Rendőrök lopták el a motort

Thumbnail
Rendőrök lopták el a motort

Rendőrök lopták el a motort

2010. január 25. - - Hír Nem - 2 perc olvasás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Állítsd be az OnRoad.hu-t
megbízható forrásnak!

Steve Hamer wales-i motorossal esett meg a történet. A helyi rendőrségtől értesült arról, hogy imádott Ducati 750 Sportsport motorját egy razzia során lefoglalták. Steve meglepődött, hogy egyáltalán keresik a motort, hiszen tudomása szerint az a lakásától 3 kilométerre, a bérelt garázsban állt, lopást pedig ő nem is jelentett be. Az első, december 22-i beszélgetés során arról tájékoztatták, hogy motorját ellopták, de aggodalomra semmi ok, mert időközben az már a rendőrségnél van. A wales-i motoros a hír hallatán a motorjáért aggódva töltötte a karácsonyt, bele sem mert gondolni, milyen állapotban lehet kedvenc masinája. Pár nap múlva a rendőrségtől egy újabb hívást kapott, amiben a rend túlbuzgó őrei beismerték, hogy a motort saját garázsából vitték el egy ellenőrizetlen, névtelen informátortól kapott „füles” alapján.

Ugyan már az első megbeszélés során tisztázták, hogy a motort utoljára a garázsban látta Steve, aminek címét is elmondta a rendőröknek, de hibájukat csak néhány nap elteltével ismerték fel a feketeruhások. Arra pedig, hogy a briteknél sem minden tökéletes, jó példa, hogy Steve-nek ki kell fizetnie az eljárás illetékét, hogy motorját visszakaphassa.