Mindannyian tudjuk, hogy a motorozás veszélyes válfaja a közlekedésnek. Azonban kellő megfontoltsággal, higgadtsággal és alázattal lecsökkenthetjük a baleseti kockázatot. Ezt tetézhetjük még folyamatosan önképzéssel, tréningekkel, ahol felkészülhetünk a lehetséges forgalmi szituációkra és azok balesetmentes megoldására. Nézhetünk videókat az interneten keresztül és olyan dolgokat láthatunk, amelyekre ép ésszel nem is gondolnánk – ezzel is növelve a […]
Elolvasom2017. április
hónap bejegyzései
2017. április
hónap bejegyzéseiMotoros balesetek kevésbé ismert érdekes tényei
A motoros balesetek nem feltétlenül gyakoribbak, mint az egyéb gépjármű-balesetek, mégis sokkolóbbak, és sokszor súlyos kimenetelűek vagy halálosak. Számos tanulmány és felmérés foglalkozik a témával. Íme néhány érdekes tény és statisztika a motorkerékpár balesetekkel kapcsolatban. Kevéssé ismert tények a motorkerékpár balesetekről 1. Körülbelül háromnegyedét teszi ki a motorkerékpár baleseteknek, amikor a motoros másik járművel ütközik, […]
ElolvasomMegfizethető árú új modellek 2016-ból
A lista a tavalyi adatok alapján a nagy víz túlpartján készült. A tízezer dollár, azaz cirka három milla körüli ár arrafelé az olcsó/megfizethető motorokat takarja. Természetesen ezeken a típusokon kívül léteznek mások is ebben a kategóriában. Egy olyan válogatás következik, amelyben a retrótól a sport motorig mindenki találhat kedvére valót. 10. Moto Guzzi V9 Bobber & Roamer […]
ElolvasomNehezített feladat: vészfékezés, miközben egy ágybetét van a kerekeid között!
Aaron Wood az ausztráliai Queenslandben haladt Honda CBR1000RR-jével 2017. március 28-án este, amikor is a Clem 7 nevű alagútban utolért egy Toyota Pradot. A motor sebességét a rendőrség 80 kilométer/órában állapította meg – ezzel nem is lett volna semmi baj. Csakhogy az autó húzott egy utánfutót, amelyen egyebek mellett egy ágybetét is volt. Ráadásul legfelül és […]
ElolvasomA kulisszák mögött: mitől olyan különleges a Motoflywear szemüveg?
Mindig büszkének kell lennünk, amikor valamilyen magyar találmányt mutathatunk be. Olyat, aminek ötlete is egy honfitársunk fejéből pattant ki, idehaza fejlesztették és készítik. A termék maga pedig annyira zseniális, hogy nemzetközi sikere is szinte borítékolható. A Motoflywear szemüvegcsalád is ilyen. Egy kimondottan a motorosok igényeihez fejlesztett holmiról van szó, amelyet értelemszerűen motoros szemmel vizsgálunk és […]
ElolvasomIgazán ütős túracélpontokat keresel? Motoros álomutak gyűjteménye, 2. rész
Sorozatunkban azoknak szeretnénk a kedvében járni, akik nemzetközi motoros túrához keresnek minél több szép célpontot. Összeszedjük nektek Európa legszebb túraútvonalait, amelyekből kedvetekre válogathattok a tervezgetések során. Egy biztos: minddel jól fogtok járni. Amennyiben kiválasztod valamelyiket a túratippek közül, nincs más dolgod mint a kép alatti linkre kattintani, és máris a motoglobe.eu oldalon találod magad, ahonnan egy […]
ElolvasomIszik vagy vezet? A kettő együtt nem fog sikerülni!
Szerencsére részeg motorosokról ritkán láthatunk felvételeket, remélhetőleg amiatt, hogy kevés társunk kockáztatja meg a vezetést feltankolt állapotban. Ha vezetés előtt (közben) iszik valaki, a szabályok és az értelem szerint is kizárja magát a közlekedésből. Rosszabb esetben az élők sorából is. A részeg videós kategóriában – mint ahogyan a „balesetesben” is – az oroszok toronymagasan vezetnek. Ha […]
ElolvasomKalandmotoros veterán Dél-Amerika körül
Kalandmotoros veteránként az angol Spencer Conway talán itthon is ismert, ő is egy azok közül, akik ennek a szenvedélynek szentelték az életüket. A Travel Channelen 2015-ben már volt egy sorozata, amely Afrika körbemotorozásáról szólt 32 országon keresztül, „African Motorcycle Diaries” címmel. 2010-ben egy Yamaha XT660Z Ténéré nyergében 55 ezer kilométernyi élményt gyűjtött, amelyeket a későbbi tévésorozatnak köszönhetően […]
ElolvasomCrossover bukósisak újdonságok a Nolan csoporttól
A Nolan csoport ugyan nem a világon elsőként, de az elsők között lépett be a nagyon jól variálható és sokféleképpen viselhető crossover sisakok piacára. 2009-ben kaptam meg az első tartós tesztre szánt ilyen jellegű fejvédőt, a Nolan N43 Air modellt. Itt olvashatod az első szezon végi összefoglalóját. Őt követte az X-Lite X-402GT, amely egy magasabb […]
Elolvasom„Újdonság” a Hondától: visszatér az USA-ba az NM4 Vultus
A 2018-as modellév egyik első bejelentése a Hondától az új NM4 Vultus amerikai piacra való visszatérése. Ez az a különleges motor, amely szerepel (kicsit felspécizve) a Scarlett Johansson főszereplésével készült Ghost in the Shell filmben. A modell koncepció formájában a 2014-es Osaka Motorkerékpár Show-n debütált, provokatív és futurisztikus dizájnja megkülönbözteti a többi típustól. Az azóta eltelt […]
ElolvasomMunkába motorral menni márpedig jó dolog
Munkába indulni hétfőn elég stresszes dolog. Főleg egy klassz hétvége után, amit motorozással tölthettünk. Néha ez az élmény egészen a következő péntekig kitart, ami nem csak a napi közérzetünket befolyásolja. Egy brit felmérésben, 2’000 ingázót kérdeztek meg: szerintük melyik a munkába járás leginkább stresszes módszere. A kutatók a megbízást egy angol biztosítótársaságtól, a Lexham Insurance-től kapták, […]
Elolvasom10 ok, amiért érdemes Izland szigetére motoroznod
Izland a vulkánok, a gleccserek, gejzírek, és a 24 órás nappalok hazája. Izgalmas és kedvelt célpont a kalandra vágyó motorosok körében. Olcsónak mondjuk nem mondható a távolság és a kompátkelés miatt. 1. Úthálózat Szűk utcácskák a városokban és falvakban, egysávos hidak, burkolatlan útrészek… Mindez jellemző Izland úthálózatára, ahogy legfőbb közútjára, a Ring Road-ra is. A […]
Elolvasom










