Bár jelen pillanatban az új F széria körül forog a BMW világa, azért ne feledjük el, hogy részint egy precízen hagyománykövető brandről beszélünk. A kémfotók sajtóhoz való eljuttatása pedig már egyfajta hagyomány, egy beépült háromszereplős néptánc. Az új lépés pedig, hogy így tudtuk meg, érkezik az R18 Bagger változata. Egy amolyan klasszikus luxustúrázó cruiser. Nézd […]
Elolvasomkémfotó
cimke
kémfotó
cimkeKémfotón a 2021-es Triumph Tiger 1200
A Triumph hamarosan frissíti a Tiger 1200-t. A kémfotókon lévő motor úgy tűnik, hogy máris készen áll konkurálni a szegmens legnépszerűbb tagjával, a GS-sel. Sőt, az új fejidommal lassan össze is lehet keverni őket. Pedig nem egy régi modell. Sőt, a jelenlegi széria két limitált szériás kiadását még csak nemrégiben mutatták meg nekünk a britek. […]
ElolvasomKémfotón a 2020-as Honda CBR1000RR
Nem vagyunk jósok, mégis vannak dolgok, amiket biztosan meg tudunk mondani a jövővel kapcsolatban. Olyanokra gondolok, minthogy Hemingwayt még sokáig a legnagyobb amerikai írónak fogják tartani, télen hidegebb lesz, mint nyáron, vagy arra, hogy nem csak 2020-ban jön új CBR1000RR, hanem ameddig a Honda csak teheti, addig a kínálatában tartja a típust, és főleg a […]
ElolvasomÚjabb fotók kerültek elő a kész BMW R18-ról
Ha ez így megy tovább, akkor nem marad valami sok puskapor a bajor motorgyártó vállalat hordójában mire bemutatják az új cruiserüket a milánói EICMA show-n. Ugyanis valami motorrajongó, aki tudta, hogy mit lát, lefotózta a közúti tesztelés alatt álló BMW R18-akat. Már megint. Gyakorlatilag már csak néhány adatot nem tudunk a motorról. A legfontosabb, hogy […]
ElolvasomKémfotón az új KTM 1290 Super Adventure
Újabb kémfotó került elő, ilyen ez a nyár vége. Most éppen azt kapták lencsevégre, ahogy a KTM 1290 Super Adventure megújuló, ráncfelvarrott változatát tesztelik. Bár a modell egyáltalán nem hatott még elavultnak, a környezetvédelmi normák szigorítása miatt mégis újítanak rajta. Ha pedig már úgyis hozzányúlnak, akkor hozzányúlnak rendesen. Változott a küllem, a belbecs és radaros […]
ElolvasomMár tesztelik az új Triumph Tiger motorokat
Nem is történt olyan régen, hogy bemutatkozott a Triumph Tiger harmadik generációja. A britek brutálisan nagy sikert arattak vele mind a tulajdonosok, mind a nemzetközi szaksajtó körében. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy telepakolták mindenféle földi jóval, egy könnyű, erős túraenduró lett, kiváló futóművel, aminek a sziluettje ráadásul emlékeztette az embereket a nagy vetélytárs, a […]
ElolvasomOlaszországban videózták le a készülő Multistrada V4-et
Néhány héttel ezelőtt még csak találgatás volt, mára bizonyossá vált, hogy a Ducati valóban gőzerővel melózik az új Multistrada V4-en. Claudio Domenicali, a Ducati nagyfőnök tehát nem viccelt, amikor belengette, hogy több motorban is meg fog jelenni a négyhengeres erőforrásuk. Az éppen közúti teszten járó prototípust a német Motorrad magazin munkatársa videózta le. Hála neki, […]
ElolvasomHatszázas nakeddel lép a Benelli a nagyfiúk játszóterére
A Benelli újkori szárnyalása eddig kellemes meglepetést jelent. Fogták a kínaiak pénzét, felszerelkeztek néhány ügyes mérnökkel és tervezővel, aztán egy ügyes platformstratégiával olyan kínálatot hoztak össze, ami mellett nehéz, de nem is érdemes szó nélkül elmenni. Jelenleg 500 köbcenti náluk a plafon. Az 502c, a Leoncino 500 és a TRK 502 a maga kategóriájában eddig […]
ElolvasomKisebb frissítéseket kaphat a Yamaha MT-07
Amikor a Yamaha piacra dobta az MT-07 névre keresztelt, megfizethető, közepes kategóriájú élményvasát, akkor annak nem kisebb feladata volt, minthogy megmutassa, hogy egy sorkettes erőforrásnak sem kell unalmasnak lennie. De még mennyire, hogy összejött nekik! A gép gyakorlatilag letarolta a piacot. A hamarosan életbe lépő Euro5 szabályozás azonban a hangvillások üdvöskéjét sem kíméli. Ideje kicsit […]
ElolvasomIlyen lesz az új, 1800 köbcentis BMW cruiser?
A bajorok nem győznek reklámozni, hogy érkezik az új BMW cruiser. Azt pedig talán már anyám is tudja, hogy ennek jegyében éppen fejlesztenek egy vatta új, 1800 köbcentis bokszer erőforrást. Az erőforrás bemutatására már rendeltek épített motort. Sőt, még a valaha volt legszebb kék-fehér motorkerékpárt is újra felélesztenék. Ennél közelebbi képet azonban egészen eddig még […]
ElolvasomÚgy tűnik, készen áll a bemutatásra a KTM 390 Adventure
Mintegy hat éve merült fel először egyáltalán a lehetősége annak, hogy az osztrák gyártó előálljon a legkisebb túraendurójával. Azaz a KTM 390 Adventure-re tulajdonképpen 2013 óta ácsingózunk. Ügyes fotósok most már a készhez egészen közeli állapotban csípték el a várhatóan 43 lóerős, egyhengeres gépet. A fotók az egyik legnagyobb brit motoros újság, az MCN szerkesztőségében […]
ElolvasomDucati újdonságok: V4 Streetfighter és a Hypermotard 950
Lassan lecsorognak hozzánk az információk, hogy mivel készül a Ducati a következő évre. Persze nincs új a nap alatt, a V4 Streetfighter készültét maga a nagyfőnök, Claudio Domenicalli spoilerezte el korábban, az új Hypermotardról pedig láttunk már kémfotót. Most egy szinttel előrébb lépünk. A Panigale blokkos nakedről készült kémfotó, a Hypermotardot pedig koncepcióként mutatták meg. […]
Elolvasom










