Nagy izgalommal vártam már ezt a napot, hiszen egy ötlet nemsokára nem csak terv lesz, hanem valóság. Aggódva nézegettem az időjárás előrejelzést, de reménykedtem a legjobbakban. Az ég pedig kegyes volt hozzánk: csak élhetően kellemessé tette a hőfokot a lehűléssel, amit egy csúnya fekete felhő hozott.

De na szaladjunk ennyire előre: májusban ez az egész még csak egy ötlet volt. Az Onroad.hu portálnak köszönhető, hogy a gondolat testet öltött, és rendezvény lett belőle. Az Onroad adta a nyilvánosságot, Macko (Balázsnak, az oldal fotósának-videósának hála) pedig szerzett nekünk több nyugállományú motoros rendőrt, akik profin végig kísértek minket az utunkon. Nehéz erről a dologról úgy írni hogy ne köszöngessek, hiszen mindenikek aki ott volt, aki a szervezésben részt vett, hálával tartozom én is és a résztvevő hölgyek is – nélkülük az egész csak egy ötlet maradt volna.

Úgy terveztük, hogy 19 órára már ott leszünk, hátha jönnek hamarabb is résztvevők. Negyed nyolcra egy kalandos tankolás után sikerült is odaérni. Megérkeztünk és láttunk egy csodaszép állapotú Harley-t, mellette egy hölgyet. Kiderült: Adrienn ránk várt. Régi jó motoros szokás szerint megcsodáltuk egymás szíve csücskeit. És igen, mi nők egészen másképp nézzük és másképp beszélünk a motorjainkról. Kellemesen elbeszélgettünk, közben régi jó ismerősök is befutottak, és elkezdtünk gyűlni a műjég előtt. Közben én folyamatosan az eget pásztáztam, hiszen az okos telefon azt mondta, a Balatonnál már leszakadt az ég. De a lányok jól kívántak és az esőzés érdektelenség miatt elmaradt. Egyre jöttek a motorosok, de Judit szerint én láthatóan aggódtam. Most megértettem a fiúkat, hogy miért nem tudnak sokszor feloldódni, amikor túrákat szerveznek. Igaz, én csak az ötletet tettem bele, az útvonal megtervezése és a menet biztosítása a többiek érdeme volt, de akkor is aggódtam. Közben kezdett besötétedni, felgyulladtak a fények, eső sehol, a város csodaszép, és egészen komoly számmal össze is gyűltünk: 47 motor! Voltak aki jelezték, hogy dolguk van, de a gurulás egy részén részt vesznek, majd angolosan kilépnek a sorból.

Elindult a menet. Amikor ennyi különböző motor egyszerre beindul, abban van valami szívmelengető! Voltak olyan motorok, amik kitűntek, a Harley-k és az egyhengeresek nem tudják eltitkolni magukat. A sok különböző vas pedig elindult az Andrássy úton be a város felé. Szép látvány volt. Amitől sokan féltek, hogy valaki ki akar tűnni a tömegből, nem történt meg, mindenki szépen gurult, figyelve a többiekre. Természetesen – ahogy az előre várható volt – a lámpák és a forgalom miatt a hosszú sor hamar több kisebb részre szakadt: alapelv volt, hogy nem szegünk meg semmilyen közlekedési szabályt, így nem megyünk át még egy sárga lámpán sem. Ilyenkor azonban a segítők mindig a sor elejére álltak, és vezették tovább a csoportot a tervezett útvonalon. Így végül a célba is három részletben, de nem több mint három-négy perc eltéréssel érkezett meg az egész társaság.

Háromnegyed órányi motorozás után (végigmentünk a Petőfi hídon, a budai alsó rakparton, a Margit hídon, a Lánchídon és az Alagúton is) megérkeztünk a végcélhoz, a Sunny Dinnerbe. Itt már kötetlenebb, lazább beszélgetés alakulhatott ki. Volt, aki elmondta, hogy évekig erre járt munkába de még nem volt bent. Az étterem belső részében a 80-as évek slágerei szóltak, megállapítottuk, hogy igen, mi azt is tudjuk ki énekel, sőt még a tini discoban táncoltunk is rá, és volt velünk olyan, aki akkor még nem is élt. A lányok egy jót táncoltak, majd éjfél felé elkezdtünk szedelőzködni, és kisebb-nagyobb csoportokban hazaindultunk.

Köszönöm minden kedves résztvevőnek, hogy ott volt, köszönöm a fiúknak akik biztosították nekünk a haladást. Nagyon jól érzetem magam. Jut eszembe: tudjátok milyen nagyon szép karácsony környékén a város kivilágítva? Csajok?????

A fotókat és a videót köszönjük Ács Zoltánnak!