Az amerikai Honda márkaképviselet az Iconic Motorbikes aukciós csapat rendelkezésére bocsátott három nulla kilométeres CBR1000RR-t. A motorok mindegyike Repsol kivitel. Az egyik 2005-ös, a másik 2007-es, a harmadik pedig 2009-es évjárat. A Honda America fontos évfordulóra tartogatta a motorokat. A három új állapotú CBR-t azért most bocsátották az aukciós ház rendelkezésére, hogy az abból befolyó […]
Elolvasomcbr1000rr
cimke
cbr1000rr
cimkeSportmotor A2 jogsihoz: Honda CBR500R (2019) teszt
Volt idő, amikor a Honda egész modellstratégiáját egyszerűen borzasztónak tartottam. De nem csak én – ez a nézet elég széles körben visszaköszönt, akárhol beszélgettünk kollégákkal vagy kereskedőkkel. Persze teljesen indokolható volt az a fajta „diszkont-politika”, amely vezérelte őket. Hiszen a kétezres évek első évtizedének végén nyakunkba esett, a világ túlerőltetett fejlesztési hajszája nyomán kialakult hitelválság […]
ElolvasomHonda újdonságok: Rebel, valamit CBR1000RR-R és SP
Hát megkezdődött – hogy egy pillanatra megidézzük a klasszikus, 1995-ös Mortal Kombat film ikonikus mondatát. Csak éppen most nem az emberiség sorsa dől el, hanem a 2020-as modellpaletta maradékáról hull le a lepel az EICMA keretein belül. A legtöbb gyártóval egyetemben a Honda megkezdte a hozzájuk köthető újdonságok bejelentését. Méghozzá tették ezt a teljesítmény utcájának […]
ElolvasomKémfotón a 2020-as Honda CBR1000RR
Nem vagyunk jósok, mégis vannak dolgok, amiket biztosan meg tudunk mondani a jövővel kapcsolatban. Olyanokra gondolok, minthogy Hemingwayt még sokáig a legnagyobb amerikai írónak fogják tartani, télen hidegebb lesz, mint nyáron, vagy arra, hogy nem csak 2020-ban jön új CBR1000RR, hanem ameddig a Honda csak teheti, addig a kínálatában tartja a típust, és főleg a […]
ElolvasomCBR1000RR: a Honda aktív szárnyakat ad?
Meglehet, hogy olyan fejlesztést kapnak jövőre a Fireblade rajongók, amely egyenesen a MotoGP-ből szivárgott le, hogy jobbá, mokásabbá, és egy balszerencsés mátrai kanyar után sokkal sokkal drágábban javíthatóvá tegye az új játékszert. Néhány szabadalami rajz szerint ugyanis a 2020-as CBR1000RR aktív aerodinamikai elemeket kaphat. Na persze a feltételes mód nem véletlen. A megjelent szabadalmi rajzok […]
ElolvasomGuinness rekordot döntöttek a CBR blokkos fűnyíróval
Guinness rekordot dönteni számtalan módon lehet. Bertie, a dél-afrikai leopárdteknős például másodpercenkénti 0,28 méteres sebességével írta be magát a szárazföldi teknősbékák történelmébe. Ennél valamivel gyorsabb tempót diktál a világ legdurvább fűnyírója, amit egy CBR1000RR motorblokkjával szereltek. A Honda háztáji projektje a MeanMower nevet viseli és a tavaly elkészült gép már a második verzió. Az első […]
ElolvasomSikereket zsebelt be a Slovakia Ringen a Honda
Az elmúlt hétvégén a Pozsonytól keletre található Slovakia Ring vonta magára a motorsport-rajongók figyelmét. Ugyanis a szlovák pálya adott otthont a FIA Túraautó-világkupa (FIA World Touring Car Cup, WTCR) és ami jobban érdekel minket, a FIM Endurance-világbajnokság (FIM Endurance World Championship, EWC) futamainak. A Honda mindkét viadalra nevezett. A Civic Type R-t és a CBR1000RR […]
ElolvasomHonda CBR1000RR Fireblade és SP frissítés
Volt némi zúglódás korábban, ami arra utalt, hogy a Honda gigafrissítést tervez a CBR1000RR modelljeihez. A pletyka ugyan valószínűleg igaz, de az már egészen biztos, hogy ennek a megjelenési dátuma nem 2019 lesz. Ugyanis bemutatkozott a jövő évre aktualizált Fireblade, de szó sincsen radikális változásokról. Azonban annál több az elektronikai csomag frissítéséről. A gyári sajtóanyag […]
ElolvasomErősebb Fireblade modellen dolgozhat a Honda
Ha visszatérünk egy pillanat erejéig 1992-be, akkor azt látjuk, hogy a Honda éppen nagyot robbantott. A CBR1000RR Fireblade nem csak igazodott a sportmotor gyártásának szabályaihoz, hanem újakat fektetett le. De mit lehet tenni? Manapság a név egy hajszálnyival kopottabb, mint annak idején volt. És ennek egyértelműen egyetlen egy oka van: a katalógusban szereplő adatok egy […]
ElolvasomA legdurvább fűnyíró: Honda CBR1000RR MeanMower
Az, hogy az embert milyen élmények érik gyerekkorában, meghatározó tényező a személyiség kialakulásában. Ha nekem valaki annak idején megmutatja, hogy a fűnyíró lehet igazán érdekes eszköz is, akkor biztosan nem csak akkor keltik fel a kertigépek az érdeklődésemet, amikor már a saját kertem rendben tartásával egyébként is foglalkoznom kell. A komisz fűnyíró A Hondánál nyilvánvalóan […]
ElolvasomKedélyborzolás: V4-es blokkot kaphat a CBR1000RR
Figyelmeztetlek kedves olvasó, hogy a következőket fenntartásokkal kezeld, hiszen nem egy gyári bejelentésről beszélünk. Ezt az információt nem erősítették meg hivatalos helyről. Nincsenek hozzá kiszivárgott tervrajzok és tudtunk szerint egy különlegesen felkészített szuperkém sem hatolt be a Hondához, hogy lerántsa a leplet a nagy trükkről. Szó nélkül mégsem lenne érdemes elmenni mellette, hiszen a japánok […]
ElolvasomVisszahívás: vizesedhet a Fireblade-ekben a benzin
A járműgyártás világában a visszahívás teljesen megszokott dologgá vált. Ennek számos oka van. A piaci folyamatok egyre gyorsabb modellváltásokra kényszerítik a gyárakat, így a fejlesztésekre kevesebb időt tudnak fordítani, mint korábban. Néhány évtizede bizony nagyon hosszasan tesztelték a bemutató előtt a motorokat – és persze az autókat is -, így csak akkor adták át azokat […]
Elolvasom










