Amikor az ember fia vesz egy nagyenduro jellegű motorkerékpárt – évjárattól és márkától teljesen függetlenül -, előbb-utóbb általában felmerül benne az igény, hogy kicsit motorozzon a nem aszfaltozott utakon is. Nem kell mindjárt csizmába folyó sárra meg szaharai homoktengerre gondolni. Elég egy sima murvás út. Ott már érvényesülnek a túraenduro előnyei, hiszen – bár végigmegy ott a gixerezer is -, az álló testhelyzetet ezeken lehet valóban jól felvenni. A helyes testtartás megtanulása pedig nagyon fontos – például hogy miként tartsd magad ahhoz, hogy ne támaszkodj- vagy kapaszkodj a kormányba. Amikor egyenesen haladva már kezd megjönni a bátorság, az irányváltáskor azért még általában elillan. Hiszen eltűnik az aszfalton megszokott tapadás, így kanyarodás közben a kezdő általában még leül és azt hiszi, hogy jobb lesz.

Pedig nem. Amikor ugyanis leülünk, eltűnik az álló testtartás valamennyi előnye, amelyeket sorozatunk 6. részében összeszedtünk. Sokkal rosszabb lesz a motorkontrollunk – az egyetlen előny, hogy közelebb van a talaj, így biztonságosabbnak érezzük az egészet. Sőt, ahogy a profi motocross és enduro versenyzőktől láttuk, ívbelső oldali lábunkat kinyújtva az első kerék mellé tesszük. Csakhogy a példaként szolgáló motorosok gépei úgy egy-másfél mázsácskával könnyebbek annál, amin mi épp próbálkozunk. És még általában a gumijuk is „kicsit” jobban kapaszkodik. Mit kockáztatsz a közismert, egyenesen kinyújtott lábtartással? Hogy ha a teljesen vagy félig aszfaltos használatra tervezett első gumid kicsúszik kanyarodás közben, a lábadra fog esni az akár 250 kiló. Azt meg esélyesen nem ússza meg a bokád-térded valamely alkotóeleme…

[do_widget id=text-10]

A helyes megoldás pedig: használd a tested!

Vagyis hiába diktálná azt a lelked, NE ÜLJ LE! Állva ugyanis sokkal nagyobb tartományban tudod használni saját testtömegedet, amire annál nagyobb szükséged lesz, minél gyengébben teljesít a gumiabroncsod az adott körülmények között. A technika igazából teljesen ugyanaz, mint amit a megfordulás során már mutattunk. Már a kanyarodás megkezdése előtt érdemes ezt felvenni, vagyis az ívkülső oldali lábtartóra terhelni a testsúlyod jelentős részét. Valahogy úgy képzeld el, hogy a motor mindkét lábszáraddal való szorítása helyett csak a külső oldali térded próbáld „belenyomni” a tankba. Ezzel kifelé mozgatod a feneked és az egész felsőtested – és így döntöd le a motort. Ezzel pedig eléred, hogy a tested tömegének lehető legnagyobb része marad a kerekeid talajjal érintkező vonala fölött – magyarul növeled a leszorítóerőt.

Amennyiben kicsit nézelődsz a világhálón terepen valóban magas szinten motorozó pilóták mozgóképei között, még a Dakar élmezőnyétől is ugyanezt fogod látni. Igaz, hogy az ő motorjaik kisebb tömegűek, kizárólagosan terephasználatra lettek optimalizálva (például eltér a tengelyterhelésük egy klasszikus túraenduroétól) és sokkal jobbak a gumijaik laza talajra. Igaz, ők meg „némileg” gyorsabban motoroznak, mint mi a vegyes használatú gépeinkkel – de a kanyartechnikájuk pontosan ugyanez. Érdekes módon egy utcai túraenduro esetében minél inkább aszfalt-orientált gumiabronccsal tévedsz le a murvára vagy homokba, annál nagyobb jelentősége lesz, hogy jól használd a kanyartechnikát. Gyakorold be kisebb sebességgel – de a fizikai határokat később is tartsd tiszteletben.

Használd a mandinereket

Szintén nagyon fontos, hogy a terep adta lehetőségeket használjuk ki. Amennyiben magát az utat mélyítette ki a teherautók és mezőgazdasági-erdészeti gépek közlekedésének eróziója, akkor a szélén szokott lenni egy keményebb „oldalfal”. De ha maga a keréknyom rendelkezik nem túl éles oldallal, az is használható „mandinerként”. A lényeg: amennyiben valamivel meg tudod támasztani oldalról a kerekeidet, tedd meg! Ez minden esetben növeli a biztonságodat. Keskeny ösvényeknél szinte biztosan működik a dolog – a többi helyen használd a szemed és a tapasztalataidat! Jó gyakorlást – és élvezetes terepmotorozást!