Bulvár

kategória
28
bulvar

Bulvár

kategória
Thumbnail
James Bond új filmjében Hondákkal ugrál – az isztambuli háztetőkön!

James Bond új filmjében Hondákkal ugrál – az isztambuli háztetőkön!

James Bond a világ minden részére eljut, hogy üldözze a rossz fiúkat. Ehhez persze a kezdetektől fogva igénybe vett mindenféle járműveket. Néha motorkerékpárokat is. A 2012. november 9-én a mozikba kerülő legújabb eposz, a Skyfall nyitójelenetében az isztambuli háztetőkön látjuk motorozni a 007-est.

Ez itt Daniel Craig és a Honda CRF250R. A mozgóképen csak az egyikük marad ugyanaz!Valójában természetesen nem Daniel Craig lovagolja meg a vasparipákat, hanem a filmet készítő kaszkadőr-csapat tagjai. A vásznon pedig a Honda sikeres off-road modelljének, a CRF250R-nek láthatjuk majd néhány erősen módosított változatát. Az alábbi videóban a Skyfall forgatásából leshetünk meg némi kulisszatitkot – ez természetesen legalább annyira a filmet kívánja népszerűsíteni, mint a mi motoros énünket boldoggá tenni.

A kis videóból kiderül, hogy Robbie Madison (valójában ő ugrál a török tetőkön a Hondával) számára először felépítették a forgatás helyszínének mását, hogy ott begyakorolhassa a megfelelő ugrásokat. Ezután az immáron nem gyári piros-fehér színekben pompázó, hanem erősen elmaszkolt (egy-egy „Honda” felirat azért megmaradt…) CRF-ekkel jöhetett a forgatás – valóban a háztetőkön. Motoros szemmel pedig mindannyian azt kell hogy mondjuk: a csapat fantasztikus munkát végzett! Hogy mindez hogy mutat a végtermékben, azt hamarosan megnézhetjük a mozikban!

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Amikor az alkohol és a motor összeillenek

Amikor az alkohol és a motor összeillenek

A tapasztalt motorosok pontosan tudják, hogy a jó bor finom és egészséges, de semmiképpen nem illik össze a motorozással. Hiszen a legkisebb alkoholos befolyásoltság is oly mértékben rontja motorvezetési képességeinket, hogy csak a legnagyobb idióták próbálják meg összekeverni a kettőt.

Guenter Schloz művész úrnak mégis sikerült tökéletes összhangot teremtenie a borosüveg és a motorkerékpár között. Újrahasznosított fémből (talán valóban motor volt egykoron?) készített borosüveg-tartója ugyanis tökéletesen illik egy motoros baráti társaság asztalára. Én legalábbis oda tudom képzelni, miközben a cimborákkal beszélgetünk az együtt megtett kilométerekről…

A dísztárgy megvásárolható az Amazon US oldalán, az ára 80,99 amerikai zöldhasú (mai árfolyamon szűk 20’000.- forint), ami talán kicsit borsos, na de mégis dísz- és műtárgy, és legalább kapcsolódik kedvenc hobbinkhoz.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Indiai partnert keres a BMW?

Indiai partnert keres a BMW?

A KTM történetét ismerjük: összefonódása a Bajaj-jal, India egyik vezető motorkerékpár-gyártójával évek óta tart. A szemünk előtt zajló folyamat onnan indult ki, hogy az anyagi gondokkal küzdő kis osztrák cég tőkeinjekciót keresett, amelyet meg is talált a keleti óriás személyében. A kapcsolattal az indiaiak is nyertek, hiszen know-how-t, új és sokkal fejlettebb modelleket, valamint a KTM európai értékesítési hálózatát egyaránt megszerezték.

Mi készül már megint?No de mi lehet a helyzet a BMW-vel? Európa abszolút egyeduralkodó motorkerékpár-gyártója tőkeinjekcióra szorulna? Szerencsére nem ez a helyzet, ugyanakkor a bajoroknak nagyon izgalmas a napjainkban robbanásszerű növekedésnek és változásnak induló indiai piac. A világ második legnagyobb országában ugyanis rohamosan nő a tehetős emberek száma, az utak és a közlekedés is egyre jobbak, ugyanakkor a motorozás mint életforma eleve adott. Egy ekkora piacon hálózatot kiépíteni ugyanakkor nagyon sok időt és pénzt emészt fel. Szövetkezni tehát egy olyan céggel, amely ugyan csak kis méretű (Indiában hagyományosnak tekinthető) motorokat gyárt és értékesít, de tavaly enyhe visszaesés mellett is eladott 1,89 millió kétkerekűt, már annak kereskedői hálózata miatt is értelmes lépésnek tűnik.

A TVS Motors elnöke, Mr. Venu Srinivasan szűkszavúan csak ennyit árult el a készülő együttműködésről: „Megkezdtük a tárgyalásokat a BMW-vel egy jövőbeni kooperációról, de semmilyen további részlettel sem szolgálhatok önöknek az egyeztetések jelenlegi szakaszában.” Mindenesetre ha a TVS Motors csupán mint a bajor cég értékesítési hálózata segíti annak piacszerzését a kontinensnyi országban, és mindössze jutalékot kap az eladott értékes paripák árából, szerintem máris jó üzletet csinált.

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Háromszázzal rongyolt a kukoricaföldre a motoros

Háromszázzal rongyolt a kukoricaföldre a motoros

Az ohioi Norwalk gyursulási versenypályán történt, hogy Angie Smith 320 lóerős Buell versenymotorjával a futam végén kénytelen volt átélni a fenti, egyáltalán nem kicsi problémát. A hölgy értékelhetetlenül kis lassulással jutott el az aszfalt végéig, majd átrongyolt egy gyepes területen, amely után a kukoricatábla következett. Angie leány volt a talpán: keményen tartotta az egyenest, ameddig csak tudta. Így az elkerülhetetlen bukás pillanatára egész tisztességesen vesztett a tempóból, a kukoricás előtt henteregve lassult le egészen. A versenygép kicsit messzebbre jutott.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Hogyan szállítsunk kutyát a motoron?

Hogyan szállítsunk kutyát a motoron?

Mindig mosoly szökik az arcomra, amikor meglátok egy kemény, bőrszerkós chopperest, amint előtte a tankon kis kosárkában egy ölebet szállít. Egy tökéletes megoldásAz ötletesebbek külön motoros szemüveget adnak kedvencükre, és akad olyan is, aki pöttyös gumilabdából készít neki „bukósisakot”. Persze mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen fejvédő igazából semmit nem ér, ha valóban baleset történik. Kezdjünk azonban jó példával: akad, aki nem csak valódi bukót ad kis négylábú társára (az általánosnak tűnő szemüveg mellett), hanem bőrruhácskát is, sőt biztonsági övvel akadályozza meg, hogy a kutyus akaratán kívül elhagyja a fedélzetet. Ő sem érdemli meg a kutyát...Akadnak aztán persze maximálisan felelőtlen ebtartók is, akik a legkülönfélébb, leglehetetlenebb és legveszélyesebb formában szállítanak kisebb-nagyobb négylábúakat. Remek példa erre az a robogós, aki maga mögé „állította” egyáltalán nem apró kutyusát. De olyan is akad, aki a kutya mögött foglal helyet, mintha nem is az ember, hanem éppen hogy az eb vezetné a motorkerékpárt. Egyik rosszabb változat, mint a másik…

... no és ő semAkadnak azután olyanok, akik a hosszabb vakációra vagy éppen a motoros találkozóra is szeretnék kedvencüket magukkal vinni, sőt szeretnék ott is megadni nekik a maximális kényelmet. Erre a célra az utánfutókkal eleve sűrűn közlekedő Honda Gold Wingek világából találtunk néhány remek példát, amikor is nem csak a kutyát, de még a kutyaházat is magával viszi a gondos gazdi.

Komplett kutyaház "kifutóval" (hasonló remek megoldások a képre kattintva találhatók a galériaban)Egy biztos: ha már rászánjuk magunkat, hogy kutyusunkat motorra kényszerítsük (a menetszelet minden bizonnyal nagyon élvezi, a rá leselkedő veszélyekkel pedig szerencséjére egyáltalán nincs tisztában), legalább adjuk meg neki az esélyt, hogy túléljen egy esetleges balesetet.

Elolvasom
/

Thumbnail
Bogarasak a motorosok?

Bogarasak a motorosok?

Olyasmikre gondolok, mint a  kedvenc kulcstartók, vagy az egyéb utasok, akik a motorunkon „laknak”. Kikérem magunknak, ez bizony nem csak női privilégium.

Csacskának ellopták a párducait. Tudom, nem egy nagy hír meg nem is világrengető attrakció, mert úgy ellopnak de akkor is. Szóval Csacska kedves barátnőm a maga alacsonyságával együtt igencsak stabil régi motoros és imádjuk mindannyian. Csacskának a sisakján párducfülek vannak és a most ellopott motoros táskáján is „lakott” két párduc évekig. Amíg jött valaki, aki úgy gondolta: ezt a motort most megszabadítjuk a hátsó táskájától párducostul. És a párducok akik sokat megéltek már, majdhogynem Csacskával együtt láttak napvilágot és élvezték a menetszelet, most máshol laknak.

De Csacska nem marad párduc nélkül, én is viszek neki egyet meg a barátaink is, de nem is ez a lényeg. Egyszerűen nagyon rossz dolog, amikor az embert meglopják. Persze mondhatod, hogy nem a motorja ment el csak két párduc meg egy táska, de itt megint előjön a babona. Mert igenis mi motorosok nagyon is babonásak vagyunk. Mindenkinek megvan az a kütyüje, kedvenc tárgy kabalája, ami nélkül ha törik ha szakad de nem megy motorozni. Nekem évekig egy Forma-1-es kulcstartó volt, amit most cseréltem le, mert úgy érzetem, ehhez a motorhoz egy halott barátom segített. Tudom-tudom, de akkor is. Mindenkinek megvannak a maga kütyüjei, kis vacakjai, a kedvenc kendője vagy éppen a kedvenc zoknija, ami nélkül messzire tuti nem megyünk. Csak mert az kell.

Boncának Például Mr. Beean ül a hátsó ülésén. Van, aki elnevezi a motorját. Van, aki minden reggel, amikor ráül köszön neki. És igen, enélkül nem mész el otthonról. Mert ha egyszer is megszeged, lehet hogy nem lesz semmi, de ha mégis…

Neked mi a bogarad? Be mered vallani?

Elolvasom
/

Thumbnail
Motoros életstílus: hasznos és haszontalan kütyük a motor körül

Motoros életstílus: hasznos és haszontalan kütyük a motor körül

Női szemmel nézve az ilyen kiegészítők néha érdekesek, néha megmosolyogtatók, de olykor hasznosak vagy legalábbis aranyosak. 

Ez vitathatatlanul az egyik legstílusosabb motoros ékszerVannak ugye az alap dolgok, amikkel kifejezhetjük motoros létünket: a klasszikus pólók, egyszerűbb ékszerek. Itt elsősorban azt szeretnénk bemutatni, hogy motorosok vagyunk, nem pedig az azon belüli hovatartozásunkat. Ilyen például a klasszikus motorláncot imitáló karkötők vagy gyűrűk. Egy kis pluszként ezeket akár egy Vespát formázó ékszertartóba is beteheted. 

Ékszertartó csak motorosoknak

Külön kategória a klasszikus vicces szlogeneket tartalmazó pólók: „Ha ezt el tudod olvasni, elhagytam csajom” vagy éppen az ellentéte: „Ha ezt el tudod olvasni, a csajomnak saját motorja van”. Akad, aki szeret a motorja márkájának a színeibe öltözni – ezt a gyártók is támogatják (borsosan megkérve a ruhák árát), hiszen egy az egyben hirdetőtábla leszel akkor is, amikor nem a motorod mellett vagy. 

A legjobb, ha korán elkezdjuk márkahűségre szoktatni a gyereket!

Kaphatsz hondás kabátot de akár rugdalózót is, vagy KTM-es zoknit (akár baba méretben is), a legújabb őrület pedig a tangapapucs. De Kawasakiból is egész kollekció van: vicces kedvűek még egy lime színű tűsarkú cipőre is ráírták a márkát. Így lehetsz a strandon is márkahűSzóval lehet itt öltözködni kérem motormárka szerint is. Na jó, bevallom nekem is van a saját motormárkámhoz kapcsolódó kesztyűm. Azért vettem meg, mert ennek nem volt a hosszú ujjakhoz lapát méretű tenyérrésze.

Végül pedig jönnek a motorékszerek: mármint nem neked, hanem a motorodnak mindenféle kövek, strasszos dolgok, na meg króm- és egyéb cuccok. Direkt nem beszélek a gyárihoz hasonló kiegészítőkről és egyedi ülésekről mert ez már szerencsére természetes, mint az is, hogy tedd igenis egyedivé a motorodat, hiszen a tied, neked kell hogy tetsszen. 

Kényelmes viselet a motoros csizma után az esti buliba

Ha már a motor, akkor díszítsd a ruhádat is felvarróval, akár a nevedet is kivarrhatod rá, vagy egy kis matyó hímzést is applikálhatsz, persze csak módjával: a ruha ne sérüljön. Jobb ízű lesz a steak, ha ebben sütöd!Nem beszélve a sisakról, mint klasszikusan elsődleges díszíthető elemről. Láttam már strasszkövekkel kirakottat, egyedi festésűt, fényvisszaverő csíkokkal kidekoráltat. Ezt amúgy a gyártók is nagyon gyorsan észrevették és készítenek már csajosan festett vagy macsós koponyásat is. Kaphatsz motoros zuhanyfüggönyt, motorgyertyának látszó karácsonyfaizzó-készletet, motoros tortaformát. A választék kifogyhatatlan.

Szóval akadnak dolgok dögivel, hogy tett magad, a motorod vagy a környezted egyedivé, igen erőteljesen kifejezve: te bizony motoros vagy! Fontos ez, hiszen nem viheted mindenhová magaddal a bukódat.

Elolvasom
/

Thumbnail
Facebookon adta el a lopott motort

Facebookon adta el a lopott motort

Az eset az angliai Barrow községben történt: a 20 éves Sam Lowe a bíróságon bűnösnek találtatott motorkerékpár-lopás bűntettében. Sam a kutyáját sétáltatta egy mellékutcában idén januárban, és egy általa gazdátlannak ítélt, ellenben jó ritka Suzuki GT250M típusú kétkerekűt simán meglovasított. (Számomra nem tiszta, hogy lehet motort lopni kutyasétáltatás közben… Oké, simán csak eltolta, de akkor is!) A motort később sem tudta beindítani, így meghirdette saját Facebook-oldalán, mint üzemképtelen járművet. Természetesen forgalmit sem tudott hozzá adni, azonban így is akadt vevője rá: valaki, aki csak terepen szándékozott használni a gépet, adott érte 100 angol fontot, vagyis nagyjából 35’000 forintot.

Szép régi gép, szerintem a gazdája nem is érdemli meg...A motor Sean Gibson tulajdonában volt, aki április 29-én vette észre a gép eltűnését. A veterán korú paripa gondos gazdája (állítólag egy gyűjtemény darabja volt a motor, ehhez képest a telet egy mellékutcában töltötte a falhoz támasztva, és késő tavaszig felé sem nézett senki) ekkor feljelentést tett a rendőrségen. A szerv persze egyből az információs szupersztrádán nézett szét, és azonnal a nyomára is akadtak a fentebb leírt tranzakciónak. Ezzel együtt meglett az eladó (vagyis a tolvaj), a vevő és maga a Suzuki is.

A logó már a lopott motorok esetén is megállja a helyétMr Mike Graham, a tolvaj védője azzal érvelt, hogy ügyfele gazdátlannak hitte a járművet, és ezért tolta haza. A bíróság persze elítélte az elkövetőt, hiszen ebbe a védekezésbe sehogyan nem illett bele a jármű értékesítése. Amelyre ékes bizonyítékként ott volt az elképesztően amatőr fiatalember idővonala. A végeredmény a 100 fontos vételár visszafizetésén és a motor jogos tulajdonosának történő visszaszolgáltatásán kívül összesen nagyjából 55’000 forintnyi perköltség és kártérítés megfizetésére kötelezték a bűnöző elemet. Szerintem elég olcsón megúszta.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Motorok nagyon-nagyon piciben

Motorok nagyon-nagyon piciben

Miért is ne, hiszen nem csak a motorozás nyújthat élvezetet. Van, aki szeret alkotni és éppen a motorkerékpárokban találja meg azt a múzsát, ami előre viszi. Ráadásul nem is akárhogyan, hanem miniatűrök formájában.

Ebből nehéz kitalálni, milyen méretű lehet a paripaAli Jusovic Szlovéniában született és ott is nevelkedett. Igazi gördeszkás srác, akinek másik nagy szenvedélye a képzőművészet. Először csak a gördeszkás történeteket elevenítette meg, de azt is olyan kicsi méretben, hogy csak ha a kezedbe veszed, élvezheted a részleteket. Majd az élet minden területén talált olyat, amit érdemesnek tartott arra, hogy megformázza. Nagyon eredeti a munkájában a dinamizmus, ahogy a mozgás minden egyes részeltét bemutatja.

A művész alkotói tevékenységének színhelye és eredményeiA miniatürizált világ mindig mindenkit nagyon vonz, hiszen gondoljunk bele, hány felnőtt ember nagy szenvedélye a vasútmodellezés, vagy éppen a babaházak (beállítottság függvényében). Ezek az alkotások általában csak egy történetet mesélnek el, a mozgás illúziója nélkül. Ali alkotásaiban az a csodálatos, hogy ezzel a régi hagyománnyal szakítva olyan dinamizmust visz a miniatűrök világába, hogy egy terepasztalt is élővé tudna tenni.

Egy gördeszkás „mutatványt” így lát a művészA másik nagy szenvedélyét, a motorkerékpárokat is elkezdte csodálatos élethűséggel és részletgazdagsággal beilleszteni miniatűr világába. Hogy miből készülnek ezek az apró remekművek? Mindenből, ami a keze ügyébe kerül: papír, gomb, műanyag, fém… Képzelete határtalan a felhasznált anyagok szempontjából is.

Ez a kollekció kis helyen is elférTovábbi képeket Ali facebook oldalán találsz.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Ducati: az igazi olasz kávé

Ducati: az igazi olasz kávé

A Ducati megint hatalmas marketing fogást hozott létre, hiszen olyan piacra nyitott kávézót, ahol a legdinamikusabb a fejlődés, ahol a luxus létszükséglet. A Dubai létesítmény megnyitóján nem más mint, Niki Hayden volt jelen az olasz cég sztárvendégeként.

Ducati Caffe - vendéglátás olasz módra immáron Dubaiban isA Ducati Caffe alapkoncepciójának megfelelően itt is a Ducati színek és az étteremben elhelyezett motorok láthatók. Az egész berendezést a kétkerekű telivérek hangulata hatja át, minden apró részlete olyan, mintha egy katalógus színeit nézegetnénk. A koncepció: tüzes olasz kifinomultságot az étlapra is! (Ha már a motorgyártással problémák vannak akkor adjuk el önmagában életérzést? – Vagy ne legyünk ilyen rosszindulatúak?) 

Hogy a falakat hatalmas Ducati-poszterek borítják, az még mind semmi...

A betérő vendég szinte nem is tudja eldönteni, hogy motorszalonban vagy egy kávézóban van, ahol azért enni is lehet, miközben Ducati kiegészítőket válogatunk. Az étlap is ennek megfelelően autentikusan olasz. Lucio Attinà, a Ducati márkáért felelős igazgató nagy örömmel nyitotta meg a Dubai kávézót, hiszen nem titkoltan piacot kívánnak szerezni. Ami – valljuk be – ezzel a szépen kialakított és tökéletes koncepcióval nem is lesz nehéz, hiszen nem csak a motort és a hozzá kapcsolódó amúgy is jó hírnevet adják a vevőiknek, hanem az a luxust is amire ezen a vidéken igény van. 

... de az asztalok között is tűzvörös paripák vannak kiállítva!

A szenvedély, a kiválóság és az olasz hagyományok biztosítják azokat az értékeket, amelyek hozzájárultak a Ducati világsikeréhez. Ez alapvetően egy egyszerű recept, amelyet most a fehér (vagy éppen tűzvörös) asztal mellett  élvezhetnek a vendégek dinamikus, fiatalos és egyben elegáns környezetben, jól eladva a teljes életérzést: lehetsz igazi olasz akár burnuszban is!

Nem véletlen, hogy ezek az exluzív létesítmények csak a leggazdagabb városokban nyílnak

Elolvasom
/

Thumbnail
Rossi: „Minden szerelem véget ér egyszer”

Rossi: „Minden szerelem véget ér egyszer”

Különös világ a motorosoké, a szubkultúra ikonjai, a motorversenyzők pedig talán még különösebb környezetben szerepelnek. A gyorsasági motorversenyzés világában a legjelentősebb és egyben legsikeresebb nemzet az olaszoké. Csizmaország lakói különösen nagy lelkesedéssel tekintenek minden technikai sportra, a motorversenyzés is kiemelt figyelmet kap. A mediterrán vérmérséklet tavaly nehezen tolerálta, hogy az olaszok egyik nemzeti büszkesége, a Ducati presztízsveszteséget szenvedett – Casey Stoner, a csapat világbajnoka s egyben élmenője akkor meg nem magyarázott okból (mint később napvilágot látott, laktózérzékenysége miatt) „önkényesen” betegszabadságra ment, amivel gyakorlatilag búcsút intett a tavalyi VB címnek. Az ausztrál ugyan a 2008-as szezonban sokáig eredményesen vette fel a küzdelmet a motoGP jelenlegi királyával, Rossival, végül a nyomás alatt lecsúszott a bajnoki címről. A tavalyi kaland miatt sokan elégedetlenek voltak a Stonerrel, ekkor erősödtek fel ismét a Rossi-Ducati olasz álomcsapatról szóló pletykák.

Hivatalos, már nem csak álom: Rossi a Ducatinál

A kialakult helyzettel Stoner sem volt elégedett. Bár tavaly visszatérése után bezsebelt néhány futamgyőzelmet, de az őt övező negatív hangulat és a Ducati pozícióvesztése miatt idejekorán, gyakorlatilag a szezon legelején megegyezett a Hondával, így az ausztrál jövőre a világ legnagyobb motorgyártójának motoGP törekvéseit erősíti. Megüresedett helye a jelenkori GP versenyzés talán legnagyobb szappanoperáját indította el. Rossi ugyan tavaly még azt nyilatkozta, hogy csupán szurkolói nyomására nem fog egy másik csapathoz szerződni, sőt az sem volt titok, hogy a tavaly számos világbajnoki cím begyűjtése ellenére nehéz anyagi helyzetben lévő Yamaha Rossira, mint a márka nagykövetére tekint, és szeretnék, ha aktív karrierje végéig a hangvillás csapatot erősítené. Rossi jövőjét számtalan cikk tárgyalta, pletykák, dezinformáció, elejtett kijelentések és cáfolatok láttak napvilágot. A nyílt titok végül vasárnap este hivatalossá vált, hét sikeres évnyi együttműködés után a tavulliai elhagyja a Yamahát, karrierjét pedig a Ducatinál folytatja, így létrejön az olasz álomcsapat.

Búcsúlevél a Yamahának„Nagyon bonyolult lenne néhány szóban beszámolni az elmúlt hét évben köztem és a Yamaha között fennálló kapcsolatról.”
„Igen sok minden változott a távoli 2004 óta” – utalt első yamahás futamgyőzelmére – „de legfőképpen „Ő”, az M1-esem alakult át. Abban az időben az M1 egy középmezőnybeli motoGP motor volt, amit a legtöbb versenyző és szerelő kigúnyolt. Most, miután segítettem fejlődnie, nőnie, bárki láthatja mosolyogni a boxban, csodálattal és rajongással övezve, miközben a kategória legjobbjaként kezelik.”
„Az átalakulást lehetővé tevő emberek listája nagyon hosszú, de mindenféleképpen szeretném megköszönni Masao Furusawának, Masahiko Nakajimának és az én Hiroya Atsumimnak a támogatást, ők reprezentálják azt a mérnökcsapatot, amely keményen megdolgozott azért, hogy M1-esünk megítélése megváltozzon. Továbbá megköszönném Jeremy Burgess és az összes szerelemőm támogatását, akik szeretettel gondoskodtak Róla a világ összes versenypályáján, valamint az összes férfinak és nőnek, akik a Yamaha csapatában dolgoztak az elmúlt években.”
„Most elérkezett az ideje, hogy új kihívások után nézzek: munkám a Yamahánál véget ért. Sajnos még a legszebb szerelmi történet is befejeződik egyszer, de számos csodálatos emléket hagy maga után, mint például amikor M1-esemet először csókoltam meg Welkom füvén, Ő egyenesen a szemembe nézett és az mondta ’Szeretlek!’.”

A szerencse forgandó: a 2000-es évek elején a Yamaha egy középszintű csapat volt, Rossi és Burgess érkezésével azonban minden megváltozott. A legelső közös versenyükön elért győzelemmel együtt az elmúlt hat és fél év során Rossi összesen (eddig) 45 futamgyőzelmet és négy világbajnoki címet szerezett. A sikeres együttműködés végével kapcsolatban számtalan elmélet napvilágot látott. Rossi az elmúlt időszakban úgy érezte, nem kapja meg a neki kijáró bánásmódot (azaz nem elsőszámú versenyző a csapaton belül). Kapcsolata Lorenzóval megromlott amikor a spanyol kezdte megszokni az M1-et, és egyre több sikert ért el – ad abszurdum, Stoner „szabadsága” révén, motoGP versenyzésének második évadjában a spanyol a VB címért küzdött csapattársával. A számos pályán kívüli nyilatkozatháború után talán az utolsó érdemi lökést az adta meg, amikor a Yamaha Rossi fizetését csökkentette, és az összeget pedig Lorenzo díjazására használta. Tény, hogy két élmenő egy csapatban nagy feszültséget tud kelteni, főleg úgy, hogy Rossi az M1 sikerét saját érdemének tudja be. Az elmúlt hónapok sérelmei után azonban az anyagiak, a jövő és a további lehetőségek legalább ugyanekkora súllyal esnek a latba egy ilyen döntésben.

Anyagi téren a Ducati mindent megmozgatott, hogy egy igazán csábító ajánlatot tudjon tenni a kilencszeres világbajnoknak. Korábban olyan pletykát is hallhattunk, ami szerint a Ducati még a World Superbike szereplését is feláldozná, hogy megteremtse Rossi szerződtetésének pénzügyi feltételeit. Úgy tűnik erre nem lesz szükség: Gabriele Del Torchio, a Ducati elnöke nyilatkozatában megköszönte a tulajdonos Investindustrial elkötelezettségét, és a Ducati Marlboro csapat összes többi támogatójának együttműködését, amellyel lehetővé tették a sztár átcsábítását. Rossi rekordméretű fizetése azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen az új 1000-es motorok fejlesztése sok időt és még több pénzt fog felemészteni.

Rossi eddig is a rekordok embere volt, csapatváltásával és lehetséges sikereivel azonban végképp beírhatja magát a motorversenyzés történelemkönyvébe. Az olasz a motorversenyzés géniuszává válhat, ha a GP500, a 990 majd a 800 köbcentis motoGP kategóriák után a Ducati segítségével a 2012-től kezdődő új, 1000 köbcentiméteres géposztályban is győzedelmeskedni fog. Elképzelhető, hogy érdekes új kihívásokkal is szembesülhet hamarosan: már korábban pletykáltak a BMW és az Aprilia lehetséges részvételéről, az új szabályok pedig kifejezetten kedveznek az új belépőknek.

Bár augusztus 15. alapvetően Rossiról szólt, ez a gyorsasági motorversenyzés gyászos napja is egyben. A már régen megjósolt idő elérkezett, a versenybizottság hivatalosan is bejelentette a kétütemű korszak végét. Az idén sikerrel bemutatkozó, 600 köbcentis, négyütemű erőforrásokra épülő, a régi 250-eseket váltó Moto2 kategória után 2012-ben a 250 köbcentis, négyütemű motorokra épülő, a mostani kétütemű 125-ösöket váltó Moto3 kategória bevezetésével jövőre a motorversenyzés egy új érája kezdődik.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Az autóvezetők 5+1 típusa

Az autóvezetők 5+1 típusa

1. A túlbuzgó jó szándékú

Inkább kellemetlen, mint veszélyes. Jellemzője, hogy akkor is segít ha mi nem akarjuk. Amint megpillant bennünket a tükörben, egy Forma-1 pilóta által is megirigyelhető mozdulattal lerántja az autót az útpadkára. Már a fél autó a szántásban megy, veri a port, de ő csak nem érti, hogy mi most valamiért nem akarunk előzni. Indexel bőszen jobbra, és a letekert ablakon egyre hevesebben integet. Ilyenkor a motoros kellemetlenül érzi magát ha nem előz.
Az ilyen segítséget akkor is elfogadám, ha épp nem kellAltípusai:
a.) Kitartó: Amíg mögötte vagyunk, addig nem tágít a szántásból, és közben inkább a tükröt nézi, mint az utat. Akár 10 kilométeren keresztül.
b.) Agresszív: Sértésnek veszi, hogy nem fogadtuk el a gesztust, és ezért méltatlanul gesztikulál.
Kezelése: Kizárólag azért ne előzzünk, mert az előttünk lévő ezt túlbuzgóan felajánlja. Csak akkor tegyük, ha biztonságos. Vállaljuk be ezt a kis kellemetlenséget. Ha mégis előzünk, nagyon köszönjük meg. Ennek a típusnak ez különösen fontos… Vissza fog villogni, hogy „szívesen”.
 
 

Csak akkor vegyük fel a harcot, ha tudunk elengedett kézzel stoppizás közben, két kézzel lőni2. A gyilkos

A motorost a Sátán gyermekének tartja, magát pedig a káosz elleni harc katonájának. Leszorít, rádhúz, előzéskor betart, hirtelen fékez, váratlanul ajtót nyit menet közben. Én magam kerékbe fabotot dugni próbálóval is találkoztam már. Vagy tényleg ölni akar, vagy csak nem gondolja végig, amit csinál. Szerencsére nagyon ritka.
Kezelése: Kerüljük amilyen messze csak lehet. Ez nem a mi harcunk, hanem az övé és a sötétségé. Az életünk a tét és amíg mi motoron ülünk, ő meg autóban, nem vagyunk egy súlycsoportban.
 
 

Egy 650-es túraendúróval egy súlycsoportba eső kocsi. Legalábbis 100-ig...3. A műszaki analfabéta

Van, aki nem képes belátni, hogy 300 lóerős autójának gyorsulóképessége a 600-as túramotorok nagyságrendjébe sem esik, legalábbis 100-130-ig. Éppen ezért nagy beleéléssel pengeti 7000-be a motort, darál le induláskor fél kiló gumit, azt remélve, hogy a gyorsulási versenyt megnyerheti. Legtöbb esetben az ilyet csak véletlenül vesszük észre a tükörben a nagy motorhangból, hiszen egy átlagos indulás a kétkerekűn teligázas sprintnek felel meg a 300 lóerő alatti kocsiktól.
Altípusok:
a.) Belátó: Pár kísérlet után csodálkozva ugyan, de elfogadja Newton törvényeit. Kényszeredett mosollyal integet, de belül zokog. A történetet Hayabusával behelyettesítve meséli a spanjainak.
b.) Harcos: Agresszív lesz, nem érti, újra és újra próbálkozik. Amolyan fekete lovag stílusú, aki még mind a négy levágott végtagjával is a harcot követeli.
Kezelése: Hagyjuk nyerni. Olyan boldogságot okozunk neki, ami szavakkal nem kifejezhető. Ez nekünk is jól esik, ráadásul a legtöbb vallás halál utáni jutalmat ígér az ilyesmi tettekért.
 
 

Bármire...4. A bamba

Nagyon útban van. Mindig. Általában nehéz megelőzni, mert úgy helyezkedik az úton, ahogyan arra normális ember nem képes. Feltart. Akadályoz. Veszélyeztet. De nincs benne rossz szándék. Egyszerűen ilyen. Nem akar bántani, csak nincs tudatában tetteinek. Valószínűleg Kínában vagy az Egyesült Államokban tanult vezetni. Bármire képes. Bármire.

Kezelése: Általában nem gyors, szóval kerüljük ki, de óvatosan. Ha balra indexel, valószínűleg jobbra fog kanyarodni. Zöld lámpánál satuzni fog, a pirosba belecsúszik.
 
 

Egy élet van5. A versenyző

Nem (csak) mi vagyunk az ellenfele, hanem minden, ami mozog. Durván gyorsan hajt, cikázik a sávok között, az előtte menő lökhárítóján liheg, félig a szembejövő sávban van. A motorost valószínűleg észre sem veszi, ő az óra ellen hajt. Racing felirat, sportkipufogó van az autóján, és majdnem biztosan egy olyan matrica is, amelyen egy komisz kölyök pisili le éppen valamilyen autómárka emblémáját. Rossz szándék általában nincs benne, ha egykerekezünk neki, még együttműködő is, de valószínűleg túl sokat játszik a Need for Speeddel, és ennek megfelelő a felelősségtudata.
Kezelése: Korán észre kell venni, mert nagyon kiszámíthatatlan tud lenni, a semmiből támad. Inkább hagyjuk elmenni, leelőzni nem jó, mert utolérhet. Ő nyom egy escape-et, indít egy új játékot, mi meg fél évig járunk kerettel.
 
 

Az igazi gépek+1: A régi vágású öreg

Nem az úton, hanem induláskor vagy érkezéskor csap le. Kiszáll a Škoda 105-ből, nézegeti a motort, udvariasan köszön, majd kérdez. Egész életében imádta a motorokat, talán volt is egy Rigája negyven éve „amikor még legény volt”. A legkomolyabb motor, amit el tud képzelni az ETZ250. Olyanokat kérdez, hogy hány köbcentis, meg hogy mennyit megy, és hogy „ez már négyütemű, ugye?”. Rosszabb esetekben saját történeteit is elkezdi mesélni. Ha nem szakítjuk meg a beszélgetést, fél napon át kérdezne és sztorizgatna. De nem lehet nem szeretni, mert valami olyan dolog sugárzik belőle, ami egyre inkább hiányzik a világból.
Kezelése: Válaszoljunk illedelmesen, de csak óvatosan. Ha 500 köbcentinél, 150 kilométer/órás végsebességnél, 40 lóerőnél nagyobb számokat mondunk, biztosan hazugságnak veszi és ezzel tulajdonképpen magunkat járatjuk le. Döbbenjünk meg és hitetlenkedjünk, amikor meséli, hogy egy ismerős ismerősének 350-es Jawaja volt. Amikor oda ér, hogy azok voltak az igazi motorok, mély bólogatásokkal értsünk egyet. Aztán valahogyan udvariasan szakítsuk meg a beszélgetést (ő nem fogja). Köszönjünk szépen el, majd gondolkodjunk el az életen.

 

Elolvasom
/ /