Beköszöntött az új év, ami azt jelenti, hogy azonnal elrajtol az egyik legnagyobb motorsport esemény, a Dakar Rally. Az idén ráadásul egészen különleges megmérettetésre számíthatunk. Mivel idén negyvenedik alkalommal rajtol el a mezőny, a szervezők nagyon igyekeztek kitenni magukért. Ez pedig azt jelenti, hogy január 6-a és 20-a között nem kevesebb, mint 14 versenynap alatt …
Elolvasomdakar
cimke
dakar
cimkeEllopták a Honda egyik CRF 450 Rally versenymotorját a Dakar előtt
Egy hónap múlva már úton lesz a jubileumi, 40. Dakar Rally mezőnye. Az évfordulóról a szervezők is méltó módon emlékeznek meg: a különleges(en durva) futam 14 napon át 12’000 kilométeres távra lett megtervezve. A mezőny talán éppen ezért iszonyatosan komoly: az összesen 515 járműből majdnem 150 motor vág neki a világ valaha volt legkeményebb terepversenyének. …
ElolvasomKészülés a Dakar Rally-ra: interjú Horváth Lajos „Laller”-rel
Kevesen vitatják, hogy a hosszú távú terepversenyzés legkeményebb megmérettetése a Dakar Rally. Az évek óta Dél-Amerika több országán át vezető viadalon már több honfitársunk indult, közülük többen szép eredményeket is elértek – hiszen nem gyári csapattal az első 20-30 helyezés bármelyikét megcsípni már szinte felfoghatatlan emberi- és motoros teljesítmény. Tavaly újoncként vágott bele ebbe a brutális …
ElolvasomOnroad.hu Live második adás: magyar motorosok a 2017-es Dakaron
Első nekifutásra nagyon jót beszélgettünk meghívott vendégeinkkel a motoros vezetéstechnikáról. Nézőink is aktívan részt vettek a műsor szerkesztésében – így az Onrod.hu Live elérte célját: valóban egy interaktív motoros talkshow lett. Természetesen itt nem hagyjuk abba, hanem jön a második élő adás: most a minden idők legkeményebbikének titulált 2017-es Dakar Rallyjáról fogunk beszélgetni. A műsor …
ElolvasomHuszonegy perc motoros pornó: a Dakar Rally valódi arca
Természetesen valódi pornó nem fog felbukkanni sem hírünk szövegében, sem a videóban. Azonban amikor megnézed majd az alul található filmet – remélem végig -, talán te sem fogod túlzónak ítélni a címet. Olyan borzongatóan csodálatos dolog ugyanis, hogy micsoda emberfeletti küzdelmet folytatott valamennyi motoros (és amúgy a mezőny minden tagja) az Onroad.hu oldalán is napról …
ElolvasomDakar Rally 2017, 12. nap: itt a vége, csak KTM-ek a dobogón
Az utolsó nap is tartogatott izgalmakat a Dakar Rally egészen elképesztő 2017-es megmérettetésén. Ugyan csak egy rövid, 64 kilométeres gyorsaságiról volt szó, amelyet a hagyományoknak megfeleleően nem a megszokott rajtsorrendben, hanem fordítva indítottak el. Vagyis az éllovasok jöttek hátulról – mégpedig nagyon, mert az átlagsebességük jóval 120 kilométer/óra fölötti volt. Mondom átlagsebességük… A tét pedig …
ElolvasomDakar Rally 2017, 11. nap: Sam Sunderland karnyújtásnyira
Utolsó előtti napját futotta le tegnap a Dakar Rally mezőnye. „Igazi” napból pedig ez volt az utolsó – ma ugyanis már csak egy rövid, és navigációs feladatokat nem tartalmazó gyorsasági vár rájuk. A 11. szakaszon azonban San Juan és Río Cuarto között még 292 kilométernyi speciált kellett legyűrniük. Ezt is két részletben: az első fele az idei …
ElolvasomDakar Rally 2017, 10. nap: egy elképesztően durva szakasz!
Nagy újdonságot már nem jelent, hogy a 2017-es Dakar Rally baromi durvára sikeredett. Még a hagyományosan a világ legkeményebb versenyének nevezett viadal korábbi kiadásaihoz képest is. A tizedik nap (a törölt, ezáltal éles viadal nélkül eltöltött kilencedik után) esetében a szervezők megint előre szóltak: a navigációs hibák következményeit nem másodpercekben, hanem súlyos percekben fogják mérni. Megint nem …
ElolvasomDakar Rally 2017, 8. nap: eső és sár 4’200 méter magasan
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Dakarnak nem volt kiugró szerencséje Bolíviával. Nem az országgal volt a baj, nem is a hegyekkel. Három kilométer fölötti magasságban olyan sivatagok vannak, amelyek Afrika legszebb arcát idézik. Az időjárás azonban kegyetlenül lesújtott a verseny útvonalán. Maradt már el szakasz, aztán többet le is kellett rövidíteni. Így volt ez a …
ElolvasomDakar Rally 2017, 7. nap: rajzanak a Hondák
A Dakar Rally pihenőnapja előtt csúnyán beleszólt az időjárás az útvonalba: az ötödik etapot lerövidítették, a hatodik meg kompletten el is maradt. A második félidő is ennek szellemében kezdődött: a tegnapi, 7. nap sem az eredeti tervnek megfelelően alakult. Egyfajta kombinációja lett az elmaradt hatodiknak és az eredeti hetediknek. Ugyanakkor egy két napos maratoni összetett első …
ElolvasomDakar Rally 2017: az első hét videója másfél percben
A Dakar Rally a világ legkeményebb hosszú távú terepversenye. Ez régi nagy igazság, aki járt már rajta (én sajnos vagy szerencsére nem, és ez minden bizonnyal így is marad) az kivétel nélkül ugyanezt mondja. A 2017-es Dakar Rally pedig a szervezők szerint a versenysorozat hosszú történetének is legkeményebb versenye. Ezt előre bejelentették. Mivel pedig konkrétan …
ElolvasomDakar Rally 2017, 5. nap: mindenki eltévedt!
A szervezők – sokszor olvashattátok – jó előre közölték mindenkivel, hogy minden idők legnehezebb Dakar Rally-ja lesz a 2017-es megmérettetés. Tisztán látszik, hogy nem túloztak. Azt is előre megmondták, hogy az 5. nap nagyon durva lesz. Ezzel sem lőttek mellé. Az a végtelen bolyongás, amit még az élmezőny is rendezett a gyorsasági nem is túl …
Elolvasom










