2012. szeptember

hónap bejegyzései

2012. szeptember

hónap bejegyzései
Thumbnail
Rémálom vagy üdvözlendő scifi?

Rémálom vagy üdvözlendő scifi?

Manapság nehéz dolga van a hatóságoknak abban a törekvésükben, hogy kiszűrjék az ittas vezetőket, akik gyakorlatilag potenciális gyilkosokként szédelegnek, száguldoznak az utakon. Sajnos csak igen kis százalékuk bukik le, mivel a hatékony ellenőrzés rengeteg emberi erőforrást igényel. Macerás mert – hogy igazán hatékony legyen – minden egyes járművet meg kellene állítani. Időigényes, mert ugye minden egyes sofőrt meg kellene szondáztatni, tehát be kell látnunk, ez ebben a formában kivitelezhetetlen. Mit lehet hát tenni?

Az új eszköz külseje a hírek szerint meg fog egyezni egy hagyományos kézi traffipaxévalKét görög mérnök igen előrehaladott szakaszban tesztel egy egészen elképesztő eszközt. Ez nem más, mint egy számítógéppel összekapcsolt kamera, amely a sebességmérőkhöz hasonlóan működik. Képes minden egyes járművezetőt „lecsekkolni” testhőkép alapján. Más és más a kép egy egészséges, józan ember esetében, egy ittas ember vagy egy lázas beteg esetében is. Amennyiben a számítógép gyanúsnak ítéli meg a sofőrt, jelez a rendőrnek, így nem kell mindenkit kiinteni, csak a gyanús delikvenseket.

Kérdés, milyen távolságból fog működniHogy ez például egy 130 kilométer/órával haladó személygépkocsi szélvédőjén keresztül miképpen működik, vagy a vastag motorosruhán hogyan képes átlátni, és milyen távolságból, az számomra rejtély, de tény, hogy a hatóságok intenzíven érdeklődnek az újdonság iránt. Igaz vannak katonai eszközök, amelyek vastag falakon keresztül, akár mozgó helikopterből is tudják ugyanezt, tehát talán valóban nincs annyira elrugaszkodva hírünk a valóságtól. Sokak rémálmai válhatnak valóra, amennyiben készülékünk valóban hamarosan szériaérett eszközként, akár minden egyes rendőr kezében felbukkan.

Az alkoholt fogyasztott biciklisek és egyéb közlekedők is kiszűrhetők lesznekÚgy gondolom azonban, hogy a józan többség igen lelkesen üdvözölné az újdonságot, hiszen az kétségtelen, hogy a közlekedés biztonságosabbá válna általa, és kevesebb vétlen áldozat maradna az utakon. Ritkán mondok ilyet, de alig várom, hogy minden rendőr kezében lássak egyet belőlük. Talán pár éven belül valósággá válik ezen reményem, hiszen nem kérdés, hogy minden egyes készülék pillanatok alatt behozná az árát, sőt igazi aranybányát jelentene a hatóságoknak, így azok valószínűleg nem tétováznának minél többet beszerezni, amint ez lehetségessé válik.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Japán offenzíva

Japán offenzíva

Bármennyire fáj is ez nekünk, európai felhasználóknak, a japán gyártóknak nem mi vagyunk a szívük csücskei. Sokkal inkább a profit, ami lévén szó bizniszről, mégcsak nem is elítélhető részünkről. A világ tőlünk jócskán keletebbre eső részén bizony más szelek fújnak a motorozási szokásokat, kultúrát illetően. Arra a motorkerékpár nem egy hobbi cikk, egy kedvenc, amellyel kikapcsolódunk, és élvezettel koptatjuk azt ami éppen alánk kerül, hanem bizony ott ez a jármű a leginkább elérhető eszköz a tömegek számára közlekedni, szállítani, munkába járni, és még sorolhatnám. Persze ne az amerikai vagy az európai volumenben gondolkodjuk! Ami amerikában egy laza cruiser vagy európában egy átlagos túragép, abból a világ azon fertályain simán kijön 10-15 darab motorizált sámli. Ázsia, India eddig is el volt árasztva mindenféle guruló kotvánnyal, de most valami új dolog történik arrafelé.

Formavilágában a Honda CB Unicorn Dazzler messze túlmutat az Indiában eddig jellemző motorokon (a képre kattintva galéria nyílik)Talán a KTM robbantott először az aprócska Duke-kal. Nagyon okosan felismerték, hogy ez egy akkora piac, amiről a világ „fejlettebb” részein álmodni sem lehetséges. Mi kell ahhoz, hogy bevegyék ezt a piacot? Dizájn! Cseréljük le a sok rollert dögös kinézetű, akár még európai mércével is pofás gépekre, gyakorlatiag a legegyszerűbb technikával, olcsón és minél nagyobb darabszámban gyártva. Tuti a siker! Megjelent hát a KTM Duke 125. Persze Indiában gyártva. Gyakorlatilag robbant a dolog, azonnal mindenkinek ez kellett. Már jönnek is a kicsivel nagyobb blokkos verziók, itt a 200-as és talán lesz még 350-es is, bár az már szokatlanul nagy az ottani piacra. Ez az ami kell, ami lendületet vihet egy, a döglődő piacokon csak sínylődő gyártó életébe.

Nem beszélve a Yamaha FZ16-ról!Persze a japánok sem malmoztak sokat, látván a KTM-Bajaj együttműködés sikerét. Azonnal reagáltak, és itt is van e reakció két friss gyümölcse, az igen érdekes elnevezésű kis Honda Unicorn Dazzler és a Yamaha FZ16. Szerintem még talán európában is lenne keresnivalójuk, a suhancok biztos megvadulnának értük, különösen a dögös kis hangvillásért. Lendületes dizájn, jó színek, és alacsony ár. Ennyi kell a népnek! Mindkét kis vas másfél decis, léghűtéses négyütemű blokkal van szerelve. Teljesítményük is nagyjából azonos. 15 lóerőt és majd ugyanennyi newtonméternyi nyomatékot képesek kiontani magukból. Egyszerű futómű, tényleg mindenből csak a legszükségesebbek – ami a műszaki tartalmat illeti.

A műszerfal sem az eddigi puritán elvek alapján készültEllenben csillogó metálfények, olyan műszerfal, amit bárki megirigyelhet még a jóval nagyobb kategóriáknál is, önindító, agresszív stílusú fejidomok, magasra húzott kipufogók adják meg azt az érzést, ami eddig hiányzott. Ez az, ami garantálja a biztos sikert. Hogy eljutnak-e hozzánk ezek az itthon is bizonyosan nagyon olcsó és ezáltal nyilván jól eladható kis újdonságok, ez a jövő zenéje, de az szinte bizonyosra vehető, hogy a gyárak ide fogják fókuszálni erőiket, ebbe az irányba fognak fejleszteni a jövőben. A nekünk kedves „óriások” pedig csak akkor kaphatnak létjogosultságot, ha ezek az apróságok eltartják a gyártókat, így azok hajlandóak lesznek egy-egy újabb, számunkra is izgalmas vassal előállni időről időre. Drukkoljunk hát a kicsiknek…

 

forrás: topspeed.com

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Az új koncepció csupaszon

Az új koncepció csupaszon

Elindultunk a tesztalanyért a Hondához, miközben a papírokat töltöttük kellemesen elbeszélgettünk, én meg lenyúltam egy Hondás szélforgót. Nem, nem vagyok gyerekes, kikérem magamnak, én csak a fotózás kedvéért vettem el, abszolúte nem azért mert nagyon élvezem a látványát.

A szélforgó a motorral együtt került hozzám, viszont ezt legalább megtarthattam a teszt utánA szélforgóval a kezemben hátramentünk a garázs elé, ahol a tesztmotor állt. Egy kellemes szürke motorkerékpárt láttam, rajta helyes kis sárga betétekkel. A megismerkedés rövid volt, mert KT (vagyis a férjem) vitte el az első körre – mégis csak érdekes, hogy egy két méteres ember hogy érzi magát egy ilyen idomtalan és viszonylag kicsi jószágon. Mivel végig mögötte mentem, láthatóan nagyon jól, és még nem is nézett úgy ki, mint majom a köszörűkövön.

Az egész motor szürke és fekete lenne, ha nem dobná fel a két okker betét. Azok nagyot lendítenek a megjelenésén. (A képre kattintva galéria nyílik)

A forma ámulatba ejt

Először is a becsapós méretei tűntek fel. Mint minden idomok nélküli motor, az NC700S is rejti a méreteit: tömzsibbnek, rövidebbnek, érződik, mint amilyen valójában. Igaz, a tervezők is tudják ezt, ezért olyan karcsú és légies mostanság a nakedek tatja, ami itt igazán kis csinosra sikeredett. Ezután persze a színével voltam elfoglalva, igen-igen ez olyan női dolog, de igenis fontos színe. A kis szürke motor majdnem egysíkú lenne, de a tankján van két helyes okker csík, amelyek nagyon feldobják az összképét. Na persze az nem a tank, de hát kicsúszik ez az ember száján. Mivel hogy hagyományosan itt az üzemanyagtartály lenne, de nem az NC-ken. Az itt a hátsó ülés alatt van, elöl pedig egy nem semmi méretű tárolórekesz található. Belefér egy XL méretű bukó, vagy akár egy igazi női táska, és még egy hátizsák is. Az általam próbálton volt még egy nagy háts

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Konkurencia házon belül

Konkurencia házon belül

A BMW-nek kétségtelenül jó húzása volt, amikor felvásárolta az addig hányatott sorsú, szebb napokat is látott , svéd eredetű Husqvarna motorkerékpár gyárat. Azóta nagyon komoly minőségi ugrás és egyre szélesedő modellkínálat jellemzi a márkát. Bátran kijelenthetjük, hogy a Husky még sosem volt ilyen jó színben, mint manapság. Egyre jelennek meg az újabb és újabb típusok, jönnek csőstül az igényes fejlesztések. Legújabb ajánlatuk a BMW G650GS-nek és testvérének, az idén tesztelt Sertao-nak állít erős konkurenciát TR650 Strada és TR650 Terra néven.

A BMW G650GS technikájára épül, de minden részletében átdolgozták: Husqvarna TR650Strada (a képre kattintva galéria nyílik)Az egyértelműen BMW alapokra fejlesztett modellpáros kissé átdolgozott blokkal kerül a felhasználókhoz. Itt kerek 10 lóerővel tud többet a géeseknél, a nyomatéka viszont kettő egész newtonméterrel kevesebb azokénál. Tehát 58 lóerő 7’250-es forulatnál és 48 Newtonméter 5’750-nél. Létezik egy fojtott verzió is a BMW hasonlóan „butított” teljesítményű erőforrásaival megegyező értékekkel. További kellemes tény, hogy a két Husky kerek tíz kilogrammal könnyebb is propelleres testvéreiknél.

A Terra változat (mint beszédes neve is sugallja) inkább a terepes jellegű felhasználást részesítené előnybenAz utcai Strada modellehez széria a kikapcsolható ABS, míg a kalandozós Terra verzióhoz ez nem jár, azonban itt is rendelhető csekély 70 darab ezresért, ami gyakorlatilag nem pénz ezért az extráért. A Terra verzió természetszerűleg itt is küllős, 21-es kereket kapott előre, míg a Strada öntött 19-es felnin fut. Hátul mindkettő 17-es (a Terra küllős, a Strada öntött) kerekeken futnak, de a terepeshez kérhető a 18-as hátsó méret is igen okosan. A rugóutak kisebbek, 190 milliméter elöl és hátul is. Robosztus acélcső váz ad keretet az új járműveknek és a futóművet is kissé gatyába rázták a mérnökök, amely így már bőven elég ahhoz, hogy különösebb aggodalom nélkül nyúzhassuk úton-útfélen a Huskynkat.

Itt megszűnt a két kipufogódob összekötése. A teljesítmény egy tizessel nőtt, a tömeg ugyanannyival csökkent az alapként szolgáló BMW GS-ekhez képestKapunk még két év teljes körű garanciát is motorunkhoz, amely figyelembe véve az 1,879 millió forintos bruttó kiskereskedelmi árat az alap Terra modellnél (blokkolásgátlóval 1,949 millió forint), míg a BMW G650GS Sertao 2,638 millióról indul. Igaz, utóbbinál már a regadó is bennefoglaltatik az árban, de ez még így is sovány vígasz nézetem szerint: nem kérdés, hogy melyik gép piacképesebb. Mindent figyelembe véve, igen vonzó ajánlatnak tűnik a két Husky, nekünk csak azt kell eldönteni, hogy a mindennapi használat mellett aszfaltbetyárkodni, vagy inkább terepen kalandozni szeretnénk. Akár így akár úgy, valószínűleg nem fogunk csalódni az újdonságokban.

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Megújult a Honda SH125i és SH150i

Megújult a Honda SH125i és SH150i

A nagytestvér, a Honda SH300i tesztje óta kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lehet a 125-ös változat – szerintem ugyanis egy hibátlan városi-elővárosi rohangászó kell hogy legyen. Most ki fog derülni, hiszen a japán gyár hivatalosan is bejelentette az új SH125i és SH150i érkezését.

A 150-es változat ereje vélhetően elég lesz két személy fuvarozására is (a képre kattintva extra felbontású fotógaléria nyílik)Az SH család 1984-ben mutatkozott be az SH50-nel. Azóta az SH koncepció különböző tagjaiból – SH50, SH75, SH80, SH100, SH125, SH150 és az SH300 – félmilliónál is több talált gazdára Európában. A járművek által kínált megbízhatóság, könnyű vezethetőség és nem utolsósorban az „SH forma” népszerűsége napjainkban is töretlen, hiszen 2011-ben csak az SH125i és SH150i robogókból több mint 30.000 darabot vásároltak a kontinensünkön.

A 125-öst és a 150-est vélhetően csak a feliratból tudjuk majd megkülönböztetniAz új modellek számos újdonságot vonultatnak fel:
– Az új eSP (enhanced Smart Power) motorban számos kis súrlódású technológiai megoldást alkalmazott a gyár a hatékonyságnövelés érdekében. Start-stop rendszerrel működik, alapjáraton automatikusan leáll. Az eredmény rendkívül kedvező üzemanyag-fogyasztás: 2,18 liter/100 kilométer a 125 köbcentiméteres és a 2,28 liter/100 kilométer a 150 köbcentiméteres motornál (ECE40 szerint);
– Ezek a motorok az első 16 colos kerekeken guruló, sík taposó lemezzel rendelkező Honda robogók, amelyekben akár egy teljes (full face) bukósisak kényelmesen elfér az ülés alatti tárolóban;
– Új tervezésű, könnyebb váz;
– Az oldaltámasz széria tartozék;
– Blokkolásgátlóval is felszerelték a kombinált fékes járművet, amely ráadásul szériatartozék lesz, hiszen biztonsági stratégiájának megfelelően Magyarországon a Honda csak ABS-es modelleket forgalmaz 2012. októberétől.

A gyári kiegészítők közül dobozt biztosan kérnék, plexit pedig biztosan nem. Na de ízlések és pofonok, ugye...Mindkét modell gyártása – új, könnyebb vázzal, és új, hatékony üzemanyag-felhasználású motorral – Olaszországban, Atessában folytatódik. Az újdonságok árcédulája szeptember 17-én lát majd napvilágot.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
A  Yamaha a KTM babérjaira tör?

A Yamaha a KTM babérjaira tör?

A Yamaha Motor Europe és holland képviselete úgy döntött, hogy megpróbál egy ütőképes gyári támogatású csapatot indítani a 2013-2014 es Dakar rallyn, megtörve végre a már kissé unalmas KTM dominanciát. Versenyzőjük a Holland Frans Verhoeven, aki több ízben indult a dakaron, legjobb eredménye 2009-ben a 8. hely volt. Motorja egy 450-es négyütemű gép lesz, amellyel elsődleges céljuk minimum az első ötben végezni.

Cyril Neveu és a Yamaha XT-500: egy sikerszéria kezdeteA Yamaha számos sikert bezsebelt már a világ legkeményebb rally megmeredtetésén, bár az is igaz, hogy ezek inkább a Dakar hőskorában születtek. 1979-ben és ’80-ban Cyril Neveu nyert egy XT-500-as nyergében, majd hosszabb szünet után, az azóta autós kategóriában is szép eredményeket begyűjtő Stephane Peterhansel vitte hatszor sikerre a márkát a legendás Super Ténéré nyergében. Az elmúlt években Hélder Rodrigues szállított néhány szakaszgyőzelmet a Yamahának de a kétkerekűek frontján ez minden, ami felkerülhet a dicsőség-tablóra dakar ügyben.

Stephane Peterhansel a Super Teneré nyergében„Magabiztosak vagyunk és úgy látjuk, hogy célunk reális és megvalósítható.” – nyilatkozott a Yamaha Motor Europe verseny menedzsere, Laurens Klein Koerkamp. – „A Dakar a világ legkeményebb offorad motorversenye és mi ki akarjuk venni a részünket belőle. Fantasztikus, hogy egyesített erőfeszítéssel a Yamaha elérte, hogy ez a projekt megvalósuljon. Frans képességei és tapasztalata az alapköve ennek a projektnek.”

Helder Rodrigues képviselte az elmúlt években a Yamaha márkát a sivatagokbanA hollandiai Yamaha azt is reméli, hogy egy sikeres Dakar szereplés jelentősen javítja a jelenleg nem túl fényes kereskedelmi mutatókat.
Verhoeven úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint esélyes néhány szakaszgyőzelemre is, amelyet már több alkalmommal is teljesített korábban, valamint reméli, hogy sikerül megmutatni azt az igazi potenciált, amelyet a 450-es rally gép magában hordoz. Hozzátette, minderre csak akkor van esély ha a csapat nem lesz balszerencsés és nem hátráltatja őket a vártnál több műszaki probléma.

Frans Verhoeven lesz az, aki 2013-ban szerencsét próbál a gyári hangvillás géppelA 2013-as dakar január 5-én rajtol a perui Limából, majd 8’000 kilométernyi sivatagi- és egyéb embert próbáló szakasz teljesítése után, január 20-án ér véget Santiago de Chilében, Chile fővárosában. Reméljük, hogy jól sikerül a csapat bemutatkozása, hiszen ez esetben talán a többi japán gyártó is kedvet kap a megmérettetéshez.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Kicsi Ninja újra támad

Kicsi Ninja újra támad

Most, a modellcsalád évfordulójára durrantanak egy nagyot. 30 év telt el a Ninja megjelenése óta, és most nagyon megváltoztatták a kis kedvest. A jó marketingnek köszönhetően néhány képet és műszaki adatot pedig már meg is osztott a világgal a Kawasaki.

Régen sok hívet szerzett a márkának - most ugyanerre törekszik a KawasakiA 2013 elejétől kapható modell legszembetűnőbb változása, hogy igencsak harcias kinézetű lett. A ZX10R szögletes formáit kapta meg, ezzel rögtön nem a kategóriájának megfelelően néz ki. Többet mutat, mint ami, vagy mégsem? Nem csak a formaterv az ugyanis, amin változatott a gyár, nagy hangsúlyt fektettek a kényelemre és a biztonságra is. Sikerült a kis gépeknél olyan sokszor gondot okozó túlmelegedést megoldani, a kipufogó borítására ezért újfajta, jobb hőálló képességű anyagokat használtak.

Számos színösszeállításban érkezik majd az új belépő Ninja (a képre kattintva galéria nyílik)Természetesen az idők szavának engedve ABS-opcióval is kérhető a kicsike. Az első határozottabb tárcsafék, valamint a hátsó nagyobb méretű kerék is a biztonságos megállást hivatottak támogatni. A leszorító erőt is növelték: az idomok új kialakításával a levegő terelése optimális lett. Mindezt még egy stabilabb és a rezgést jobban elnyelő új vázkialakítással is megfejelte a gyár.

A műszerfal abszolút megfelel a kor követelményeinekTermészetesen a műszerfal is a kor kihívásainak felel meg, digitálisan üzemel, valamint a nagy tesótól a csúsztatható plexit is megörökölte. Az egyik leglényegesebb részlet mégis a motor. Kettős fojtószeleppel ellátott, elektronikus befecskendezési rendszerrel fog megjelenni, legalábbis ezek a remények. A várakozások szerint a 300 köbcentiméteres soros kéthengeres erőforrás 40 lóerő körüli teljesítménnyel érkezik majd. Ami biztos, hogy a motor hőtűrő képességén is sokat javítottak, ami az újfajta ötvözetű anyagból készült motorblokknak köszönhető.

A 300 köbcentiméteres erőforrást 40 lóerősre várjákA színpaletta is széles, így mindenki az ízlésének megfelelően válogathat, a fehértől a piroson át az elmarathatatlan lime-zöldig sokféle összeállítást találhatunk. Nagyon várjuk már a megjelenést, kíváncsivá tett, hogy mit tud az aszfalton ez a kicsinek nem igazán látszó belépő (?) sportmotor. Köln után talán már kicsit okosabbak leszünk…

Elolvasom
/

Thumbnail
Életünk értelme: a gyermekünk

Életünk értelme: a gyermekünk

Ha ő gondokkal küzd, az nekünk is beárnyékolja a mindennapjainkat. Mint két, hál’ Istennek makkegészséges fiúgyermek édesapjának ez jutott eszembe, amikor tavaly első ízben olvastam egy internetes portálon a készülődő programról. Sajnos túl későn ért hozzám az információ, ezért nem tudtam részt venni rajta. Amikor idén értesültem arról, hogy hagyományteremtő jelleggel másodjára is sor kerül a Pető Intézet kisdiákjainak motoroztatására, akkor azonnal jelentkeztem, nehogy újfent lemaradjak erről a lehetőségről.

Kezdünk gyülekezni a Pető Intézet udvarán (a képre kattintva galéria nyílik)Most, hogy immár visszatekintve gondolom újra a történteket, még mindig nehéz szavakba öntenem, hogy mit is érzek valójában. Adni mentünk, de igazán mi kaptunk ajándékot az élettől, a sorstól, a gyermekek által. Nem szeretnék elcsépelt közhelyekkel operálni, egyszerűen fantasztikus volt. Mi másként lehetne aposztrofálni azt, amikor egy cél érdekében összejön az „elvetemült motorostúrázó”, a „fiatal, sportos városi vagány”, a „végletekig kényelemszerető trike owner” és a „megfontolt, előkelő chopperes” – de láss csodát, mégsincs köztünk semmi különbség. Mert mindenki kizárólag „Mint Ember” volt jelen a tér és az idő parányi metszéspontjában, ahol a főszereplők nem is ők, de még csak nem is motorjaik, hanem a rájuk váró gyermekek.

A végére valóban szép számú motor jött össze. Nagyjából, amennyi befért

A nap története dióhéjban

Déltől kezdtünk lassan gyülekezni, egyre szaporodó létszámban az Intézet udvarán. Főszervezőnk Clau (Császár Claudia) már ott várta az érkezőket segítőivel és tündéri kisbabájával együtt. Rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást nagy örömmel, eddig csak virtuális kapcsolatban lévők találkozhattak egymással fizikai valójukban is, így beszélgetéssel, a nyári élményekkel, túrák történeteivel múlattuk a lassan ballagó időt. Mindenkin érződött szinte némi feszültség, mert éreztük a gyerekek hangulatának emelkedését is, az épületből itt-ott kiszivárgó hangokból.

A rend motoros őrei segítettek most is a biztonságos együtt haladásbanVoltak, akik már tavalyról ismerős gyermekkel készültek a közös motorozásra. Ők azért izgultak, hogy kis patronáltjuk vajon megjelenik-e az udvaron. Én azért voltam feszült, mert féltem attól, hogy valamit esetleg nem jól fogok csinálni, esetleg emiatt nem alakul ki leendő utasommal a szükséges kölcsönös bizalom. De végül minden jól alakult. Begurultak a rendezvény biztosítását végző motoros rendőrök, pár ismert ember is tiszteletét tette, majd a szervezők részéről kaptunk egy rövid tájékoztatót a programról, arról, hogy milyen speciális dolgokra készüljünk, mire legyünk külön figyelemmel, tekintettel a motorozás során. Ekkor már mindenki nyugodt volt, a hangulat feloldódott, pogácsával és ásványvízzel múlattuk a nehezen múló perceket.

Minden létező motorfajta képviselve volt, nég a trike-ok is

 

A második oldalon jön, amiért mentünk. A közös gurulás. Lapozz!

[ pagebreak ]

Életünk értelme: a gyermekünk

Amikor megjelentek a nap főszereplői, minden figyelem rájuk irányult. A régi ismerősök nagy örömmel üdvözölték egymást, az újak pedig megpróbáltak kapcsolatot teremteni a számukra szimpatikus felnőttekkel, gyerekekkel. Itt előjött a gyermeki őszinteség és az is, hogy a szeretetet nem elég színlelni, de eltakarni sem lehet. A kis lurkók antennái azonnal és kristálytisztán „veszik az adást”, romlatlan és őszinte objektíven keresztül látják a világot. Az első jelentkező kisfiút sajnos nem vihettem magammal, mert nem lett volna képes kapaszkodni a nagy túraendúrón, aminek az üléskiképzése ezt feltétlen szükségessé teszi egy gyermek utas esetében. Az egyik intézeti dolgozó hölgy nagyon kedvesen megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy ne maradjak utas nélkül, de egyre kevesebb volt a lehetőség, a sor eleje már járó motorral várta az indulást. Sajnos több, sóvárogva nézelődő gyermek arcán rajzolódott ki a szomorúság, akiknek szülei nem járultak hozzá gyermekük részvételéhez a motorozásban. Velük is beszélgettünk és csak reménykedni tudok abban, hogy a program visszhangja alapján a jövőben szüleik nem fogják ezt az élményt megtagadni tőlük. Még ha tisztában is vagyok vele, hogy ez milyen felelősséggel, lelki teherrel járhat.

Az Intézetben nevelkedő gyerekeknek hatalmas örömet okoz a motorozásEddig nem nagyon hittem az angyalokban (ez ilyen felnőtti betokosodott magatartás). De amikor a hátam mögött megszólalt félénk, vékonyka hangján egy kislány, azt hittem csoda történt: „Szia! Elvinnél motorozni?” Ez a kérés abban a pillanatban többet ért számomra mindennél. Gyorsan beöltöztettem Vanesszát (mert a motoros kabát és a sisak felhúzása között elárulta a nevét), és még éppen elértük a sor végét. Interkom segítségével végig tudtunk beszélgetni, ezt a lehetőséget a kislány egyre növekvő elánnal ki is használta. Ugyan először ült motoron, de pár perccel az indulás után a kezdeti görcsös kapaszkodást felváltotta a csilingelő nevetés, a boldog sikoltozás, egy-egy enyhébb kigyorsításnál, fékezésnél, úthibán való átkeléskor. Helybéli lévén végig kommentálta a helyszíneket, megtudtam, hogy anyukájával merre szoktak sétálni, merre laknak, hogy van egy Kicsi névre hallgató póni akivel a vidéki nagyszülőknél szokott játszani és csak mondta és mondta….és én nem győztem válaszolni a kérdéseire.

Számomra Vanessza aranyozta be a napotCsodálatos perceket töltöttünk együtt a motoron. Amikor visszaértünk, nekem szegezte a kérdést, hogy jövök-e jövőre is. Mondtam neki, hogy természetesen, erre kis kezével a parkoló motorra mutatva így szólt: „Akkor itt találkozzunk.” – És elszaladt a pajtásaihoz. Mi pedig csak álltunk ott a parkolóban a szomszéd motorosok társaságában és mindenki arcán látszott, hogy nem hétköznapi adatokat kell most feldolgoznia. Mert ezek a gyermekek sem hétköznapiak ám! És ezt nem a fizikai, vagy szellemi státuszukra értem. Olyan iskolát, példát kaptunk tőlük emberi tartásból, amilyennel sűrűbben kellene szembesíteni a magával eltelt, megcsömörlött és ténylegesen beteg „jóléti társadalmat”.

Több ismert motoros társunk is velünk tartott, például Szabó GyőzőNagyon nagy köszönet jár a szervezőknek és kiemelt tisztelet illeti a Pető Intézet munkatársait, akik nem könnyű körülmények között végzik munkájukat, emberségből példát mutatva. Nagyon bízom benne, hogy 2013. szeptemberének egy szép napján ott, abban a parkolóban nem hiába fogom várni Vanesszát. Merthogy én ott leszek, ez egészen biztos.

Felnőttek és gyerekek egyaránt emlékezni fognak erre a napra. És alig várják (várjuk) a jövő évit!

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”

(Diane Loomans)

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Korszakváltás készül a nagy KTM-eknél?

Korszakváltás készül a nagy KTM-eknél?

A KTM legelső, utcára és komolyabb túrákra is alkalmas – 2003-as debütálása óta alapvető stílusjegyeit megőrző, először 950 köbcentis, vékettes, karburátoros, majd 2006-tól 990-es injektoros LC8-as blokkal szerelt Adventure – modellje búcsúzik a közönségtől. Azaz mégsem, csak oly mértékű metamorfózison készül átesni, hogy nyomokban sem ismerünk majd rá benne az elődmodellre.

Ez lesz az első aszfaltra optimalizált KTM nagyendúró (a képre kattintva galéria nyílik)Bátor lépés ez, hiszen a búcsúzó generáció igazi mérföldkő volt mind a KTM, mind a kategória életében. Az új motorok az első hírek szerint kétfajta erőforrással (1090 köbcentiméteres „R” verzió, és 1290-es az utcai verzió esetében) kerültek volna piacra, de jelenleg úgy tűnik, hogy valószínűleg költségcsökkentés miatt végül egyetlen közös, 1190 köbcentis, 75 fokos vékettes (150 lóerőt teljesítő) erőforrás mellett döntött a gyár. E mellé 24 literes tankot és 230 kilós száraz súlyt kapunk.

Természetesen az "R" változatnál marad a 21-es első kerék, de a tömeg itt is jelentősen nőAz utcai modell esetében elöl ismét csak a jelenkor vásárlói igényéhez igazodva, először az Adventure modellek életében 19 collos kereket találunk, de a terepesebb „R” verziónál marad a fűzött 21-es első. A motoron minden fontos extra elérhető lesz: a legújabb generációs, természetesen kikapcsolható ABS-t, az elektronikusan állítható futóművet, a mindenttudó fedélzeti számítógépet, a kipörgésgátlót, a választható motorkarakterisztikát, a divatos és hasznos, ledes nappali fényt, az állítható ülésmagasságot és még számos extrát beleértve.

Állítható motorkarakterisztika, elektronikusan szabályozható futómű és menetvezérlő elektronika - ezekhez kell az informatív műszerfal ...Találunk néhány furcsaságot is, mint például a blokk alá húzott kipufogót, vagy a drabális végdobot, de emklékezzünk vissza, az első széria debütálásakor is meglehetősen megosztott volt a közvélemény a típust illetően.

... no meg sokkal több kezelőszervAmennyiben a hírek igaznak bizonyulnak, az őszi, Kölnben megrendezett Intermoton mutatják be hivatalosan az új Adventure családot, és jövő tavasszal megérkeznek a kereskedésekbe is az első darabok. Mi nagyon várjuk őket!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Kiszorítják az okostelefonok a GPS-t?

Kiszorítják az okostelefonok a GPS-t?

Az okostelefonok térképszoftverei gyorsabban fejlődnek, mint a hagyományos GPS készülékeké. Az android alkalmazások még rá is fejelnek egyet, hiszen bárki készíthet egy használható applikációt, és azt fel is töltheti a Google Play Áruházba. Ilyen például a magyar fejlesztésű ingyenes egérút navigációs program, amely a helyi igényeket és sajátosságokat veszi figyelembe. Google térképező és fotózó kocsival mindenki találkozott már. Hamarosan az utcák kinézete teljes 3D-ben (fényképekkel együtt) meg fog jelenni a mobiltelefonokon is.

A BMW szoftvere a legjobb motoros utak közösségi terjesztését célozza (kattints a képre a galériához)A BMW is kifejlesztett két különálló szoftvert az okostelefonokra (egyelőre csak iPhone-ra és Androidra), amely egy útvonaltervezőt tartalmaz. Az alkalmazás további információi itt találhatók. Ezt fejelték meg a fejlesztők egy másik programmal, amely pillanatnyilag csak az iPhone felhasználók számára érhető el – ennek már van tökéletesen motoros ízlésre hangolt kiegészítője is. A legjobb motoros útvonalakat le is töltheted, megnézheted ki merre járt, és ha tetszik – már mehetsz is. Saját kedvenc helyeidet persze szintén feltöltheted, hátha más is kedvet kap a dologhoz.

Ezen felbuzdulva elkezdtem nézelődni: milyen, kizárólag motorosoknak való alkalmazások vannak (természetesen nem a játékokra gondolok). Akad bőven! Van amelyik abban segít neked, hogy a motorod szervizeléséről meg ne feledkezz: megnézheted, mikor mit tartottál karban a gépen, sőt egyszerre több járművedet is nyomon követheted. Egy másik nem kevesebbet ígér mint hogy a telefonodat felhasználva kihangosító rendszert üzemeltethetsz. Persze vannak viccesek is, mint a pillanatnyi fogyasztás mérése telefonról.

Ha tudtok valamilyen tényleg hasznos (általatok kipróbált és bevált) motoros alkalmazást, kérjük osszátok meg velünk!

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
A sors beteljesedése

A sors beteljesedése

Már a barátaim is köpönyegforgatónak tartanak. Ennek egyik oka, hogy három és fél éven át nem ettem húst, és halálra szekáltam mindenkit (nem tudom, hogy ez a rossz természetemből vagy a túlzott jóakarásomból fakad-e), hogy ő se egyen, mert meghal miatta. Aztán próbaképpen tettem egy kísérletet a paleolit életmóddal, amely éppen húst eszik hússal, és gabonaféléket nem. Azóta ezzel szekálom szegényeket… A másik oka köpönyegforgatói mivoltomnak azonban lehetne éppen a chopperekhez való hozzáállásom is: régen mindenfelé motorozásra alkalmatlan szörnyeknek tituláltam őket, most meg állandóan fülig érő szájjal áradozok az éppen kipróbált Harleykról. Sorsom a Dyna Switchback tesztjével vett 360 fokos fordulatot, a Sportster Seventy-Two pedig most végérvényesen befejezte az akkor megkezdett folyamatot.

A múlt megidézése

A Harley-Davidson múltját teljesen felesleges bemutatni. Jövőre lesz 110 éve, hogy elkezdtek motorkerékpárokat gyártani, és ezt azóta abba sem hagyták, de nem is szüneteltették – ebben pedig egyedülállók a világon. A dolgot nem misztifikálják túl: letették a nagyesküt a V2-es motorblokkok és a cruiserek, chopperek mellett, az esküjükhöz pedig hűek is maradtak mind a mai napig. Azt hiszem, ebben is egyedülállóak a világon. A hagyományőrzésnek pedig az egyik zászlóshajója ez az igazából a Harley flottájában aprónak nevezhető motor, a Seventy-Two.

A Seventy-Two megjelenése nagyon klasszikus: a hetvenes éveket idézi (a képre kattintva galéria nyílik)< ?php include '/srv/www/onroad.hu/root/sites/default/files/cikkek/gallery/2012/09/04_hd72_teszt/gallery.inc'; ?>A név eredetére már több magyarázatot olvastam, illetve hallottam. A magam részéről azt fogadom el – vagy abban hiszek -, amit a 2012-es modellek bemutatására tartott sajtótájékoztatón mondtak (akkor jelent meg a 72 mint újdonság): a hetvenes évek klasszikus Harley-jainak, egészen konkrétan egy 1972-es kiadású bobbernek kívántak emléket állítani a vassal. Ehhez kellettek az igen apró csepp formájú tank, a mögötte kilátszó fényezett váztakaró (a nyereg előtt), vagy éppen a megemelt (klasszikus szóhasználattal élve hónaljszárítós) kormány.

Elképesztően keskeny és filigrán a gép: a kormányt leszámítva a lábtartó a legszélesebb része. Magának a motortestnek pedig a légszűrőház...

Modern tartalom

Természetesen a belbecs mindenben megfelel – mert meg kell hogy feleljen – a jelenkor követelményeinek. Elektronikusan vezérelt, szekvenciális üzemanyag-befecskendezés juttatja az éltető nedűt a léghűtéses ezerkettes vékettes hengereibe, és természetesen háromutas katalizátor tisztítja meg a kipufogógázokat. A motor a zajemissziós előírásoknak is nyilván meg kell hogy feleljen amellett, hogy a klasszikus Harley-hatást, a sajátos V2-es muzsikát is megőrzi.

Központi helyen díszeleg a motor méreteihez képest hatalmasnak tűnő V2-es, amely tényleg a 72 szíve és lelkeNos, ez a tesztmotorra konkrétan nem volt igaz. A kipróbált darabon ugyanis már Vance&Hines csövek feszültek, amelyek nem hogy a zajemissziós normákat taposták bele a porba, de még azt is lehetetlenné tették, hogy lakott területen be merjük vállalni a videóanyag elkészítését. Tutira meglincseltek volna a helyi erők, ha 30-40 percig egy területen forgolódok a géppel. Így viszont olyan élményt nyújtott a vele való motorozás, ami szintén egyedülálló. Vagy legalábbis különleges. De erre még visszatérek.

Nincs ABS, és csupán egyetlen, nem is túl nagy féktárcsánk van két dugattyúval. Azonban a keskeny első gumi miatt nincs is többre szükségA Seventy-Two kissé keményvonalasabb, vagy mondjuk inkább hagyományőrzőbb, mint a klasszikus formavilága alatt csúcstechnikát hordozó Dyna volt – nem beszélve a V-Rodról. Itt nincs blokkolásgátló, Can-Bus rendszer, adott távolság után automatikusan kikapcsolódó index vagy éppen a műszerfal apró folyadékkristályos kijelzőjébe épített fedélzeti számítógép. Van egy kilométeróránk, két napi- és egy összkilométer-számlálónk, és ennyi legyen elég. Van elöl-hátul egy-egy féktárcsánk és egy jól adagolható fékrendszerünk (amellyel azonban csínján kell bánni, mert hamar blokkolnak a kerekek) – egyszóval minden klasszikus, és éppen csak annyira modern, hogy üzembe helyezhető legyen új motorként a kétezres években.

 

Nézzük, hogy milyen a gép menet közben. Lapozz!

[ pagebreak ]

A tökéletes testtartás

Amikor először odaálltam a Seventy-Two mellé, elég valószínűtlennek tűnt, hogy ezen a motoron bárhogyan is elférek majd. Aztán némileg meglepődve azt tapasztaltam, hogy a megemelt kormányszarvnak hála annyira kiegyenesedett derékkal ülök rajta (ehhez persze kell a tökéletes helyre szerelt lábtartó is), hogy egyszerűen nem fájdul meg a hátam. Kasziba Pisti (az ország egyik legjobb Harley-szerelője – hozzá csak úgy elugrottam Gyermelyre megmutatni a gépet, mert nem bírtam abbahagyni a fel-alá motorozgatást, és folyton valami újabb uticélt kellett kitalálnom) a megfelelő célszerszám birtokában kissé növelt a hátsó rugóstagok előfeszítésén (alapbeállítással kaptam meg, ami egy magamfajta felnőtt férfi testsúlyának nyilván harmatgyenge). Onnantól kezdve még rugózott is a hátulja, ami tovább növelte a csekélynek tűnő, ám teljesen elfogadható komfortot.

Elsőre magasnak tűnik a kormány, azonban ez a motor pont ezzel tökéletes - tuti hogy egyenes háttal ülünk rajtaAz apró tank velejárója, hogy az ideális motoros testtartás, miszerint combbal és térddel tartom magam manőverezés, különösen lassítás közben, egyszerűen nem megvalósítható. A kormányon támaszkodni persze itt sem célszerű, szerencsére azonban a lábtartók elhelyezésének hála tökéletesen tudjuk magunkat stabilizálni a csizmatalppal. Feszesen tartott comb-, hát- és hasizomzattal mind kanyarban, mind egy esetleges vészfékezéskor simán fixálni tudjuk felsőtestünket. A fékek hatásfokára (főleg a keskeny első gumi és a viszonylag nyitott villaszög miatt) amúgy fenntartással kell tekinteni: ha valóban hamar kell megállni, nagyon könnyen blokkolnak a kerekek. Célszerű tehát furakodás helyett inkább felvenni a forgalom ritmusát és kellő követési távolságot tartani. Amúgy ez jobban is illik a gép stílusához, mint az eszetlen száguldozás: a 80-90 kilométer/óra tökéletesen kielégíti az embert ezen a motoron.

Elolvasom

/ /

Thumbnail
Az ehető Ducati és társai

Az ehető Ducati és társai

Nagy divatja van minden érdekes dolognak, mindennek ami furcsa, ami az átlagostól eltér. Ilyenek a formatorták. Nem egyszerű egy-egy ilyen darabot létrehozni de a látvány önmagában megéri.

Évci szülinapi torája: igazi kolbászzsír-metál Hornet (a galériában további remekművek találhatók)Nem csak a látvány maga, mert ez kevés lenne, az ízeknek is ott kell lenni. Eleve nem kis kihívás egy szép torta elkészítése, pláne ha a kedves megrendelőnek extra igényei is vannak. Sokan már idehaza is mesteri módon űzik ezt az igen bonyolult iparágat. Vannak a közkedvelt mesefigurákat ábrázoló torták, hölgyeknek táska, cipő, kiegészítő, és sok minden, állatbarátoknak akár cicás, kutyás torta is.

A csúcson kétségkívül a füstöt eregető Ducati helyezkedik el. Igen, ez is egy torta!Keresgéltem, mert szerettem volna egy ismerősnek átküldeni valami jópofa kis tortát ebben a témában. A talált képmennyiség egészen hatalmas, a torták kinézete, alakja, mérete is igen változatos. Mindenféle stílusban találni motorokat is: chopper torta, Hornet torta Évci 25. szülinapjára (igazi kolbászzsír-metálban!), kisebb-nagyobb jeleneteket bemutató torták.

A vendégseregnek leesett az álla, de még a híradások is beszámoltak róla (lásd a videót)Megdöbbenve találtam meg a világ eddigi talán legnagyobb, motort ábrázoló formatortáját, amely még úgy is néz ki, mint ami működik. Egy igen rendhagyó esküvői tortáról van szó. Bob Parsons, a GoDaddy.com alapítója és Renee LaBelle 2011. október 24-én keltek egybe – az ő esküvőjük nem éppen hagyományos kellékéről van szó.

Biztos finom volt, de azért fájó szívvel vághatták fel. Remélem, a bukót legalább eltették emlékbeBob barátai egy nem mindennapi legénybúcsút tartottak: egy 5’200 mérföldön át tartó motoros túrát tettek meg közösen. Ezután az esküvőjén meglepték ezzel a remekművel, amelyen még Bob egyedi sisakja is látható. A motor funkcionális, hiszen a torta készítője megoldotta, hogy hangot is adjon, sőt a kipufogón át füstöt is eregetett.

Gratulálunk az alkotónak igazi mesterművéhez!

Elolvasom
/ / /