulatszámot. Amely nem a fenti, városi példa során emlegetett 3-5’000, hanem annak a bő duplája. Először nem voltam biztos benne, hogy szegény jól érzi magát az ötszámjegyű tartományban, aztán a teszt során egyre inkább meggyőződtem erről. Simán jó neki, sőt kimondottan szeret is forogni.

Modern, divatos és informatív a műszerfal. Főleg elődjéhez képestArról nem is beszélve, hogy este is kimondottan mutatós!Példának okáért egy emelkedős részen (autópályán történt a dolog) utolértem egy autót, és 110 körül kocogtam mögötte. Amikor mód nyílt az előzésre, olyan 8’500 környékén elcsavartam a gáz tövig – hatodikban voltam persze -, mire a következő válasz érkezett a sebességmérő irányából: 111 ………. 112 ………. 113 ………… és így tovább. Hamar felmértem, hogy ez így nem megy, és megnéztem ugyanezt ötödikbe visszaváltva. Ahogy a mutatós műszer átugrotta a tízezret (amúgy 13’000 környékén szabályoz le az elektronika), a Ninja annak rendje és módja szerint meg is indult, és hamar 150 közelében járt a sebességem. Mondom: ez erős emelkedőn történt. Menetdinamikában tehát nincs hiány, csak el kell felejteni a szégyenlősséget, és forgatni kell a motort.

Gyerünk túrázni!

Mivel pedig közútra, de nem kizárólag városi használatra tervezték a motort, nyilván fontos kérdés, miként muzsikál hosszabb távon. A már említett kényelmi disszonancia (a felsőtestnek sokkal kényelmesebb helye van, mint az alsónak) országutas haladásnál is megmarad. A kis plexi és az idomzat hatása egyértelműen tetten érhető: a motor által lehetővé tett sebességtartományban – azaz épeszű módon, de simán dinamikusan haladva – nem kell szenvednünk a menetszéltől. A sisakunkat folyamatosan éri, de a felsőtestünkről nagyon jól leveszi a gép aerodinamikája a szembe jövő levegő nyomását. Ami pedig egy egész napos menet során bizony előnyös dolog.

Az indexek előtt látható apró kis kampók nagyban megkönnyítik az emelt farrészre történő csomagrögzítéstCsomagrögzítéssel sem állunk olyan rosszul: a mérnökök ugyanis gondoltak a sisakháló kampóinak beakasztására. Milyen sok motornál okoz ez gondot, pedig milyen kézekfekvő dologról van szó! A Kawánál szerencsére nem, így a pakkunkat könnyen rögzíthetjük a hátsó ülésen. Amelyen persze utast is vihetünk magunkkal, bár neki nem lesz akkora örömben része, mint az ide hálózott csomagnak. Az ülése ugyanis kicsi és kemény – ezen a téren is némileg visszalépett a háromszázas a negyedliteres elődjéhez képest. Kapaszkodni is leginkább a vezetőbe tud utasunk – viszont a gyorsulás legalább nem tépi majd le mögülünk…

Mindkét oldalra 35 fokot fordul a kormány, amely nagyon jótékonyan hat a kis sebességű manőverezhetőségreHa már utas, meg kell még említeni a hátsó rugóstagot, amelyen az előfeszítést egy körmös kulccsal szabályozhatjuk. Elhozatalkor rá is néztem: kettesen volt, azaz közelebb a legkisebb mint a legnagyobb előfeszítéshez. Gondoltam magamban, kevés lesz ez nekem egyedül is. Azután nem hogy nem volt kevés, hanem elegendőnek bizonyult a rövidesen beszámolóra kerülő versenypályás tesztszakasznál is. Semmilyen bizonytalanságot nem mutatott. Mi több, utassal (ketten együtt ekkor már nyomtunk úgy bő másfél mázsát pedig…) sem éreztem szükségét annak, hogy hozzányúljak. Igaz, kettesben csak városban mentünk, egy tempós utasos szerpentinezésnél azért biztosan rá kellene kicsit feszíteni.

 

A harmadik oldalon versenypályára is kivisszük a bringát. Lapozz!

[ pagebreak ]

A 37-es cipellők

Nem hagyom a kedves olvasót kétségek között vergődni, hogy a fenti alcím kinek a lábméterére utal. A szám az első teleszkópok belső csöveinek átmérőjét jelenti. Nem extrém vékonyak, de azért annyira nem is vastagok, hogy egy ilyen tömegű (mert a 172 kiló azért nem hű-de-pehelysúly) motort egy megtermett vezetővel, ne adja az ég utassal együtt magabiztosan az úton tartsanak – pláne sportos vezetési stílus mellett. A Kawasaki mérnökei azonban igen jól oldották meg a telók hangolását. Ennek alapos kivizsgálására kirándultunk le Kakucsringre, mivel közúton nagyon elégedettek voltunk a futóművel, gondoltuk, majd ott…

A motor versenypályán is nagyon jól megállta a helyétAz első futómű egyetlen gyenge pontja az, ha nagyon durván csapkodjuk egyik kanyarból a másikba. Itt érezni rajta egy egészen pici bizonytalanságot, de az sem megy komoly mértékben az úttartás rovására, inkább csak zavaró. Ha viszont elkezdjük szépen fűzni az íveket, parádésan könnyen motorozható oldaláról ismerjük meg a kis Ninját. Szinte minden erőkifejtés nélkül dobáljuk egyik kanyarból a másikba, és azt vesszük észre, hogy egy Kakucs stílusú, nagyon kanyargós pályán órákat motorozunk el fülig érő szájjal anélkül, hogy elunnánk a dolgot. A végén már azzal szórakoztam, hogy harmadik fokozatban, folyamatosan stabil hétezres fordulaton körözzek úgy, hogy lehetőleg sehol nem változtatok a gázálláson.

Chrobák Jani a Ninja300-on: először óvatosan kezdett a számára is ismeretlen gumikon, ...... de aztán hamar belelendült, és nagyon tetszett neki a kis KawaAbban a mázlista helyzetben volt dolgunk, hogy a pályán összefutottunk Chrobák Janival, friss Alpok-Adria bajnokunkkal. Jani nagy örömmel ment is néhány kört a kis zöld paripával (ő egyébként szereti a kis köbcentis sportmotorokat), és nagyon tetszett neki a Kawasaki újdonsága. Eleinte némileg idegenkedett az ismeretlen IRC márkájú gumiktól, de aztán kiderült, hogy a 15 fokos (de legalább napsütéses) időben még azokkal sincs semmi baj. Persze Jani is kijelentette, ami senki számára nem kérdés, miszerint a Ninja300 nem egy versenypályára való gép, de a maga szintjén kétséget kizáróan megállja ott is a helyét.

Van egyáltalán gyenge pontja?

Ha már kritizálni kell: a tükörben nem látunk túl sokat...

Ilyenkor mindig azzal szeretem lezárni a teszteket, hogy kinek lehet ajánlani a vizsgálat alá vont motorbiciklit. A Ninja300 esetében inkább az a kérdés, a sok kellemes meglepetés után mi a Kawasaki 2012-es őszi újdonságának a gyengesége? Sokat nem sikerült találni. A már említett viszonylagosan keményre párnázott ülésen és a magasra nőtt pilótáknak nyújtott nyilvánvalóan alacsony szintű altesti kényelmen kívül talán a mért fogyasztást említhetném meg. Ez ugyanis valahol 4,5 liter/100 kilométer környékén mozgott, bár a 17 literes tankkal még így is egészen tisztességes hatótáv adódik. Azonban a korrektség kedvéért ki kell hangsúlyoznom, hogy ez most csak egyetlen mérés eredménye, azt pedig régóta tudjuk, hogy egy mérés nem mérés. Azonban éppen a bőséges tank-kapacitás miatt csupán egy tankolásra volt szükségünk, amelyben pedig a végsebesség-méréstől a melyik-fokozatban-hol-szabályoz megvizsgálásán keresztül a kakucsi körözésig benne volt minden. Úgyhogy a magam részéről egy túra során bőven négy liter alatti fogyasztást érzek reálisnak.

A fékekre nem tértem külön ki a tesztben, mert nincs miért: teljesen átlagosan és elfogadhatóan teszik a dolgukat. Jól érezhető nyomáspont, utcára éppen elegendő adagolhatóság és fékerő jellemzi őketA fenti kérdésre válaszolva összességében azt kell mondanom, hogy nem nagyon. Aki csak ment a Ninja300-zal, az megszerette. De kivétel nélkül. Egy nagyon kellemes karakterisztikájú, minden területen remekül használható kis motort sikerült alkotni a Kawasaki mérnökeinek (és formatervezőinek). Komoly megjelenés, teljesen használható menetteljesítmények, megfizethető ár – és még A2-es jogsival is vezethető lesz. Mi kell még?

 

Az utolsó oldalon jönnek a részletes műszaki adatok. Lapozz!

[ pagebreak ]

Műszaki adatok

  Kawasaki Ninja300
Motor, erőátvitel  
Motortípus Vízhűtésű, DOHC 8 szelepes soros kéthengeres benzinmotor szabályozott katalizátorral
Hengerűrtartalom (cm3) 296
Furat x löket (mm) 62 x 49
Sűrítési arány 10,6:1
Legnagyobb teljesítmény (kW/LE/ford.) 29/39/11’000
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm/ford.) 27/10’000
Keverékképzés Üzemanyagbefecskendezés: Ø32 mm x 2 (Keihin)
Gyújtás Digitális
Indítás Elektromos önindító
Sebességváltó 6 fokozatú szekvenciális
Szekunder hajtás O-gyűrűs lánc
Váz, futómű  
Váz típusa „Diamond” acél csőváz
Első felfüggesztés 37 mm-es teleszkópvilla
Hátsó felfüggesztés Uni-Trak gáztöltésű központi rugóstag 5 fokozatban állítható előfeszítéssel
Rugóút elöl/hátul (mm) 120/132
Villaszög/utánfutás (fok/mm) 27/93
Kormányelfordítási szög balra/jobbra (fok) 35/35
Első fék 290 mm hullámos tárcsa, kétdugattyús féknyereggel
Hátsó fék 220 mm hullámos tárcsa, kétdugattyús féknyereggel
Első gumi 110/70-17 M/C 54S
Hátsó gumi 140/70-17 M/C 66S
Méret- és tömegadatok  
Hossz/szélesség/magasság (mm) 2’015/715/1’110
Tengelytáv (mm) 1’405
Szabadmagasság (mm) 140
Ülésmagasság (mm) 785
Menetkész tömeg (kg) 172
Üzemanyagtartály (l) 17
Ár (forint, regisztrációs adóval, 2012. október) 1.499.000.-
Elolvasom
/ /

Thumbnail
Yamaha FZ8 az új évre

Yamaha FZ8 az új évre

Az új vas amellett, hogy igazán mutatós, több márkatársával ellentétben nem csak új színekkel kénytelen beérni a következő modellévben, hanem némi műszaki módosítást is eszközölt rajta a gyártó. Új lesz a kipufogó hátsó traktusa, azaz a hangtompító.

Yamaha FZ8 '2013 (nagy felbontású fotók a galériában - kattints a képre)Jelentősebb újítás, hogy az új hátsó rugóstag immáron már enged némi beállítást, ez konkrétan a húzó fokozatra vonatkozik, ám az új, 43 milliméteres fordított első villa teljesen, minden paraméterében állítható lesz. A 779 köbcentis DOHC injektoros soros négyes blokk szinte változatlan marad, de ezzel nincs is gond, hiszen rendkívül dinamikus és kultúrált erőforrásként ismertük eddig is. Néhány kisebb módosítás azért történt a belsejében, ezek az élettartam növelését célozzák. A hat fokozatú váltón sem módosítottak.

A legjelentősebb változások a futóművet érintettékAlumínium deltabox váza szupersport szintű kezelhetőséget biztosít minimális súly és nagy merevség mellett. A hátsó lengőkar is alumínium öntvény, amely a Yamaha szerint a vázhoz hasonló high-tech cucc. Elöl dupla, 320 milliméteres féktárcsákat satuba fogó, négydugattyús monoblokk féknyergek lassítják a gépet, amely ötküllős, öntött kerekeken fut. Opciókén blokkolásgátlóval is kérhető az FZ8, amely egy ilyen teljesítményű motor esetében mindenképpen elvárható.

Elolvasom
/

Thumbnail
Harley-Davidson izomgépek 2013-ra

Harley-Davidson izomgépek 2013-ra

Kétségtelen, hogy a két muscle-bike igen összeszedett formát mutat legfrissebb, 2013-as megjelenésében. Amennyiben valaki amerikai alternatívát keres az olasz Ducati Diavel vagy a japán Yamaha V-Max izmozók ellenfelének, nem köthet ki máshol, mint a Harley-Davidson V-Rod sorozat valamely tagjánál. Ezek közül is talán legdögösebbek a Night-Rod és a Muscle.

Harley-Davidson Night-Rod Special '2013 (a képre kattintva galéria nyílik)Az újítások nem csak a külcsín javítására törekedtek, került némi műszaki változtatás is a csomagba. A Night-Rod könnyebb lett. Elöl 19, hátul 18 collos, fekete alumínium felniken fut a gép. A kúpos farokidomba süllyesztett, ledes lámpa került. A kormány hátranyilazódik, hogy a motoros közelebb kerüljön a kezelőszervekhez. Csökkent valamelyest a lábtartók távolsága is, ami kedvez az alacsonyabb ridereknek. 43 milliméteres fordított villák elöl, állítható telók hátul, frissített sebességmérő műszer, változott a kipufogó és egy polírozott alumínium motívum húzódik végig a motoron – érintve az airboxot, a tankot és a farokidomot is. A blokk továbbra is az 1’250 köbcentis DOHC 8 szelepes Revolution V-Twin, amely 125 lóerőt és 115 Newtonméter nyomatékot szabadít rá az ötsebességes váltón és a karbonszálas szíjhajtáson keresztül a 240-es Michelin abronccsal szerelt hátsókerékre. A kiváló minőségű Brembo fékrendszerhez opcióként ABS is kérhető.

Ő pedig a V-Rod Muscle. Már a kép jobb oldalánA V-Rod Muscle némileg eltér testvérétől, hiszen ez inkább egy agresszív stílusú portyázóként kívánja elnyerni a vásárlók kegyeit. A futómű, a felfüggesztések, a blokk és a fékek megegyeznek a két gépen, tehát műszakilag azonosak, azonban külsőleg számos ponton eltér a Night Rod-tól. Ezek az eltérések leginkább a farok idomon, a kipufogónál és a tank-airbox együttesnél érhetők tetten. A Muscle némileg egyszerűbb képet mutat és ennek megfelelően kissé olcsóbb is, mint testvére.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Mindennapi társ a tengeren túlra: Yamaha FZ6R

Mindennapi társ a tengeren túlra: Yamaha FZ6R

A motor külleme egészen sportosra sikeredett, de, mint a bevezetőben is kiemeltem, egyáltalán nem az és nem is arra készült, hogy sportmotornak használják. Mint sok 2013-as modellévű márkatársánál, a gyártó itt is megelégszik egy új fényezéssel, akár a V-Max esetében, amely egy halványlila kosztümmel lett ékesebb 2013-ra.

Sportosabbnak néz ki, mint amilyen valójában (a képre kattintva galéria nyílik)No, de térjünk vissza az FZ6R-hez, amely műszakilag változatlan maradt. (Persze csak az Egyesült Államokban, nálunk XJ6 Diversion a modell neve.) Hajtásáról még mindig a bevált hatszázas, folyadékhűtésű, injektoros, sornégyes, DOHC, 16 szelepes blokk gondoskodik, igen kiszámíthatóan és megbízhatóan. Ellentétben R6-os testvérével, amely alaposan ki van hegyezve és csak a legelszántabb kollégák használják mindennapi ingázásra, ennek a teljesítménye sokkal inkább a kényelemre és a nyugodt haladásra van hangolva, melyet egyenes üléspozíciója, állítható magasságú ülése, kormánya is kiszolgálni igyekszik.

Yamaha FZ6R '2013Annak lehet tökéletes választás a középosztálybeli mindenes, akinek a negyedliteres kategória már túl kevés, igényli a dinamikát de mégis igyekszik költséghatékonyan megoldani mindezt egy füst alatt.

Elolvasom
/

Thumbnail
Dízelmotor házilag: Az utolsó csavar is a helyén!

Dízelmotor házilag: Az utolsó csavar is a helyén!

A sorozat korábbi részei a sorszámokra kattintva érhetők el: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. és 21. epizód.

 

De hogy mennyi történés árán értem ide…Huhh, elmesélni is nehéz lesz. Ha tartalomjegyzéket írnék bevezetőnek, akkor a következők benne lehetnének. 

– Motorgenerál után elektromos kábelkorbácsot építettem, perifériák üzembe állításával, mentem a közelben mintegy 50 kilométert;
– A tank zárttá tétele;
– Ülés megemelése;
– Majd szervezett útként újabb mintegy 50 kilométer, aminek egy utánfutón hazaszállítás lett a vége;
– A nem jól meghúzott vezérműtengely-csavar lelazult, át is ugrott a szíj, mire a kipufogó szelep elérte a dugókat…de megúsztam;
– Javítás után, hosszú lehajtással, tompított kipufogóval a következő szervezett úton újabb 80 kilométer…siker! (végsebesség mérés bíztató: 113 kilométer/óra!!!);
– Hőmérő óra tankba építése;
– Lámpák véglegesítése, azok tartóinak kialakítása;
– Esztétikai finomítások tömkelege;
– Feliratok;
– Kipufogó;
– Háttámla-hátsó ülés;
– Elektromosság;
– Ülés alatti burkolat;
– Hátsó teleszkóp, …még mindig, sőt, „forever”!
– stb, stb, stb…A DaiRal (majdnem) teljesen készen, Csabi és jómagam (a képre kattintva galéria nyílik)Az augusztus 20-i hosszú hétvége talán a nyár utolsó aktusa volt. De mikor ment el a nyár? És hogy nem vettem észre a lefolyását? Eltűnődve a kérdésen jut eszembe: az ezotériához közel álló ex kollégám (ma avatott pap) az együtt töltött időnk alatt igyekezett közvetíteni a gondolatot, miszerint a tartalommal megélt élethez minden pillanatot külön-külön is meg kell élni. Akinek ez sikerül, azzal nem fordul elő, hogy visszatekintve úgy érezhesse, nem vett benne részt.

Eltelt a nyár, és tessék, nekem meg hiányérzetem van a végére. Célom volt a nyár elejére készen lenni (nem lettem), de „elengedni” sem szerettem volna ezt a remek évszakot. A nyár alatt is amennyit csak lehetett, a műhelyben töltöttem munkával. Emellett igyekeztem a motorépítésen kívül megélni azt a bizonyos minden pillanatot. De mintha mégsem sikerült volna. Ma, visszatekintve, ezt másképp kell értékelnem. Hiszen voltunk a feleségemmel a Badacsonyban, rengeteget lazítottam a melóhelyen az uborkaszezonban, írtam egy cikket, és hát… befejeződött (ha késve is) a DaiRal építési része!
Lemaradás? Céltudatos voltam, mert minden elvárhatót megtettem az elhatározásom elérésére. Legfeljebb az előttem való munka nagyságát nem reálisan mértem fel, időpontoztam be. És ha azt érzem, elment a nyár nélkülem, akkor ez az előbbi rossz felmérés miatt lehet. Mert görcsösen akartam mind gyorsabban haladni, hogy behozzam a vélt időhátrányt. Egyrészt át kell értékelnem az eltelt bő két hónap történését, másrészt tanulnom kell belőle a jövőre nézve.
Mert történés volt bőven, amit most megpróbálok elmesélni. Nem csupán a tartalomjegyzék tételességével, hanem élményszerűen is.

A legfontosabb fejlemény: e hétvégén megvolt a műszaki átadás-átvétel Csabival!
A tankon kiderült néhány komolyabb műszaki baki, amelyeket orvosolni kellettAz előző rész végén láthattuk, gőzerővel készült a tank megformálása. Aztán amit akkor nem láttunk: az első feltöltéskor csak úgy spriccelt belőle az üzemanyag. Minden élhegesztésen akadt rajta egy pici lyuk. Csabi első nekifutásból keményforrasztással tömte el a nagyobb, szemmel is látható lyukakat, amit vízzel próbáltunk le. Sajnos a gázolaj másként viselkedik, olyan apró réseken, ahol a víz meg sem jelenik, simán átüt. Lehet, egy hét is kell neki, de lassan, biztosan megjelenik az olaj a legkisebb rések körül is, és egy vékony olajfilm réteget hoz létre. Sosem cseppen le, inkább végighaladva a felületen, egyre nagyobb részen teszi azt „nedvessé”. A víz viszont, ha elég kevés a kiszivárgás, el is párologhat. Így maradhat rejtve a lyuk. Végül Csabi megtalálta a végső megoldást, a restaurátorok anyagát, a motorkerékpár üzemanyagtank-felújító készletet. Viszont ezt az anyagot csak most a napokban, minden munkálat után vihettük fel a tank belső felületére, amikor már biztos nem lesz több hőhatás. Ugyanakkor a próbakörök nélkül nem jöttem volna rá egy tervezési hiányosságra. A második motorozás alkalmával sikerült annyira elfogyasztani az üzemanyagot, hogy ez elérte a vázgerinc szintjét. Így két oldalra szakadt a töltet, amit alul egy – a leszerelhetőség miatt – cseppmentesen oldható összekötő cső igyekszik gravitációs önátáramlással kiegyenlíteni. Az üzemanyagcsap a bal oldalon van, míg a résolaj visszavezetése a jobb oldalra, a betöltő nyílásba készült. Menet közben egyszer csak leállt a motor. Az adagolóhoz vezető átlátszó csőben az üzemanyag levegőssé vált. Meg kellett dönteni a motort baloldalra, hogy jusson oda is nafta. Kiderült, az adagoló egy jelentősen nagyobb folyadék tömegáramot produkált, mint amennyit az alsó – hasonló átmérővel készült – kiegyenlítő vezeték gravitációs elven tud. Ennek eredménye lett, hogy néhány perc alatt áttermelte az adagoló a bal alulról elszívott gázolajat a jobb féltekébe. Ahonnan csak „szivárogni tudott” vissza a bal oldalra az összekötő csövön keresztül. Át kellett forrasztanom a résolaj visszavezető csonkot a bal oldalra. Így most ott történik az anyagcsere folyamat. 

Feleségem az egyik próbaúton, már tükrös paripával

Mégis megemeltem az ülést, amennyire csak a hely engedte. Nem kényelmi, teljes mértékben esztétika oka volt. A korábbi ülésmagasság beállításnál még nem volt tank. Bevallom, akkor nem gondoltam arra, hogy egy nagyobb térfogat, amilyen egy tank is, disszonanciát fog jelenteni a nagy magasságlépcső miatt. Na meg akkoriban szó volt tank helyett a vastagabb vázcsőbe rejtett üzemanyagról is. Jót tett a magasítás.

Vizes vágósokkal szabattam először saválló tüköracélból két tükörnek való lemezt, majd ugyanabból az anyagból feliratot a tank oldalára. Aztán még egy kis szöveget is az ülés alá, egy kevésbé feltűnő helyre. Ami egyfajta aláírás akar lenni a szellemi alkotótól (remélem nem kelt majd visszatetszést a publikumban)… A végén annyira belejöttem, hogy megtanultam autocad-ben vágásra előkészített szöveges forrású vonalas állományt előállítani. Ami a vágóknál nyilván feláras feladat, amennyiben nekik kell a szoftveres munkát is elvégezni. 

Az üzemanyag típusa legyen egyértelmű a tank feliratából is

Sajnos a hátsó sárvédőt senki sem vállalta. Kérdeztem a vizeseken túl plazmavágót is, lézerest is. Azt találtam ki ugyanis, hogy a sárvédő egyik oldala teljesen simára lesz vágva, nélkülözve minden cifrázást. A másik oldal kialakítása viszont mindent elmond, főként a motor nevét, a DaiRalt. A betűk közeinek eltávolítása azért nem ment senkinek, mert senki se látta befoghatónak a nyersanyagot. Ráadásul mivel kézzel vágott darabot toldottunk bele, nem garantált az oldalára fordított, lefogatott sárvédő felső felületének síkban léte. Nem értek hozzá, de feltételezem, viszonylag konstans távolságra kell maradjon a vágófej a vágott felülettől a teljes munkamenet alatt. Tehát nekiláttam a szövegszerkesztőből kinyomtatott betűket kézzel (vasfűrész, tűreszelő készlet, egyebek…) kivágni. 

Kászül a típusnév kivágása a hátsó sárvédőn

Egy hét alatt kész is lettem…

 

A második oldalon némi szerkezeti véglegesítés következik. Lapozz!

[ pagebreak ]

Az utolsó simogatások

Aztán elektromosságot is építettem. A dMZ-nél beváltakat követtem. Elővettem egy komplett kocsi kábelkorbácsot (az öreg Opelét), megterveztem a rendszert, aminek alapján már megvásárolhattam a csatlakozó eszközöket. Nekem a kisebb áramigény miatt (izzítás-indítás kivételével) megfelelt a Ripca termékcsalád, amit egy helyen meg is kaptam egy ezzel foglalkozó cégnél. Kezdetben kicsit bizonytalan voltam, vajon jó választás lesz ez? De aztán a kereskedő falán a fuvarszervezői fali-írótáblán megpillantottam a Gigamachine feliratot, és megnyugodtam. Ők is vevőjük. Ha nekik jók ezek a termékek a motorépítéshez, akkor nekem se lehet rossz!

A reléknek, biztosítékoknak egy újabb dobozkát kellett építenem. Kezdetben próbáltam a lámpában helyet találni nekik (nagyságrendi helykülönbözet mutatkozott), aztán következett az ülés alatti rész. Ez már majdnem meg is maradt, csak két érv szólt még a harmadik lehetőség mellett. Egyrészt a kisebbre cserélt, és így szabad helyet hagyó generátor felett éppen jól jött egy „helykitöltő” berendezés, amivel nekem jobban is tetszett a motor oldalnézeti összképe. Másrészt az ülés alatti esetben az egymással párhuzamosan nagy mennyiségben futó kábelekből sokkal hosszabb kötegszakasz kellett volna, ahogyan az izzítás erősáramú, vastag vezetékeiből is. Tehát a generátor feletti elhelyezés mellett döntöttem.

Készül az ülés alatti oldalsó borításAz indexek tartójába elöl-hátul, de még a tükörtartóba is egyaránt beépítettem a motor egészét végig kísérő motívumot, a fura „D” betűalakot. Ez már talán emblémájává lesz a DaiRalnak, amit nem is bánok.

Az ugye régi elhatározás volt, hogy a motornak a saját testalkatomhoz mérten kényelmesnek kell lennie. Azaz nem áldozhatok be mindent az esztétikum oltárán. Saját igényem volt ennek értelmében egy háttámla. Hogy ha valahol szépnek is kell tudnia lenni, akkor legyen ez egy olyan le-felszerelhető eleme a motornak, aminek a helye nem okoz jelentős disszonanciát. A másik nagy kitétel volt az én kis asszonykámtól, hogy ha már elviseli ezt az egész motorépítést, akkor legyen neki is helye azon a motoron. Nem kért kényelmet, csak egy rövid, kipróbáló utakra elegendő alkalmatosságot. Én ezt az igény és kitétel listát összegyúrva egy kettő-az-egyben megoldást agyaltam ki. Olyan háttámlát gyártottam, ami esztétikailag még elmegy háttámlának, megfordítva meg kényelemre elmegy hátsó ülésnek. Egyikre sem tökéletes, de mindkettőre kompromisszumot jelent.

A tartójának lehajthatónak kellett lennie. Ülés funkcióban jelentős terhet kell tudnia viselni, ami azt jelenti, valahogy az ülés középtáján ható súlyt az elforgási pontból kell tudni kitámasztani. Sokat agyaltam rajta, mikor egy alkalommal nálam járva Halász Gabi ötlete alapján megmaradtunk egy lengő támasztékban. A támaszték háttámla funkcióban csak „leng” szabadon, amit egy rugó fékez. Lehajtáskor ugyanez a rugó húzza be támasztó pozícióba. Tudjuk, az utcán, menet közben az utas tömege a rugózás impulzusával hatványozottan jelentkező súlyterhelést gerjeszt, tehát nem elegendő a műhelyben az asszonyt ráültetve ugrálni rajta. De Gabival úgy ítéltük meg, jelentős túlméretezés mellett már vállalható a megoldási ötletünk. Különösen, hogy nem lesz túlhasználva a kétszemélyes üzemmód. Na meg sokkal nagyobb baj is van, mégpedig a rugóstagokkal.

Hátsó ülés terhelési próbaRendeltem egy szubjektív 50 százalékkal puhább rugót egy szigetszentmiklósi rugógyártótól. Több hétig hiába érdeklődtem, csak maszatoltak. Körülbelül a negyedik héten meglátogattam őket személyesen. Bevallották, „C” vágányra rakták a megrendelésem, és most már azt sem tudják hol van a mintadarabom, hozzá a munkafelvételi lap. Én kerestem elő a bejárati ajtó melletti szekrényféle tetejéről, ahol csak azért szúrhattam ki az eredeti rugómat, mert nem volt még egy másik aranyfényű a környéken se.
Másnap a tulaj lánya hívott, hogy most azonnal gyártásba vették, ne haragudjak a történtek miatt. Majd kompenzál egy vékonyan számolással. Az arra lakó kollégám ment érte, aki rendelkezik egyfajta „kereskedői képességgel”. Ugyanis lealkudta a feléből a felét. Az az igazság, nem kellett volna sürgősen a rugó, még éppen idejében jött volna meg, ha… Ha nem szúrom el az 50 százalékkal puhább értékkel. Lehet láma vagyok, de én nem tudtam, mit jelent ez. A motor saját súlya alatt is összeült a gyártott új rugóstag. Így már szorítani kezdett az idő, hiszen új rendelés, újabb gyártási idő előtt álltam.

Felhajtva háttámlaként funkcionálFelhívtam hát Erdős Csabát egy kis szakmai segítségért. Ő két utat látott. Vagy egy olyan nagykínálatú bontóba megyek, ahol visszaveszik a próbára elvitt darabokat, s így lassan megtalálom a nekem alkalmas valamely gyári rugóstagot. Vagy, szerinte rendelek egy új gyártást, de csak 10-15 százalékkal puhábbat. Az utóbbi következett, és legyen elég annyi, a szomszéd falubéli rugóshoz mentem, normál áron lett egy még éppen elfogadható keménységű (már tudom, 15-20 százaléknyi puhítás lett volna a tökéletes) rugóstagom, ami pontosan kettő nappal az építés befejezte előtt érkezett meg. Ezt is lenne okom visszavinni egy gyártásminőségi panasszal… Egyszóval ez a rugókérdés átölelte a szerkezetkész állapottól mostanáig tartó teljes szakaszt, és a lezártát csak remélhetem. Ezért is fogalmaztam így, forever rugó… ! 

Készül a hőmérő a tankra

Csabi egy alkalommal hozott egy olyan kisméretű analóg kapilláris csöves hőmérő órát, ami valamelyik gázcirkóba vagy egyéb gyári gépészeti berendezésbe való. Pont kapóra jött, mert azokban a napokban történtek az első próbakörök a blokkfelújítás után, amikor is egy kézi hőszkennerrel méregettük a rendszer értékeit. Hamar beláttam, jelentékeny kényelmetlenséget okoz az állandó megállási kényszer, csak mert mérni kell. Egy olyan óra valahol a tankon a szemem előtt nagy segítség lenne. Így történt, hogy ráépítettem a tank egy még szabad felületére. Azóta nagy hasznát vettem, mert minden öt percben (ha nem sűrűbben), nézegetem a visszatérő hűtővíz hőmérsékletét.

Halász Gabi az egyik közös próbaúton (éppen akadtak gondjaink...)

 

A számos tesztkilométer tapasztalataival folytatjuk!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Folytassa MZ!

Folytassa MZ!

Az október eleji Intermot legnagyobb durranásai közé senki sem sorolná, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy új hajtás jelent meg ismét a már több ízben kiszáradt MZ fán. Ez a hajtás nem más, mint az MZ 125 SF, amelyet egyenlőre prototípusként csodálhattak meg a látogatók.

MZ 125 SF - kimondottan jól néz ki (néhány további fotóért kattints a képre)Mi több, rögtön bemutattak egy E-bike koncepciót is, amely az egyre késő KTM Freeride E-hez hasonlóan kimondottan off-road jellegű felhasználásra lesz optimalizálva. A 125 SF azonban egy egyhengeres, négyütemű szupermoto-naked keverék, amely nyilvánvalóan városi használatra lesz leginkább megfelelő. Blokkjából hiányzik a hagyományos fojtószelep, ehelyett váltózó szelepvezérléssel oldották meg a feladatot, amelytől lényegesen hatékonyabb üzemet remélnek a fejlesztők.

A 125-ös blokkot robbantott kivitelben is megmutattákA műszaki paramétereiről egyenlőre nem nagyon lehet többet tudni, de az jól látszik, hogy a motor szép kidolgozású és minden részletében igényes darab, amelyhez ha sikerülne egy jó árat párosítani, ismét felvirágozhat a márka nagymotor üzletága, amely mostanság kénytelen beérni a maláj tőkével fenntartott robogó termeléssel. Mi, mint a címben is utaltunk rá, a legjobbakat kívánjuk ehhez, tehát mégegyszer: Folytassa MZ!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Pucér kicsi ninja Európának?

Pucér kicsi ninja Európának?

A lépés logikus is lenne, hiszen ez a modell eddig hiányzott a kínálatából.
Minden japán gyártó a kis kategóriákban látja az igazi üzleti potenciált. Jól példázza ezt az egyre-másra megjelenő, elsősorban az indiai piacra kihegyezett, de a világ egyéb tájain is eladható nyolcad- és negyed literesek dömpingje. Hétről hétre bukkannak fel az új modellek, úgy látszik a Kawa sem akar lemaradni a többiek mögött. (Az új Ninja300 tesztje még a héten jön az Onroadon!)

Az első skiccek...A prototípus rajzán jól felismerhetőek a bázismodell stílusjegyei. A tank, a blokk, a lengőkar, a kipufogó, a kerekek, a féknyergek, és maga a farokidom is jól felismerhetően a Ninja részelemeiből áll össze. A fejidomot pedig az új Z800-ról és a vérbő, ezres nagytestvérről mintázták.

... illetve a végleges modell - a jelölt pontokon változott a Ninjához képestLogikus és ésszerű lépés ez, hiszen a negyedliteresek manapság a reneszánszukat élik, és a zsúfolt európai, ázsiai metropoliszok lakói egyre inkább keresik a divatos ám olcsón fenntartható és üzemeltethető kétkerekűeket. Ezt példázza a nemrégiben bemutatott Suzuki 250 Inazuma esete is amely ugye a B-King stílusjegyeit hordozza pénztárca kímélő kivitelben. Amennyiben a hír igaz, a gép valószínűleg nagy sikerre számíthat az említett piacokon, hiszen valóban nem lehet elképzelni jobb időzítést egy ilyen modell piacra dobására, mint a jelenleg tapasztalható gazdasági körülményeket.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Egy múltidéző szépség Japánból – íme a Honda CB1100

Egy múltidéző szépség Japánból – íme a Honda CB1100

A Honda szerencsére megengedheti magának, hogy időnként kirúgjon a hámból, és ha nagy ritkán is, de egy-egy alkalommal olyan modellel lepje meg híveit, amely tökéletesen eltér mindattól, ami napjainkban trendinek minősül. Ito san tehát gondolt egyet, és leballagott a poros TMK részlegbe, ahol alapos körbekémlelés után meg is látta az emberét. Ez nem volt más, mint Mitsuyoshi Kohama, aki már Ito san ifjú korában is tervezett ezt-azt. Fülön fogta tehát beosztottját és kiadta neki, hogy készíttesék költői műalkotás de íziben, az legyen egy afféle igazi szívdobogtató, múltidéző remekmű, amely mégis megfelel a jelenkori elvárásoknak. De érezni lehessen rajta a múlt szelét!

Honda CB1100 - minden porcikájában klasszikus szépség (a képre kattintva galéria nyílik)Kohama san bár remegő térdekkel, de boldogan látott munkához, és mivel igen lelkesen tette mindezt, mondhatni szívvel-lélekkel, annak eredménye nemsokára napvilágot látott, mi több! Felkelő napvilágot látott ez a csodálatos szerkezet, amelyet Honda CB1100 2013-nak kereszteltek el Hamamatsuban. A motor lelke egy – igen, nem tévedés – levegő-olaj hűtéses, DOHC, injektoros soros négyes, amelyen csodálatosan mutatnak a hűtőbordák. A blokk nincs megfeszítve, így 88 lóerőt és 93 Newtonméter teljesítményt ad le mérsékelt fogyasztás mellett a gyár közleménye szerint.

Biztos, hogy mindenhol meg fogják csodálniAcélcsőből készült bölcsőváz, 41 milliméteres, részben állítható Showa villa és mutatós, spirálrugóval is ellátott hátsó teleszkópok adják a biztos úttartást és menetkomfortot a motornak. 19-es könnyűfém kerekeken gördül a 248 kilogramm önsúlyú paripa, amelyet négydugattyús Nissin nyergek zaboláznak meg szükség esetén, az elöl dupla, 296 milliméteres tárcsákba harapva. A motor egyértelműen az érzelmekre próbál hatni, valószínűleg nem kis sikerrel, hiszen egy ilyen darabról manapság már szinte csak álmodozhatott az igényes vásárló. Most pedig mindez elérhetővé vált mindenki számára, mégpedig vadonat új kiadásban. Szép munka volt, köszönjük Honda!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Személyes élménybeszámoló a BMW GS Trophyról

Személyes élménybeszámoló a BMW GS Trophyról

Szerkesztői előszó

Amikor megkaptam a BMW sajtóanyagát a GS Trophy lengyelországi sejeltezőjéről, azonnal beugrott, hogy a főszereplőt, Majer Viktort nagyon régről ismerem. 2007-ben még részese voltam, amikor elindult a Bamako Rallira – mert hogy azt is megcsinálta. Méghozzá ugyanazzal az F650GS Dakarral, amivel most Lengyelországba is útnak indult, hogy egyedüli magyarként képviseljen minket a GS tulajdonosok számára kiírt megmérettetésen. Így aztán fel is hívtam, és örömmel elküldte részletes beszámolóját a versenyről. Következzen tehát a leghitelesebb túraleírás a GS Trophy 2012-es selejtezőjéről! (Macko)

Előkészület és az út Lengyelországig

Hajnali indulás (a képre kattintva galéria nyílik)Az első GS Trophy óta játszadoztam a gondolattal, hogy részt vegyek a BMW GS világának egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb eseményén. Már többször megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel, de sajnos akkor még csak német nyelvterületről fogadtak el nevezéseket. Idén végre a BMW Motorrad augusztusi hírlevele hozta meg a jó hírt, hogy végre magyarok is nevezhetnek a GS Trophy-ra. Rövid egyeztetés és alkudozás következett a családdal, majd a kiegyezés után rögtön megpróbáltam kitölteni a jelentkezési lapot. Eleinte némi gondom volt az online jelentkezési lap kitöltésével, de a szervezők rendkívül rugalmasak voltak, így végül meglehetősen későn, de még a határidő lejárta előtt sikerült a nevezési díjat is átutalnom. A munkahelyemen lebeszéltem a szükséges két szabadnapot is, így már semmi nem állhatott a kaland útjába.

A terepgumikat így vittem magammalAz internet segítségével megpróbáltam információt szerezni a várható kihívásokról, videókkal, képekkel készültem fel elméletben a megmérettetésre. A legnagyobb fejtörést a gumiválasztás okozta, mivel az esemény helyszínére majd 1’100 kilométer távon közúton kellett eljutnom, a versenyről készített képek és videók pedig mély homokról, sárról, erdei utakról adtak némi elképzelést. Végül a korábban már bevált módszert választottam és a régi doboztartó rendszeremre felrögzítettem a két felnire szerelt cross gumimat, egy dobozba és egy tanktáskába pedig megpróbáltam bezsúfolni mindazt, amire a négy nap alatt szükségem lehet. A motort különösebben nem kellett felkészíteni, csupán egy új akkumulátort szereztem be, mivel a régi már bizonytalanul működött, ráadásul egy héttel korábban már volt egy titokzatos motorleállásom.

A szállásBíztam a jól bevált technikában, így pénteken kora hajnalban neki is vágtam a végül 1’064 kilométeres távnak. Ha egy mód van rá elkerülöm az autópályákat, de a kis utaknak megvan az a hátránya, hogy a GPS-nek nagyon sokat kell számolgatnia. Nem is nagyon boldogult vele, így az előre térképen megtervezett útvonalat részletekben adtam be a gépnek, és a pályákat kikerülve, de annál szebb helyeken járva vágtam át először Magyarországon, meglátogatva a Duna-kanyart, majd Szlovákiába érve gyér reggeli forgalom mellett keltem át a Kis- és Nagy-Fátra vonulatain, majd a Javornikon át, míg Csehországba értem. Az itteni rövid szakaszon meglehetősen erős volt a forgalom, gondolom ez lehet az egyik fő útvonal északra, Lengyelország felé.

Nem élet az élet szerelés nélkül...A határon átérve a forgalom csak fokozódott, ráadásul az eddig tapasztalt előzékenység az autósok részéről itt már teljesen eltűnt. Kamion kamiont ért, és mire lehetett volna haladni rögtön egy-egy faluba értem. Lengyelország déli részére ez volt jellemző, kicsit csalódtam, vagy itt lehetett egy mélypont, főleg amikor már a GPS is ki tudta számolni a hátralevő távolságot és időt. Több mint 500 kilométer állt még előttem és 21 órai érkezési idő. Amit megtanultam, hogy Lengyelország hatalmas! Az időjárással szerencsém volt, késő délutánig kellemes, igazi “motorozós” idő volt. Problémamentesen haladtam a kitűzött cél felé, csak tankolni, meg a létfenntartáshoz szükséges dolgokat intézni álltam meg kis időre. Ahogy fogytak a kilométerek lassan észak felől felhők gyülekeztek, majd Poznanból kiérve a soron következő tankolásnál már fel kellett venni az esőruhát. Az út hátralevő 170 kilométerét már így tettem meg, bár a cél előtt kicsivel csendesedni kezdett, majd elállt az eső. Menet közben azon töprengtem, vajon hol fogom elszállásolni magam, ha már túl későn érek a tóhoz és már nem jár a komp. A rendezvénynek ugyanis egy szép nagy tó egyik szigetén találtak helyet, mint utólag kiderült már hagyományosan több éve ezen a helyen rendezik meg a lengyelországi BMW találkozókat.

A kempingMielőtt a tóhoz értem, az aszfaltútról egy kisebb földes-murvás útra kellett letérni, itt megálltam, hogy megnézzem, valóban jó helyen járok-e. Hamarosan egy pár közeledett egy R1200GS nyergében, akik megnyugtattak, hogy jó helyen járok és útbaigazítottak. A tóhoz érve, ahogy az iménti pár már említette a komp helyett egy jól kiépített pontonhíd biztosította az átkelést. Óvatosan átkeltem rajta és örömmel konstatáltam, hogy épségben megérkeztem. A szigetet ekkorra már rendesen belakták, mindenütt sátrak és motorok álltak, gazdáik pedig hangulatosan eszegettek-iszogattak a központi épület körül. Rögtön a regisztrációs sátorhoz hajtottam, ahol a gyors bemutatkozás után a szervezők elmondták, hogy már nagyon vártak és aggódtak, hogy rendben megérkezem-e. Nagyjából felvázolták, mi merre található, átvettem a rajtszámot és a sátorazonosító cédulát, valamint aláírtam a felelősségvállalási nyilatkozatot. A formalitások végeztével sátorhelyet kerestem magamnak egy kisebb társaság mellett.

Műszaki gond a rajt előtt

Örömmel tapasztaltam, hogy erre nem volt eső, csupán az esti harmat nedvesítette a füvet. A motort lemálháztam és gyorsan felállítottam a sátrat, hogy minél előbb “ágyba” kerülhessek. Mi tagadás alsó felem már igényelte a sík vízszintes felületet. Ételt és italt nem vittem túl sokat magammal, ezért miután mindent elrendeztem a sátorban, úgy döntöttem csinálok még egy kis éjszakai kitérőt a közeli kisvárosba, ami kb 10 kilométerre volt, csak hogy vegyek fel némi készpénzt, illetve beszerezzem a vacsorának és reggelinek valót. A kisvárosba beérve a GPS segítségével gyorsan találtam egy bankautomatát, de gondoltam először elmegyek bevásárolni, ha egyáltalán találok még ilyen későn valami boltot. Sajnos a boltig már nem sikerült eljutni.
Az egyik kereszteződésnél jobbra szerettem volna kanyarodni, de ahogy visszaváltottam, hirtelen megállt a motor és el sem indult többet. A gyújtáskapcsolót akármilyen állásba fordítottam nem volt semmi válasz. Korábban egyszer már elszakadt a gyújtáskapcsoló vezetéke, azt akkor megjavítottam, gondoltam, hátha az szakadt el újra, de az akkor a kormány mozdítására hol adott kontaktot hol nem. Most azonban hiába forgattam a kulcsot, meg a kormányt, teljesen halott volt minden.

A gépjárműpark - közös ismertetőjegy: mind BMW GSNéhány helyi fiatal először messziről nézte mit csinálok, majd egyre közelebb jöttek, de csak kézzel lábbal tudtam velük kommunikálni. Sajnos a lengyelen kívül nem beszéltek más nyelven. Megpróbáltam betolni párszor a motort, de gyújtás híján hamarosan feladtam, mert beláttam semmi eredménye nem lesz. Közben a fiatalok hoztak erősítést egy idősebb úr személyében, aki elkezdett telefonálgatni, és megpróbált segítséget hívni, de sikertelenül. Ekkor beugrott, hogy a szervezők telefonszáma még benne volt a telefonomban, így gyorsan felhívtam őket. Kis időre volt szükségük, de néhány telefonváltás után megjött a segítség, az egyik szervező a szervizkocsijukkal eljött értem és visszafuvaroztak a szigetre. Megbeszéltük, hogy reggel korán kijönnek és megpróbáljuk a versenyre rendbe rakni a motort. A kaland ezzel már megvolt a mai napra, se pénzt nem tudtam felvenni, sem ellátmányt szerezni. Mérgemben ettem néhány falatot az otthonról hozott hideg paprikás krumpliból és eltettem magam másnapra.

 

Ha lapozol, máris indul a verseny! Némi tévelygéssel, de aztán annál több mókával.

[ pagebreak ]

A megmérettetés – első nap

Reggel jó korán felkeltem, hogy nekilássak a szerelésnek. Miután lebontottam a paneleket és visszakerestem a gyújtáskábelt a relédobozig , ráakadtam a gyújtáskábel csatlakozójára, ahol egy csavarhúzóval ki tudtam próbálni, hogy hogyan tudok rövidzárral gyújtást adni. Kisakkoztam magamban, hogy csak a gyújtáskapcsolóval lehet probléma, így nagy levegőt vettem és elvágtam a gyújtáskábelt. Blankolás után összekötöttem a két kábelt és már indult is a masina. Meg kell mondjam ez meglehetős örömmel töltött el! Amint ezzel megvoltam összeépítettem a gépet és átcseréltem az utcai gumikat a terepgumikra. A reggeli adrenalinlöket már megadta a hangulatot a mai napra…

Más is cserélt kereket a rajt előtt, tehát nem volt egyedülálló a módszeremAz eligazítás után csoportokra oszlottunk attól függően, hogy ki mit szeretne csinálni. Mindenki maga döntötte el, mit vállal be, voltak, akik csak ki szerették volna magukat és gépeiket próbálni terepen, ők  instruktorok segítségével külön útvonalon járták be a környéket, majd értek be a célba. Én a megmérettetésért jöttem, ezért abba a csoportba jelentkeztem, aminek a tétje a Dél-Amerikai “nagy” GS Trophy-n való részvétel. Természetesen mi már nem kaptunk instruktort, hanem egy rendes rally itinert. Izgatott voltam, mert ez volt az első igazi itineres versenyem. Korábban sokszor vettem részt tájékozódási versenyeken, de ott GPS koordináták szerint haladtunk. Régóta vágytam egy ilyen versenyre, ahol megtanulhatom, hogyan is működik az itinerolvasás. Rövid eligazítás után indulhatott a móka.

Instruktori eligazítás a rajt előttSzeretek a magam fejem és elgondolásaim alapján menni ezért úgy döntöttem, amíg a többiek készülődnek én gyorsan elfoglalom az első “rajtkockát”. Nagy lendülettel nekiindultam, de már ez első pontnál mellémentem, majd a másodiknál is. Ennyire béna nem lehetek, így gondoltam visszamegyek a szervezőkhöz tanácsot kérni. Kérdezni sosem szégyen. Elmondták, hogy a távokat GPS-szel mérték fel, tehát mindennek stimmelnie kell, menjek az első pontig újra és onnan próbálkozzak. Mire visszaértem már gyanús volt, hogy több motoros is álldogált tanácstalanul. Elindultam újra, de a távolságok sehogyan sem stimmeltek. Próbáltam több úton a következő pontra eljutni, de nem sikerült. Láttam a többiek is hasztalanul küzdenek. Újra visszatértem a kiindulópontra. Addigra már mintegy 15 motoros álldogált ott tanácstalanul, mire megérkezett a pályabíró és sajnálkozva közölte, hogy elírta az itinert és az első négy pont hibásan került fel. Megkönnyebbültem, hogy akkor mégsem én vagyok béna. A szervező autóval elkísért bennünket addig a pontig, ahol már jó volt az itiner. Innentől igazi örömmotorozás következett. Mikor már stimmeltek a távolságok, és a jelek olvasására is rájöttem, lendületesen tudtam haladni. Lassan eltűntek mellőlem a többiek, volt aki előrement, és nem állt meg az ellenőrzőpontnál, volt aki lemaradt.

Lőtéri kellékek - mert hogy itt vezetett az első nap versenytávjaVégül csak egy motoros maradt mellettem egy szépen átalakított narancssárga R1150GS-sel. Úgy tűnt a kolléga bízik bennem, mert ha megálltam ő is megállt, aztán ha én bizonytalanodtam el, ő segített. Így aztán kis párosunk ismeretlenül is úgy összekovácsolódott, hogy a célba érve végül mindegyik ellenőrzőpontot megtaláltuk és elég jó időt is futottunk. A pálya egy hatalmas katonai gyakorlótéren kapott helyet, amilyen nálunk a Bakonyban, vagy Tatárszentgyörgyön van. A talaj és az utak is ez utóbbihoz hasonlítottak leginkább. Elhagyott és szétlőtt harckocsik, bunkerek és egyéb céllövészethez alkalmas tárgyak tarkították az óriási pusztaságot, ami itt-ott sűrű fenyvesbe, vagy ligetes nyírerdőbe csapott át. Néhol az átkelési gyakorlathoz használt mély és széles tavak, csatornák nehezítették a tájékozódást és az előrejutást. Ideális terep volt minden tudásszinthez. A szervezők igazán kitettek magukért a megfelelő helyszín felkutatásában. A tájékozódási feladat egy hatalmas, földből épített és tetővel ellátott megfigyelési pontnál ért véget a semmi közepén.

Az egyik ellenőrzőpontItt volt még egy ügyességi feladat, ahol egy első kerékről kellett leszerelni a féktárcsát, a felnivel felszaladni az állás tetejére, majd azt megkerülve visszaérni és felcsavarozni a féktárcsát. Mindezt természetesen időre. Itt elég jó eredményt értem el, sajnos később azonban voltak tőlem ügyesebbek. Amint ezzel végeztem részt kellett venni egy rögtönzött életmentési feladaton, amire az indulás előtt volt egy lengyel nyelvű, gyorstalpaló, felkészítő tanfolyam. Ezt kissé komolytalannak találtam, de tény, hogy ha az ember magában, vagy néhány társával az Isten háta mögött motorozik, elkelnek az ilyen ismeretek. Amint ezzel végeztem és az aláírást megkaptam a feladatlapomra, következett a számomra második legkedvesebb feladat: a mini krosszpálya, melyen időre kellett végigmenni úgy hogy közben hibapontokban mérték a talajérintést és a pályaelhagyást. Ez meglehetősen jó sikerült, egyike voltam a legjobbaknak. Miután mindenki végzett, a főszervező segítségével mentem még egy kört és immáron versenyen kívül, de pályarekordot döntöttem.

 

A harmadik oldalon következik a sikeres szombat este, és a kevésbé sikeres vasárnapi verseny. Lapozz!

[ pagebreak ]

Jó eredmény után kellemes este

Miután mindezekkel végeztünk, megebédeltünk a gulyáságyúban hozott meleg levesből és egy kellemes délutáni terepezésre induló csoporthoz csatlakoztam. A csapatot két instruktor vezette, így én is kipróbáltam mit tudok és mit nem. Az üzemanyagom lassan fogyóban volt, így később elváltam a csoporttól és egy jó nagyot kerülve kerestem egy benzinkutat, és lemostam a motort. Bevásároltam a vacsorához és visszatértem a szigetre. Csatlakoztam mellettem táborozó kollégákhoz, s mint kiderült a napközben velem motorozó srác is abban a társaságban volt. Kellemes kis tábortüzet gyújtottunk és mindenki sütögetni és kínálni kezdte a maga ételét, italát. Számos kisebb-nagyobb társaság alakult ki a tüzek mellett és a központi épület bárjában. Voltak akik már több éve együtt motoroztak, és voltak akik, ott ismerkedtek össze. A színpadon egy helyi banda kezdett hangolni, majd hamarosan következett a szombati eredményhirdetés és a díjak kiosztása. A sort velem kezdték, mint a legtávolabbról érkezett résztvevővel, amiért különdíjban részesítettek. Ezután minden feladatban a legjobban teljesítők díjakat kaptak BMW ruházat formájában. Két alkalommal volt még szerencsém színpadra lépni. Az eredményem meglepett, mert az összesítés után második helyen álltam a nap végén. Bizakodva vártam a vasárnapot.

Helyi népszokás: minél többen másszunk fel egyetlen (jobb sorsra érdemes) motorra!Az eredményhirdetés után a banda a húrok közé csapott és mindenki által ismert (talán csak én voltam kivétel, meg a néhány cseh és szlovák résztvevő) rockslágereket kezdtek játszani. Az elfogyasztott tetemes mennyiségű alkoholos ital és a zene egyre fokozta a hangulatot, egészen addig, amíg esni nem kezdett. A zenekar gyorsan lebontotta a színpadot, az eddigre egy helyre összegyűlt társaság pedig bezsúfolódott büféhelyiségbe. A zenekar frontembere egy gitárral tartotta a lelket az emberekben, olyannyira, hogy hamarosan egy nagy GS varázsolódott fel az emeleten levő büfébe a lépcsőn. Úgy tizen küzdöttek vele, de csak felhozták. Mint utólag iderült, ez náluk afféle hagyomány. Tartottam tőle, hogy rázendítenek a viszonylag kis térben a leszabályozásig való motorpörgetésbe, de ez szerencsére elmaradt, helyette meghágták a szerencsétlen jószágot. Vagy 7-8 ember kapaszkodott fel egymás után a szerencsétlen motorra, letörve az indexeket, felszakítva az ülést. Hát, nem egy szolid buli volt, meg kell hagyni! Mindenki nagyon kedves volt, sokat beszélgettem a többiekkel, de az első tíz mondatba valahogy mindig belekerült a “lengyel, magyar két jó barát” kifejezés, aminek természetesen mindenki eleget is tett.

Szomorúbb vasárnap

Másnap reggel az eligazításon elég sok elgyötört fejet lehetett látni. Nem is tették túl koránra, nyilván a szervezőknek volt már tapasztalatuk e téren.

Ügyességi pálya első rész: épített akadályA szigeten két kisebb akadálypályát építettek fel, ezeken kellett immáron egy-egy F800GS nyergében, utcai gumival időre végigmenni. Természetesen a talajérintést és pályaelhagyást is büntetőpontokkal torolták meg. A dolog pikantériáját az adta, hogy a reggeli harmat a víz közelsége miatt egész délelőtt megmaradt, így olyan volt, mintha szappanon kellett volna motorozni. Nekem az F800GS túl nehéz és szokatlan volt, így többször le kellett tennem a lábam és párszor el is dőltem. Nem én voltam az egyetlen, ez az egy vigasztalt. Volt aki hatalmasat esett és a gépet is lebontotta, volt aki e vízben itatta meg a lovakat, ekkor rövid időre be is kellett vetni a tartalék gépet, még jó, hogy készültek és két teljesen egyforma F800-at hoztak ki a szervezők. Többen hiba nélkül, kiváló köröket mentek és bebizonyították, hogy a nagy vasat is lehet csengős bárány módjára terelgetni. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, ezért miután mindenki végzett, a nagyobbik pályán versenyen kívül ismét végigmentem a saját gépemmel, csak hogy lássam, mit rontottam el. Meglepetésemre így is többször hibáztam, de az idő itt is jó lett, ismét rekord.

Ügyességi pálya második rész: labirintus, idegen motor, utcai gumi, vizes fű - szörnyen nehéz voltKét pálya volt, de a segítők száma miatt egyszerre csak egy pályán lehetett menni egy motorral, ráadásul minden versenyzőnek két-két mért kört kellett megtenni. Az előző napi eredmények alapján itt már csak 18-an voltunk, akik részt vehettek, de így is délutánig húzódott, mire mindenki megcsinálta a köreit. Itt utólag úgy éreztem, lehetett volna mit javítani a szervezésen, de a hangulat és az izgalom miatt akkor ott nem foglalkoztam ezzel. Az eléggé összetett hibapontrendszer és időszámítgatások miatt a rendezvény vége nekem szétesettnek tűnt. Akik csak a buli és a túrázás kedvéért jöttek, időközben hazaindultak. Én is átszereltem az utcai gumit, összeszedtem a cuccaimat, és felkészültem a hazaútra. Közben megszülettek az eredmények, sajnos visszacsúsztam a 11. helyre. Sajnáltam, hogy nem kerültem be az első háromba, de napközben már láttam, hogy hogyan alakul az eredményem, így nem ért csalódás. Talán majd legközelebb. Mert, ha a lehetőségeim megengedik a következőre újra megyek!

Krzysztof barátom átkel az abroncsokonVártam, hogy a legvégén legyen valami eredményhirdetés, de ez elmaradt. Mindenki szép lassan elindult haza. Ezt már több versenyen is megtapasztaltam itthon is, úgy látszik ez normális, vagy nekem vannak furcsa elvárásaim, nem tudom. A lényeg, hogy pozitív mérleget tudtam felmutatni erre a két napra és sok inspirációt kaptam. Szeretném tovább folytatni azt, amit már évek óta hobbiszinten űzök, de várom a lehetőségeket a továbblépésre.

A hosszú hazaút

A hazafelé utat úgy terveztem, hogy elmegyek az Balti tengerig, ami a rendezvénytől csupán 98 kilométerre volt, de mivel az idő így elszaladt némi tétovázás után úgy döntöttem, mégiscsak elindulok hazafelé. Utólag kiderült, ez jó döntésnek bizonyult, hiszen az a kitérő legalább négy órát jelentett volna. Szerettem volna minél több utat megtenni még vasárnap hazafelé, hogy másnap minél hamarabb hazaérhessek. Útközben összeakadtam az egyik szlovák társunkkal, akivel indulás előtt még váltottam pár szót, de megállapodtunk, hogy nem megyünk együtt, mert én még akkor mást terveztem. Időközben utolértem Poznanban és szállást kerítettünk egy bezárt, de működő hotelben, ahol a szombati lakodalom maradékából kaptunk vacsorát a tulajtól. Jó volt végre vettet ágyban egy kiadós tusolás után ágyba bújni.

Pihenő a hazaútonReggel fél nyolc körül indultunk útnak, ismét szétváltunk, de útközben többször találkoztunk. Nem tudtam olyan korán elindulni, mint pénteken tettem, így nagyon oda kellett figyelnem az időbeosztásra. A tankolásokat is megpróbáltam minél tovább húzni, és lehetőleg az ellátmányra fordított időt is ekkorra terveztem. Az időjárás ma már nem volt olyan kegyes hozzám, mint az odaúton, ezért roppant nagy hasznát vettem a különdíjamnak, ami egy BMW Windproof aláöltözet volt. Felvettem, és hazáig áldottam a tervezőjét. Ez a legkiválóbb anyag, ami valaha volt rajtam. A vékony anyag teljesen elnyelte a szelet, ezáltal a Rally1-es kabát által átengedett hideg megszűnt létezni. Roppant jól esett! Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a GPS folyamatosan hatalmas kerülőket akart velem csináltatni, a szinte nyílegyenes déli irány helyett például meg akarta velem látogattatni először Krakkót, majd mikor nem fogadtam neki szót, úgy gondolta menjek és nézzem meg a Magas-Tátrát és Poprádot, de mivel ott már jártam korábban, ehhez sem fűlt (meg a több száz kilométeres kitérőhöz sem) a fogam. Így aztán légvonalban kezdtem el navigálni, és Zólyomig úgy is haladtam. Onnan tért észhez a GPS és vezetett rendesen haza. Este kilenc órára értem végül Kecskemétre, a GPS a négy napra 2’243km-t számolt össze.

Otthon a garázsbanFárasztó, de az egyik legélvezetesebb kirándulásom volt, ahol ismét sikerült egy kicsit kintebb tolni saját határaimat. Remélem, sok ilyen rendezvényen lesz még alkalmam részt venni, és ugyanezt kívánom mindenkinek!

Szerkesztői zárszó

Viktor mögött a bevezetőben említett régi Bamakón kívül is nagyon komoly túrák vannak már, mint például a 2012-es Budapest-Bratislava Rally, amelyet meg is nyert! Akit érdekelnek az ezekről írt beszámolói, annak nagy szeretettel ajánlom figyelmébe saját honlapját, amelyet bizony hosszasan lehet tanulmányozni. További jó szórakozást! (Macko)

Elolvasom
/ /

Thumbnail
A Nagyfőnök

A Nagyfőnök

Adva van két óriás, amelyek a piac nagy részét lefölözik. Hiszen mindig van egy csoport, akiknek az ömlesztett túró nem ízlik, akiknek más kell. Ők azok, akik Macintosh-t használnak és Indiannal járnak.

Igazi nagy klasszikus: Indian Chief VintageTalán sokan nem tudják, de az első Indian 1901-ben készült el, majd 1902-ben a sorozatgyártás is megindult. Voltak nehézségek a gyár életében, sőt, 2006-ban úgy tűnt, végleg be is zárnak, de szerencsére a patinás márka befektetőre talált, és azóta stabil a helyzete. A Chief pedig az egyik meghatározó modellje a gyárnak. Tradícionális kétszínű (dual tone) fényezése, króm küllős kerekei, retro, „hosszú szoknya” sárvédői, a krómtól csillogó, könycsepp alakú fényszórója, a jelvények, a klasszikus fehér oldalú „whitewall” gumik, és még egy sor ismertető jegy, amely végigkíséri e modellt a történelemben.

Különlegességét a viszonylagos ritkasága csak fokozzaA Vintage sajátossága a hatalmas plexi is, amely jó szolgálatot tesz a biker szakállának bogaraktól való megóvásának érdekében. Motorja a Power Plus 105ci léghűtéses V-Twin, amely hatfokozatú váltón és láncon keresztül adja le nyomatékát a hátsó keréknek. Szériában jár a géphez a Vintage rojtos bőr táskaszett, ami felteszi a pontot az i-re, így alkotva meg egy tökéletes minimalista retro baggert. Nem valószínű, hogy európa útjain sok jön majd szembe velünk, de az bizonyos, hogy egy ilyen esemény igazi élmény lenne még azoknak is, akiket e műfaj egyébként hidegen hagy.

Elolvasom
/

Thumbnail
Ho-ho-HOREX!

Ho-ho-HOREX!

Itt az Onroadon is többször beszámoltunk róla, legutóbb már a hangját is hallottuk. Mi is a Horex? Egy pucér izomgép, amire egyetlen olyan jelző sem illik, amely a válságban kívánatos lenne a motorfejlesztéseket finanszírozó befektetők füleinek. Ellenben sok egyéb szóval illethető, amelyek éppen a hivalkodást, a kivagyiságot tükrözik.

A középpontban egyértelműen és hangsúlyosan trónol a hathengeres blokkKi hitte volna, hogy valaha megszületik az első széria Horex? És íme, Kölnben mégis bemutatkozott. Ott állt teljes pompájában, lenyűgözve a közönséget. Óriási, 1’200 köbcentis, sorhatos blokkjával hivalkodva, a HOREX VR6 Roadster. Csupa izom és leplezetlen erő, ez az ami egyből szemet szúr mindenkinek. Pedig van ennél nagyobb és erősebb is más gyártóknál, de ez valahogy más. A kidolgozása elsőrangúnak látszik, szinte minden részlete szép, ha valaki hajlandó objektívan vizsgálni az újdonságot.

Igazi klasszikus csupasz motorNégy színben kínálják, egyenlőre csak Németországban, Ausztriában és Svájcban, de az optimista gyártó tervezi a szélesebb terjesztői hálózat kiépítését is. A VR6 blokkja 161 lóerőt ad le és 127 Newtonméternyi nyomatékot szolgáltat 6’800-as percenkénti fordulatnál. A 249 kilogrammos vas sebességét 250 kilométer/órában korlátozták a mérnökök.

Az összképbe tökéletesen illeszkedik a végletekig letisztult műszerfal isEgyszerű, sallangmentes műszerfala kizárólag a legszükségesebb információkkal látja el vezetőjét, de jól illeszkedik a motor stílusához. Mindent figyelembe véve a motor gusztusos látványt nyújt, érdekes lesz látni, hogyan fogadja majd a piac. Ha részletesebben is érdekel, a gyár honlapján még többet tudhatsz meg róla.

Elolvasom
/