A motorkerékpárok hosszú és színes történelmében számos cég foglalkozott már azzal a témával, hogy érdemes-e mind a két kereket meghajtani. Korábban egy alaposabb írást is szenteltünk a témának, amit itt találtok – érdemes elolvasni! Napjainkra ugyan az amerikai Christini maradt az egyetlen harcos a piacon, de a jelek szerint a Yamaha sem adta fel. Korábban …
Elolvasomösszkerék
cimke
összkerék
cimkeUltrakemény motorkerékpár
A Chrisitini története kissé emlékeztet a motorkerékpár-gyártás hajdani kezdeteire: a philadelphiai cég biciklikkel kezdte pályafutását. Már akkor is volt egy kis beütésük, hiszen a cég alapításától kizárólag olyan bringákat készítettek, amelyeknek első kerekét is hajtotta a pedált forgató ember. Bő tíz éve, 2002-ben pedig tesztelni kezdték első motorjukat, amely értelemszerűen szintén két hajtott kerékkel készült. …
ElolvasomDryvtech 2x2x2
A kezdetek /static/artpic/400/222side_350.jpg Ian Drysdale. Valószínűleg lángelme /static/artpic/400/222techTEST.JPG A motorkerékpár főbb egységei /static/artpic/400/construction.jpg A műhelyben A sorozat első része ide kattintva érhető el.
Elolvasom

