Pályafutása során összesen két komolyabb sérülést szenvedett. 1966-ban egy angliai bemutatón motorral bukott és a medencéje tört el. 1971-ben pedig a fentebb bemutatott Widow Maker nevű rakétamotoros háromkerekűről kellett leugrania közel 200 kilométer/órás tempónál, mert nem nyílt ki a fékernyője. Ekkor sokszoros csonttöréssel zárta a kalandot. Aktív pályafutását 13 évnyi versenypályázás után fejezte be – de a lóerőknek ekkor sem fordított hátat. Sőt, ekkor jöttek a legdurvább technikák! Amelyek ugyan már nem kötődnek a két kerék világához, de azért érdemes megemlíteni őket.
Egy ismerőse ugyanis elcsábította a traktorversenyzés világába. Itt nem a sebesség a lényeg, hanem hogy minél nagyobb tömeget minél élénkebben húzzanak el az őrjöngő nézők orra előtt. A michigani farmer fia tehát visszatért a gyökerekhez, de itt sem nagyon talált legyőzőre. Első kreálmánya az Ugly Tractor nevet kapta, ugyanis csak a technikára összpontosított, a külsőre nem. Egy lefényezetlen, csúnya járművel állt rajthoz, amelyet azonban egy V12-es Allison hajtómű mozgatott. Akkoriban a versenyeken mindenki drag motorokat használt kuplungos erőátvitellel. E.J. Potter olcsó és csúnyácska alkotmánya azonban repülőgép erőforrásának 2’500 lóerejét nyomatékátalakítóval juttatta a hátsó kerekekre.

Amikor visszavonult a drag sporttól, traktorversenyzéssel foglalkozott. A képen a Double Ugly nevű, világverő monstrum – az első keréknél a fiával
A leghíresebb Indi Super Pull nevű viadalon állt vele rajthoz, és azonnal rommá verte az egész amerikai élmezőnyt. Azonban nem állt meg: nemsokára összekalapálta a képen is látható Double Ugly nevű szörnyet. A két Allison V12 párhuzamosan lett beépítve, a két főtengelyt közösítette, és ezzel a 4’000 lóerős monstrummal is sok győzelmet szerzett. Igazi műszaki polihisztor volt tehát, aki nem csak megálmodta, de meg is alkotta az elképzeléseit. Sőt, személyesen ki is próbálta, hogy működnek – általában győzelmekkel bizonyította műveinek életképességét. 1999-ben meg is írta hosszú és eredményes életének történetét „Michigan Madman” („Michigani Őrült”) címen. 2012-ben, 71 évesen hunyt el Alzheimer kórban.
Cimkék:
Egy csapat terepmotoros érkezik egy sebes sodrású folyó partjára, majd nekimennek a nem széles, de annál gyorsabb víznek. Mérsékelt sikerrel...
Elolvasom »A Ducati 2017-re piacra küldi a sikeres Multistrada "kistesóját". A motor igazából semmiben nem köt kompromisszumot és piacképes ára is lesz.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »