Néhány héten belül kezdetét veszi a World Superbike Championship, azaz az utcai ezres sportmotorok műszaki alapjaira épített versenygépek legnagyobb viadala. A világbajnoki sorozat rangja abszolút vetekszik a MotoGP királykategóriájával – mivel pedig a motoroknak valóban van némi közük az utca embere által is megvásárolható példányokhoz, így a gyárak is komoly energiákat és pénzeket ölnek bele. Korábban bemutattuk a nagy visszatérő BMW S1000RR versenymotort – most nézzük meg alaposan egyik komoly riválisát. A párhuzam egyértelmű: a Ducati Panigale V4 ugyanis az eladások terén már döbbenetes sikereket ért el – most tehát bizonyítania kell a WSBK-ban is.

A gárda hivatalos neve „Aruba.it Racing – Ducati Superbike team”. A csapatfőnök Gigi Dall’Igna így nyilatkozott: „Munkánkat egyetlen cél vezérli: a győzelem. Kizárólag erre gondolunk.” A két versenyző pedig Chaz Davies és Alvaro Bautista – az ő vállukon is hatalmas a nyomás. Daviesnek ez már az ötödik szezonja lesz a Ducati WSBK csapatával, Bautista pedig hosszú és nem is eredménytelen MotoGP pályafutása után idén kezd a Superbike mezőnyben. Lebecsülni azonban nem szabad, hiszen nyert ő világbajnoki címet is – igaz, régen és a 125-ös kategóriában.

„A munka még nagyon korai szakaszában van, hiszen még csak most kezdtük a fejlesztés végső felvonását. Az előjelek jók, de még nagyon sok a tennivalónk.” – folytatta Dall’Igna csapatfőnök. – „Kitűnő pilótapárosunk van, így a mi dolgunk, hogy hagyjuk kibontakozni a bennük levő teljes potenciált.”
Tény, hogy egy ennyire új versenymotortól azonnal eredményeket várni botor dolog lenne. Miután azonban a Ducati bátor módon szakított hagyományaival és kihozta a V4-es Panigale modellt, a teher tényleg hatalmas a vállukon. Főleg a tavalyi eladások fényében – mert most bizonyítani kell, hogy a megelőlegezett bizalomnak megvan az alapja. Sokan szeretnék is megakadályozni a terv sikerességét – így igazán komoly küzdelmek bontakozhatnak ki a 2019-es WSBK futamain. Február 23-án az ausztrál Phillip Island pályáján hivatalosan is elindul az idény!


Ezt olvastad már?
Cimkék:
Angliában összeeresztettek egy 600 lóerős AMG-t egy olyan épített különlegességgel, amit két Kawasaki Ninja blokk hajtott. Vajon melyik nyert?
Elolvasom »Nyíregyházán, a Nyír Plaza területén egész február hónapban csodaszép veterán motorokat nézhet meg mindenki. Ha arra jársz, ne hagyd ki!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »